John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1963 novemberében már az egy év múlva esedékes választásra készült. Abban bízott, hogy a többség ismét bizalmat szavaz neki és még négy évig maradhat tisztségében, amelyre 43 évesen választották meg (1960-ban), s ezzel ő lett az Egyesült Államok első katolikus, egyszersmind egyik legfiatalabb vezetője.
Kampánystábja neki is látott a munkának, hogy meggyőzze a lakosságot a rendkívül népszerű és karizmatikus Kennedy újraválasztásának fontosságáról. Az előkészületek részét képezte egy látogatás Texasba is, ahol sokan nem kedvelték az elnököt.
A vizit helyszínéül kiválasztott Dallas polgárainak egy része ráadásul hazaárulónak tartotta. A város arról is ismert volt, hogy akkortájt ott ölték meg a legtöbb embert az országban.
Emiatt a kampánystáb nem szívesen utazott oda. Ám a helyiek meggyőzésének, illetve a szavazatszerzés vágya felülírta a félelmeket. A rendezvény szervezői úgy ítélték meg, hogy a dallasiak bizalmát azzal nyerhetik meg, ha az elnöki pár és kísérete nyitott luxusautóban utazik a városban november 22-én, pénteken.
A program előtt néhány hónappal valaki levelezőlapon figyelmeztette Kennedyt, hogy agyonlövik, ha autóval halad keresztül egy városon. A november elejére tervezett chicagói látogatását le is fújták, mivel a hatóságok előzőleg elfogtak négy személyt, köztük kubai emigránsokat, akik „ki akarták iktatni” az elnököt.
A dallasi rendezvényt is lemondhatták volna, hiszen a szövetségi nyomozóhatóság (FBI) központja november 17-én írásban arról értesítette a helyi irodáit, hogy a városban merénylet készül Kennedy ellen november 22-én, vagy 23-án. Ennek ellenére az elnök 22-én Dallasba érkezett, és feleségével Jackie-vel beült egy nyitott limuzinba, amelyben összesen hatan foglaltak helyet.
A belváros magas épületei közül kijutva 12 óra 30 perckor – puská(k)ból leadott lövések dördültek el. Több lövedék is eltalálta az elnököt, egy meg az előtte ülő texasi kormányzóba, John Connallyba fúródott. Mindkettőjükkel a közeli Parkland kórházba száguldottak, ám Kennedy már röviddel az indulás után elhunyt. A hírt azonban csak 13 órakor jelentették be a kórházban, ahol koporsóba helyezték, majd sietve kivitték a repülőtérre. Az ott várakozó különgépen előbb letette az esküt az alelnökből frissen elnökké avanzsált Lyndon B. Johnson (aki előzőleg egy másik járműben szintén a választási kampányrendezvényre indult autókaravánban utazott), majd visszatértek Washingtonba.
A nyomozók a merénylet után másfél órán belül Dallasban elfogták a 24 éves Lee Harvey Oswaldot, akiről feltételezték, hogy lelőtte Kennedyt, s ezért a helyi rendőrség fogdájába zárták. Az épületben tartott aznapi sajtótájékoztatón Oswald közölte: nem ölt meg senkit, ő csak egy palimadár, akit bűnbakként akarnak felhasználni. Ez nem hatotta meg az ügyészséget, amely másnap megvádolta a gyilkossággal, egyedüli elkövetőként.
Bár a rendőrségi kihallgatása több mint tizenöt órán át tartott, az elhangzottakról nem készült jegyzőkönyv, sem hangfelvétel. Ennek ellenére kiderült: azt vallotta, hogy november 22-én nem sütött el lőfegyvert. Kihallgatásakor egy vizsgálatot is elvégeztek rajta, ám ennek során nem találtak lőpornyomokat az arcán, ami arra utal, hogy nem lőtt puskával.
