Az idei európai parlamenti választások eredményei Franciaországban valóságos belpolitikai földindulást indítottak el, ugyanis Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN) 31 százalékot szerzett, ami a párt valaha volt legjobb eredménye. Ezzel szemben az Emmanuel Macron francia elnök vezette liberális-centrista Reneszánsz (RE, korábbi nevén En Marche!) mindössze 14,6 százalékkal végzett a második helyen. A francia elnök még az európai parlamenti választások éjszakáján bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontra kiírja a rendkívüli parlamenti választásokat. Macron erre a váratlan lépésre minden bizonnyal két ok miatt szánhatta el magát. Egyrészt úgy gondolhatta, hogy az európai parlamenti választások eredményének sokkja felrázza és mozgósítja a mérsékelt szavazókat. Másrészt a rendelkezésre álló rövid idő miatt a Macron Együtt elnevezésű pártszövetsége lesz az a nagy erő, amely képes besöpörni a mérsékelt szavazatokat. E lépést mi már az első forduló előtt Marcon választási francia rulettjének minősítettük, hiszen, mint ahogy azt a június 30-ai első forduló eredményei igazolják, a francia elnök taktikájának számos buktatója volt.
Mindenekelőtt a Nemzeti Tömörülés 10,6 millió szavazattal 33,14 százalékot ért el, vagyis az európai parlamenti választások után ismét nyerni tudott, sőt minden idők legjobb eredményét érte el. Emellett az 577 parlamenti helyből 39-et már az első fordulóban megnyert. Mindezeket a számokat Le Penék nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány mellett tudták elérni, vagyis pusztán a magas részvétel immár nem volt elegendő a szélsőjobboldal előretörésének a megállítására. Marcon szempontjából azonban még nagyobb kudarc a második helyen következett be. A rendkívüli választások kiírását követően ugyanis összefogott a francia baloldal, és a klasszikus szociáldemokratáktól kezdve, a zöldeken át egészen a kommunistákig terjedő széles szövetséget hozott létre Új Népfront (NFP) elnevezéssel. E szövetség egyik vezéregyénisége a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, a Megtörhetetlen Franciaország (LFI) vezetője. És e szövetség, függetlenül attól, hogy alig néhány hete jött létre, a második erővé vált, úgy, hogy 27,99 százalékos támogatottságot ért el, és 32 képviselői helyzet szerzett meg az első fordulóban. Így tehát Macron az európai parlamenti választások után újabb nagy vereséget szenvedett el. Pártszövetsége a maga mindösszesen 20,04 százalékával és két képviselői helyével a harmadik helyre csúszott. A mérsékelt szavazók többsége ugyanis amellett, hogy szavazatával a szélsőjobboldal előretörését szerette volna megakadályozni, a jelenlegi kormányzatnak is szeretett volna üzenni, mégpedig azt, hogy elégedetlen vele. Így többségük inkább az Új Népfront mellé írta be az x-et.
A most vasárnap lezajlott második forduló azonban az első fordulónál is nagyobb meglepetéseket hozott. Még néhány nappal a szavazóhelyek bezárása előtt is voltak olyan előrejelzések, szakértői vélemények, amelyek a Nemzeti Tömörülés győzelmét vetítették előre, és azt sem tartották kizártnak, hogy akár abszolút többséget szerez a nemzetgyűlésben. Ez késztette arra a baloldali összefogást és Macron pártszövetségét, hogy félretegyék minden politikai ellentétüket, és a szélsőjobb ellenében tömegesen visszalépjenek egymás javára. Mindez történt az első fordulónál is magasabb 67,1 százalékos részvétel mellett. Végül a szavazóhelyek bezárása után a nagy szélsőjobboldali áttörés mégiscsak elmaradt, olyannyira, hogy a Nemzeti Tömörülés nagy meglepetésre egészen a harmadik helyre szorult vissza, mindösszesen 143 mandátumot szerzett. A választást az Új Népfront nyerte meg 182 mandátummal. Macron pártszövetsége pedig az előző eredményeket kicsit megszépítve 168 mandátumszámmal végül csak befutott a második helyre. Nyilván az Együtt azért nem erre az eredményre számított. Gabriel Attala francia miniszterelnök, Macron párttársa ugyanis a választások éjszakáján bejelentette, hogy hat hónappal a hivatalba lépése után hétfőn reggel benyújtja lemondását.
