Az idei választási szuperévben, amikor is a világ több mint 50 országában 3,8 milliárd ember járul az urnák elé, egy sorsdöntő választás nemrégiben már lezajlott. Június 6-a és június 9-e között ugyanis az Európai Unió 27 országának 185 millió polgára tette le voksát. Az itt született eredmények azóta is lázban tartják az öreg kontinens közvéleményét. Brüsszelben most tárgyalások egész sora folyik a különböző tisztségek elosztásáról, és a még frakció nélküli pártok igyekeznek csatlakozni az unió nagy pártcsaládjainak egyikéhez. A választásokról elmondható, hogy a jobboldali pártok megerősödtek, de a várt nagy szélsőjobboldali áttörés elmaradt. A választás egyértelmű győztese a mérsékelt jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP), amely csaknem tíz képviselővel növelte mandátumainak számát, így az övék a parlamenti helyek több mint egynegyede. A második számú erő maradt a baloldali Szocialisták és Demokraták (S&D). A harmadiknak számító liberális Újítsuk meg Európát! (Renew Europe – RN) frakció és a Zöldek nevű csoportosulás viszont húsz-húsz mandátumot veszített. A szélsőjobboldali csoportosulások jól szerepeltek. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) hárommal több helyet szereztek és 72 képviselőt, az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsoport pedig kilenc hellyel többet szerzett és 58 képviselőt küldhet a parlamentbe. E formációk azonban ennél is jobb eredményeket vártak.
Az európai parlamenti választások eredményei számos országban okoztak belpolitikai földindulást. Ez mindenekelőtt Franciaországra igaz. Itt a várt nagy szélsőjobboldali áttörés valóban bekövetkezett, ugyanis Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN) 31 százalékot szerzett, ami a párt valaha volt legjobb eredménye. Tegyük hozzá, hogy a Nemzeti Tömörülés a legutóbbi európai parlamenti választásokon is nyert, de akkor az Emanuel Macron vezette liberális-centrista Reneszánsz (RE, korábbi nevén En Marche!) csak néhány tized százalékkal maradt le tőle. Most viszont Marine Le Penék több mint kétszer annyi szavazatot kaptak, mint a francia elnök pártja. A Reneszánsz most is második helyen végzet, de mindössze 14,6 százalékkal. Ez az eredmény az egyik oka egyébként az Újítsuk meg Európát! frakció visszaesésének is, ugyanis csak Macron pártja miatt tíz mandátumot veszített. Túlzás nélkül elmondható, hogy a szélsőjobboldal ilyen mértékű előretörése sokkolta a francia közéletet. Nem sokkal az urnazárás után Macron fel is oszlatta a francia Nemzetgyűlést és előrehozott választásokat írt ki június 30-ra és július 7-re. A francia belpolitikában azóta is azt találgatják, hogy mennyire volt előrelátó ez a döntés az elnök részéről.
A Nemzeti Tömörülés természetesen örül a rendkívüli választások kírásának és győzelemre készül. Marine Le Pen Jordan Bardella személyében már meg is nevezte pártjának miniszterelnök-jelöltjét. Macron a választások ilyen gyors kiírásával valószínűleg az európai választás sokkhatását igyekszik meglovagolni. Abban bízhat, hogy a francia szélsőjobb ilyen nagymértékű előretörése felrázza a mérsékelt francia választókat, és az ő szavazataikat is besöpörheti. Macron tervét elősegíti a francia választási rendszer sajátossága. Ott ugyanis az európai parlamenti választásokkal ellentétben nem pártlistákra leadott szavazatokkal döntik el a mandátumok sorsát. A Nemzetgyűlés tagjait 577 egyéni körzetben választják meg két fordulós versenyen, amelyen a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyer. Ráadásul egy előrehozott parlamenti választáson várhatóan nagyobb lesz a részvétel, mint az európai parlamenti választásokon. Ha Macron képes a választás tétjét úgy tematizálni, mint a köztársaságpártiak és a köztársaságellenesek harcát, akkor a szélsőjobb ellenében a jobbközép és a balközép választók nagy tömegei állhatnak be liberális-centrista pártja és szövetségesei mögé. Ez pedig egy újabb nyomós ok Macron számára, ugyanis jelenleg a kormányát támogató pártok kisebbségben vannak. Az általa előterjesztett törvények eddig csak a balközép vagy a jobbközép pártok alkalmi együttműködésével mentek át a törvényhozáson.
