A rendszeren kívül

Reggel kilenc óra. Több hónap után először mentem ki újra a szabadkai téglagyárba. A migránsok évek óta egymás közt csak dzsungelnek nevezik a helyet. A hatalmas épületet bontják, az udvaron néhányan a kútnál mosakodnak. Egy fémdobozra kötelet kötnek, azzal húzzák fel a vizet. A téglaégető kemencék előtt és mögött egykor sorra álltak a szárítók: fa oszlopok kis tetővel. Egyetlenegy sincs már. A 2011 óta itt tartózkodó migránsok már mindet feltüzelték. Láttam, ahogyan az elmúlt években a sorok fogyatkoztak.

Mindenfelé szemét, nagyon sok szemét. A bejárattól jobbra hangokat hallunk, az épületben hárman vannak. Pakisztániak. Egy tűz körül ülnek és vizet forralnak. Tea készül. A földszintes ház, valamikor vagy igazgatósági épület, vagy irodaépület lehetett, négy helyiségből áll. Húsz centi magasságban szemét mindenütt, mellette takarók, fekhelyek. A szeméthegyek között alszanak az emberek. Kicsit odébb, egy másik épületben, vagy talán hangárban, szintén tüzelnek. Cseréplécekkel tejet forralnak. Kint süt a nap, mégis bent tüzelnek. Hatalmas a füst. Elnyűtt, piszkos ruhákban ülik körül a tüzet huszonéves fiatalok.

A téglagyár mögötti erdőbe indulunk. Mivel bontják az épületet, egyre több sátrat találunk az erdőben. Az egyik előtt egy huszonéves fiú hagymát tisztít, a másik olajat melegít egy serpenyőben a tűz felett. A hagyma belekerül az olajba. Arra a kérdésre, hogy tojást, halat vagy egyebet tesznek-e még bele, csak rázzák a fejüket. Kicsit odébb, egy másik sátor előtt öten ülnek. Odaérkezésünkkor bújik elő a hatodik az egyik sátorból. Sárgarépát tart kezében. Szétosztja. Egyikük egy konzervdoboz fedelével megtisztítja a sajátját, majd az eszközt továbbadja. Ez a reggelijük, mondják.

Ötvenen lehetnek a téglagyárnál. De ők is és a többiek is, akik a csokoládégyár mögötti erdőben vertek tanyát, délután egykor a sínek mellett gyülekeznek. Nem a vonatot várják, hanem a segélyszervezeteket. Itt, távol a nyilvánosságtól osztanak ennivalót, ruházatot, tisztítószereket, ivóvizet azoknak, akik elhagyatott házakban, az erdőkben laknak. Számukat nem tudni. A segélyszervezetek szerint alkalmanként 200–250 adag ételt osztanak szét.

Tavaly novemberben a kormány „megtiltotta” a segélyszervezeteknek, hogy azokat a migránsokat támogassák, akik az országba lépést követően nem fedték fel személyazonosságukat, nem regisztráltak a befogadóközpontokban. A magyarázat szerint a kormány nem hajlandó tolerálni, hogy egy párhuzamos migránsellátás működjön. Aki Szerbiában tartózkodik, annak tiszteletben kell tartania az ország törvényeit, be kell jelentkeznie, hogy legálisan tartózkodjon az ország területén, és akkor az állam vállalja az ellátását. Most Szerbia 19 befogadóközpontjában összesen 6000 férőhely van. De a miniszterek több alkalommal is elmondták, hogy senki sem marad sem fedél, sem ellátás nélkül, ha segítségért folyamodik.

Sokan, több mint ezren mégsem adták meg az adataikat, mégsem kívánják feladni kilétüket, hanem inkább vállalták a kemény téli hidegben is, hogy Belgrádban egy raktárépületben vacogjanak, hogy Szabadkán az erdőkben, a téglagyárban és a lakatlan tanyákon éljenek embertelen körülmények között. Azt mondják, azért nem akarnak a befogadóközpontba menni, mert nem akarnak évekig várni Szerbiában arra, hogy hivatalosan kérelmezzék belépésüket Magyarországra. Egy másik indok, hogy ha regisztráltatják magukat és mégsem kapnak menedékjogot Magyarországon, akkor visszatoloncolják őket. Inkább az illegális átlépést választják.