A második forduló után milyen eredménnyel zárult Macron választási hazárdjátéka? A francia elnök annyi sikert végül elkönyvelhet, hogy ha nehézkesen és a baloldallal kötött kompromisszum árán is, de a szélsőjobboldalt csak sikerült visszaszorítania. Persze ezzel a francia elnök gondjai nem szűntek meg. A választási eredményeket elnézve ugyanis nehéz és hosszas kormányalakítási tárgyalásokra lehet számítani, hiszen egyik nagy tömörülés sem tudta elérni az abszolút többséget, amelyhez 289 mandátum kellett volna. És hogy végül milyen kormány alakul, az nagyban függ attól is, hogy a szélsőjobboldal ellenében létrejött Új Népfront mennyire marad egységes. A nagy pártszövetség pártjai bekerülve a törvényhozásba, külön frakciókat fognak alkotni. Így akár az a forgatókönyv is elképzelhető, hogy Macron pártszövetsége a mérsékeltebb baloldali pártokkal és további kisebb formációk támogatásával akár képes lehetne kormányt alakítani, de ez igen ingatag felállás lenne. Tegyük hozzá, hogy Macron kormánya az elmúlt hónapokban is kisebbségben kormányzott, úgy, hogy az egyes törvényjavaslatok elfogadására mindig külön pártalkukat kötöttek. Hogy ez a fajta kormányzás mennyire nyerte el a francia szavazók tetszését, azt a mostani választási eredmények jól mutatják. Ez a felállás természetesen a baloldali szavazók számára is csalódás lenne, akik valószínűleg hangot is adnának elégedetlenségüknek. Ha viszont a baloldali szövetség pártjai egységesek maradnak és együtt próbálnak meg kormányt alakítani, nagy kérdés, hogy e tömörülésen belül melyik párt vezetője lenne az, aki kormányt alakítana. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon mind az első, mind a második forduló után a tömörülésen belül elsőként szólalt meg, és úgy nyilatkozott, mint leendő kormányfő. Az ő személye azonban az Európai Unióban legalább olyan elfogadhatatlan, mint a szélsőjobb miniszterelnök-jelöltje, hiszen Mélenchon euroszkeptikus, valamint szélsőségesen palesztinpárti és Izrael-ellenes. Egy ilyen kormányfővel Franciaországnak és szövetségeseinek a viszonya nem lenne egyszerű. Több szakértő szerint Marine Tondelier, a Zöldek vezetője lehetne az a személy, aki az egységes baloldal majdani miniszterelnöke lehetne. Persze, ha a baloldal egységes marad és képes lesz előállni egy mérsékelt kormányfővel, Franciaországra akkor is kisebbségi kormányzás várna. Elméletben az is megtörténhet, hogy a baloldal és Macron pártszövetsége nagykoalíciót köt, a francia belpolitikában azonban az ilyen nagykoalíciók megkötése a német gyakorlattal ellentétben szokatlan. Egyszóval az új parlamenti felállásban kormányt alakítani nagyon nehéz lesz, és könnyen meglehet, hogy végül patthelyzet alakul ki, ami újabb rendkívüli választás kiírását teszi szükségessé. Ez utóbbi viszont a baloldali, centrista és jobbközép pártoknak sem lehet érdekük, ugyanis egy újabb választáson már nem biztos, hogy meg tudnák akadályozni a szélsőjobboldal előretörését. Macron választási francia rulettje tehát átrajzolta országának belpolitikai térképét és egy olyan eredményt hozott, amely igen nehézkessé teszi a kormányalakítást. A számos gonddal küzdő és polarizált francia társadalomnak viszont nem politikai alkudozásokra, hanem gyors és hatékony kormányzásra van szüksége.
Nyitókép: Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte Macron a vasárnapi szavazáson (Fotó: Pool via AP/Beta)