De a kiírt rendkívüli választások számos buktatót tartogatnak Macron számára. A szélsőjobboldal előretörése például nemcsak a francia elnököt és szövetségeseit késztette cselekvésre, hanem a baloldal pártjait is. A francia balközép és szélsőbal ugyanis közös ellenségük, a szélsőjobb történelmi győzelme után félretették eddigi ellentéteiket és a klasszikus szociáldemokratáktól, a zöldeken át egészen a kommunistákig terjedő széles szövetséget hoztak létre Új Népfront (NFP) elnevezéssel. Ha csak a mostani európai parlamenti választások eredményeit nézzük, már így is elmondható, hogy könnyen meglehet, a szélsőjobbal végül nem Macron pártja, hanem e tömörülés fogja megvívni a nagy küzdelmet. A Raphael Glucksmann vezette klasszikus baloldali Szocialista Párt valamivel több mint 13 százalékot kapott, alig egy százalékkal lemaradva a Reneszánsztól. Emellett a radikális baloldali Megtörhetetlen Franciaország (LFI) Jean-Luc Mélenchon vezetésével is szerzett 10 százalékot, továbbá a zöldek is maguknak tudhatnak ötszázaléknyi szavazatot. És ezekhez az erőkhöz csatlakozott még számos kisebb formáció is. Ráadásul egy május végi közvélemény-kutatás szerint Macron munkájával a franciák mindössze 29 százaléka elégedett, 64 százalékuk pedig elégedetlen. Sőt, ez az arány áprilisban 25–71 százalék volt. Tavaly Macron kormányának a többi között a nyugdíjreform miatti nagy tüntetésekkel kellett szembenézni. Nyáron a külvárosi fiatalok is zavargásokba kezdtek. És az elmúlt időszakban még külpolitika terén sem termett sok babér a jelenlegi francia kormánynak, hiszen a francia érdekszférának számító Észak-Afrikában számos pozíciót kellett feladniuk a térségben történt puccsok miatt. A júliusi nigeri puccs során ráadásul Macron felelőtlenül kijelentette, hogy a katonai hatalomátvétel után sem vonja ki a francia csapatokat Nigerből, hogy aztán az év végéig 1500 francia katona csomagoljon össze és hagyja ott az országot az orosz zsoldosok és a kínai befektetők kényének-kedvének. Így az a francia állampolgár, aki nem kívánja szavazatával ezt a kormányzati teljesítményt jutalmazni, de nem is akar teret engedni a szélsőjobbnak, könnyen meglehet, hogy végül inkább az Új Népfront jelöltjére szavaz, mintsem a Reneszánszéra.
Így, az esélyeket áttekintve, a francia elnök lépése már sokkal inkább tűnik választási hazárdjátéknak, mintsem bölcs és megfontolt döntésnek. Azonban túlzás lenne ezt az orosz ruletthez hasonlítani. Igaz az Európai Unió egyik vezető országának sorsa dől el rajta, emberi élet mégsem forog kockán, ahogy szerencsére pisztoly és golyó sincs ebben a játékban. Itt döntő szerepe több millió golyóstollaknak lesz, és annak, hogy ezekkel az eszközökkel mely pártok jelöltjei mellé rajzolnak velük X-eket az őket tartó kezek. Ezért nevezzük inkább Macron döntését választási francia rulettnek. Ha ezt végül a francia elnöknek mégis sikerül megnyernie, azt minden bizonnyal eddigi pályafutásának egyik legnagyobb győzelmeként könyvelheti el.
Nyitókép: Emmanuel Macron (Fotó: MTI)