Az Amnesty International múltheti jelentésében bírálta Szerbiát, amiért nem hajlandó növelni a kapacitásait, hogy a migránsok ne aludjanak a parkokban, raktárakban. Aleksandar Vulin felháborodva mondta, hogy az AI használja ki befolyását és vegye rá a brit kormányt, hogy telepítsék át azt a 6000–7000 migránst hozzájuk, akik Szerbiában tartózkodnak, mert bizonyára ott jobb ellátásban részesülnek majd, és a menedékjogi kérelmüket is sokkal jobban elbírálják ott, mint Szerbiában. Az AI ugyanis azt állítja, hogy a 12 000 menedékjogi kérelemből csupán 74-et bíráltak el tavaly október végéig, s közülük 40-et elutasítottak.

Az illegálisan Szerbiában tartózkodó migránsok 89 százaléka pakisztáni. Rajtuk kívül a legtöbben Afganisztánból érkeztek. Kevés kivétellel mind 20–30 év közötti férfiak. Ők azok a gazdasági migránsok, akiket egyetlen európai ország sem kíván befogadni. Ezt ugyan nem mondja ki senki, de gyakorlatilag ez így van. Itt ragadtak Szerbiában.

A balkáni migráns útvonalat tavaly március 8-án zárták le. Mivel Szerbiából sem Horvátország, sem Magyarország felé nem tudnak egykönnyen továbbjutni, kénytelen volt Szerbia is megerősíteni a határvédelmét. Tavaly július 22-e óta a rendőrség és a katonaság együttesen védi a macedón–szerb és a bolgár–szerb határokat, nemzetközi segítséggel. Az idén 7500 főt sikerült a határrendészeknek megakadályozni, hogy illegálisan belépjenek az ország területére. Ezt Nebojša Stefanović belügyminiszter közölte a hét végén.

A magyar határzár elkészülte után naponta valamivel több mint százan, majd 200-an próbálkoztak bejutni a magyar–szerb határon az EU területére. Hogy egyre többen vannak Szabadkán, és egyre nő a nyomás a magyar határra, ezt az Országos Rendőr-főkapitányság adatai bizonyítják: egyetlen nap alatt, kedden 244 személy kísérelt meg illegális határátlépést.

A nem hivatalos hírek szerint naponta 100 fő érkezik Szerbiába. Hogy hányan távoznak, arról nincs és nem is lehet kimutatás, annyi azonban Szabadkán érzékelhető, hogy a jó idő beálltával egyre többen érkeznek Szerbia legészakibb városába azzal a szándékkal, hogy legyőzzék az utolsó akadályt az Európai Unió felé vezető útjukon. Nagy többségükben azok, akik a rendszeren kívül élnek, illegálisan érkeztek hozzánk és úgy is kívánnak távozni és tovább haladni. Inkognitóban, titkolva személyazonosságukat.

Már most nagyon szigorú a magyar határőrizet, de még szigorúbb lesz, ugyanis a hét végén Ásotthalom térségében már megkezdték a második biztonsági kerítés építését a magyar hatóságok. Magyarországon keresztül tehát az Unióba bejutni szinte lehetetlenség.

A Szerbiában tartózkodó migránsok nagy része itt rekedt. Az állam nem támogatja azt, aki illegálisan tartózkodik a területén, a segélyszervezetek titokban visznek nekik ennivalót, ivóvizet, meg tisztálkodási szereket, mert elmondásuk szerint nagyon sokan rühesek.

Szerbia az elmúlt két évben 50 millió eurót kapott az Európai Uniótól a migránsok ellátására és a határőrizetre. Akik jártak a befogadóközpontokban, csak dicsérni tudják az ország gondoskodását azokról, akik odahagyták otthonukat és a jobb élet reményében megindultak Európa fejlettebb része felé. De itt vannak azok, akik a rendszeren kívül élnek. Számuk nem csökken, hanem nap mint nap nő. A tengerek már nem háborognak, így egyre többen érkeznek Görögországba, onnan pedig sokak útja még mindig a régi balkáni migráns útvonal felé vezet.

Márpedig ha a bejövő oldalon nagyobbak a számok, mint a kimenő oldalon, akkor itt előbb-utóbb ezrek fognak feltorlódni, s szinte törvényszerű, hogy ezzel együtt majd a feszültség is nő, hiszen akik most Szerbiában vannak, azok nem akarnak itt maradni, tovább szeretnének jutni mindenáron. Azt mondják, B-tervük nincs, visszatérni hazájukba nem fognak, egyetlen irány, az EU-ba vezető út létezik számukra.