A média mégis gyorsan szétkürtölte: egy (magányos) merénylő végzett az elnökkel, valószínűleg Oswald. És a munkahelyéről, a texasi állami tankönyvraktár hatodik emeletéről nyitott tüzet a főutcán haladó elnöki gépkocsikonvojra. Kora délután néhány rendőr talált is egy Mauser gyártmányú német távcsöves puskát azon az emeleten. Másnap a hatóságok már azt állították, hogy valójában egy olasz Mannlicher-Carcano puskára bukkantak a helyszínen. Azóta ezt tartják a gyilkos fegyvernek, amelynek egy részén a szakértők állítólag rögzítették Oswald bal tenyérnyomatát.
Csakhogy létezik egy filmfelvétel, amelyen a rendőrök – a merénylet napján – egy harmadik puskát hoznak ki a tankönyvraktárból. Ez akkor csak keveseknek tűnhetett föl. Az ország ugyanis sokkban volt, a hírek meg gyorsan pörögtek. Nem lehetett mindenre odafigyelni.
Oswaldról egy sor tény jelent meg, igazolandó a feltételezést, hogy ő adta le a halálos lövést. Közölték róla, hogy marxista, kommunista, az ellenséggel cimborál, vagyis Moszkva-, Kuba- és Castro-barát, sőt még feleséget is a Szovjetunióban talált magának, ahol 1959 októberétől bő két és fél évet töltött a hidegháborús szembenállás legdurvább időszakában, amikor az USA vezette demokratikus Nyugat és a „vörös” ellentábor az atomháború közelébe került.
A dallasi rendőrség azt tervezte, hogy november 24-én átszállítják a megyei börtönbe. Hajnalban azonban egy névtelen telefonáló többször is figyelmeztette a hatóságokat: valakik meg akarják gyilkolni Oswaldot. Igazat beszélt, mert aznap délelőtt, amikor a vádlottat levezették a rendőrségi garázsba, a megjelent újságírók közül előlépett Jack Ruby dallasi bártulajdonos és pisztolyával – élő tévéadásban – hasba lőtte. Oswaldot is a Parkland kórházba vitték, ahol gyorsan (még november 24-én) meghalt.
Ruby azonnal börtönbe került, ahol a seriff kérésére – még abban az évben – meglátogatta a helyi maffia egyik vezetője. Ez nem sokat segített rajta; a bíróság 1964-ben halálra ítélte. Ügyvédei fellebbeztek, de Ruby nem élte meg az új pert, mert 1967-ben elhunyt a cellájában – állítólag rákban. Esetleg másban, mivel kellemetlenné vált mind a rendőrség, mind a szervezett alvilág számára, amelyekkel korábban jó kapcsolatokat ápolt, s vélhetően közvetített is közöttük.
A 60 éve történt Kennedy-gyilkosságot övező furcsaságok már akkor sokaknak feltűntek; megannyi kérdés merült fel és maradt megválaszolatlan. Az amerikaiak és a külföldiek egy része szinte azonnal kétségbe vonta a hivatalos magyarázatot. Ha mást nem is, azt mindenképp furcsállották, hogy röviddel Kennedy halála után a rendőrök már el is fogták Oswaldot, aki harmadnap merénylet áldozatává vált, majd négy év múlva a gyilkosa is távozott az élők sorából.
A kétkedők tábora azóta megnőtt: tagjai elutasítják a történészek zöme által elfogadott hivatalos értékelést, amely szerint a merénylet mögött nem állt szervezett politikai erő, és az elnökkel egy magányos elkövető, Lee Harvey Oswald végzett – a saját puskájából leadott – célzott lövésekkel.
A hivatalos álláspontot a Lyndon B. Johnson elnök utasítására megalakult Warren-bizottság fogalmazta meg. A testület 1964-ben ismertette a Kennedy halálának körülményeit feltáró hivatalos vizsgálat alapján megfogalmazott jelentését. A mintegy 800 oldalas dokumentum egyebek mellett megállapítja: Oswaldot is egy egyedülálló merénylő lőtte agyon (az ominózus dallasi bártulajdonos).
Csakhogy a Warren-bizottság több tagja másként látta a történteket. Az elnökgyilkosság hátterében inkább összeesküvést gyanítottak, s elvetették a magányos elkövető elméletét. Véleményük azonban nem kerülhetett be a nyilvánosságra hozott jelentésbe.
Időközben kiderült, hogy a vizsgálóbizottsághoz rengeteg (titkosszolgálati) adat, akta, fotó el sem jutott. A hatóságok nemcsak elzártak valódi tárgyi bizonyítékokat, hanem egy részüket el is tüntették (köztük a merényletre figyelmeztető írásos üzeneteket az FBI-irodákból), sőt igyekeztek hamisakat is gyártani.
Sok dokumentum pedig levéltári lakat alá került 75 évre (2038. november 22-ig). Egy részük titkosságát korábban feloldották, ám olyan iratok, amelyek eloszlatnák a kételyeket, tisztáznák a valódi oko(ka)t, s felfednék, hogy miként történt valójában a merénylet, nem kerültek nyilvánosságra. És gyaníthatóan nem is kerülnek elő.
Az elnök halálával kapcsolatban rövid idő alatt rengeteg feltételezés, elmélet látott napvilágot. Ezeket tovább bővítették és erősítették azok az információk, amelyek később jelentek meg. Az utóbbi néhány évtizedben ráadásul számtalan olyan részletre, összefüggésre és összefonódásra is fény derült, amelyek további kérdéseket vetnek föl.
Több jel és bizonyíték pedig arra utal, hogy a merényletet nem Oswald követte el, sőt nem is lőtt senkire november 22-én. Bár aznap a tankönyvraktárban dolgozott, a rendőrségen azt mondta, hogy a lövések eldördülésekor az első emeleten volt, s nem a hatodikon, ahonnan az elnököt állítólag a végzetes találat érte, s ahol a hatóságok az ablaknál rögzítették egy ismeretlen személy ujjlenyomatát is.
A szövetségi parlament alsóháza 1979-ben felülvizsgáltatta a Warren-bizottság jelentését, s úgy ítélte meg, hogy a CIA kémszolgálat és az FBI már régen összeesküvésnek minősítette a merényletet, amelynek Oswald csak résztvevője volt.
Szemtanúk vallomásai és a lőtt sebekről szóló orvosi beszámolók megerősítik azt a feltételezést, hogy Kennedyre egy időben több irányból nyitottak tüzet. A Warren-bizottság szakértői is úgy ítélték meg, hogy az elnököt (és a texasi kormányzót) ért lövedékek eltérő szögből érkeztek. Ez arra utal, hogy egy jól felkészült, szervezett, összehangolt és irányított profi csapat hajtotta végre a merényletet. Tagjai nagyobb távolságból, puskával lőttek, egy gondosan kidolgozott és hosszasan előkészített akcióban, amelyben alighanem a CIA is részt vett. Az utóbbi fél évszázadban elhangzott ritka utalásokból, elszólásokból legalábbis erre lehet következtetni. A maffia szintén közreműködhetett, s majdnem biztos, hogy a végrehajtók egy része Castro-ellenes kubai emigráns volt.
A merénylők legalább ketten, vagy hárman lehettek. Az egyikük szemből, a másik (kettő) meg hátulról lőtt, talán más-más helyszínről, s összesen öt, vagy hat lövést adtak le. Ezekből három találta el az elnököt, s állítólag egy bizonyult halálosnak.
Úgy tűnik, nemcsak mindenre felkészült, hanem mindenre elszánt erők kapcsolódtak be a meggyilkolásába. A játszmában Oswald és Ruby csupán arra szolgált nekik, hogy a történtek után reflektorfénybe állítsák őket, s ezáltal becsapják a közvéleményt.
Máig rejtély, hogy kik döntöttek az elnökgyilkosságról. Homály fedi azt is, hogy a szervezett alvilágnak volt-e beleszólása ebbe. Az előkészítésbe, a végrehajtásba és az utómunkálatokba feltehetően igen.
Némelyek szerint a maffia akart bosszút állni. Az elnök ugyanis (a saját öccse, Robert „Bobby” Kennedy igazságügyi miniszter révén) egyre sikeresebben küzdött a bűnözés ellen. Mások a CIA és a védelmi minisztérium (Pentagon) bosszúját sejtik a háttérben, amiért Kennedy 1961-ben – a katonai vezetők kérései ellenére – leállította a légi támogatását annak a (kubai emigránsokból verbuvált) fegyveres csapatnak, amelynek 1500 tagja egykori hazája ellen indított inváziót az 1959-ben hatalomra került, s Washingtonnal szembehelyezkedő, Moszkva-barát Castro-rezsim megbuktatásának szándékával.
A CIA szervezésében és koordinálásával végrehajtott partraszállás (a Disznó-öbölben) kudarcba fulladt, amit azután Kennedy nyakába varrtak, s ezzel sok haragost, ellenséget szerzett magának a legfelsőbb hatalmi körökben, ahol némelyek úgy vélhették, hogy félre kell állítani. (Dühüket, ellenszenvüket fokozhatta a nukleáris háborúval fenyegető 1962-es kubai válság is, amelyet Kennedy a szigetországba atomrakétákat telepítő Moszkvával tárgyalásokkal oldott fel, s nem a kilövőállások lebombázásával, vagy katonai invázióval, miként azt több tábornoka és nemzetbiztonságért felelős vezető javasolta neki.)
Felvetődött annak gyanúja is, hogy Castróék – a KGB szovjet titkosszolgálat bevonásával – az amerikai elnök megöletésével vágtak vissza a Disznó-öbölbeli támadásért.
Kennedy hivatali utóda nem tudhatta, hogy hazája legerősebb hidegháborús ellenlábasa, azaz a Szovjetunió áll-e a gyilkosság mögött, vagy a Kennedyek hazai ellenfelei, esetleg a washingtoni „héják”, akik a merénylet megrendelésével legszívesebben a „vörös” Fidel Castrót vádolták volna meg, így sürgetve az új elnököt a szovjet (értsd: ellenséges) csatlósállammá vált kommunista Kuba megtámadására, lerohanására. Lényegében visszaszerzésére, hiszen – Castróék hatalomra jutásáig – a szigeten 60 évig kulcsszerepet játszott az amerikai nagytőke és az Egyesült Államokból odatelepült maffia, amely szintén óriási hasznot zsebelt be. A Castro-rezsim eltávolítását nemcsak a maffiózók és az amerikai pénzemberek ítélték fontosnak, hanem az USA vezetése, a nagy hatalmú CIA és a hazatérésben reménykedő kubai emigránsok is.
Johnson elnök azonban nem akart háborút Kubával, sem a Szovjetunióval. És vélhetően az sem állt érdekében, hogy (a Warren-bizottság jelentéséből) kitudódjon a teljes igazság, mert akkor a CIA megannyi piszkos ügyletére, eltitkolt maffiakapcsolataira és egyéb aljasságaira is fény derült volna. Arról nem is beszélve, hogy az őszinte tényközlés esetleg szakadást okozhatott volna a lakosság és az elit soraiban.
A hatalom ezért jobbnak látta, ha a vizsgálóbizottság állásfoglalása marad a mérvadó. Ha ugyanis „az amerikaiak tudnák az igazságot Dallasról, vér folyna az utcákon”. A véleményt a néhai elnök öccse, Robert fogalmazta meg, aki 1964-ben köszönt le miniszteri tisztségéről.
Később merénylet áldozata lett. Hogy miért gyilkolták meg 1968-ban Los Angelesben furcsa körülmények között? Talán azért, mert valószínűvé vált, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indul az elnökválasztáson és nyerhet is. Utána pedig akár újraindíthatta volna a szervezett bűnözés elleni hadjáratát. Sőt elnökként megkerestethette és bíróság elé idéztethette volna a dallasi gyilkosság valódi felelőseit.
Nyitókép: John Fitzgerald Kennedy (Fotó: Pixabay)
