Néhanapján igencsak meglepődöm. Egy ideig bámulok, mint az bizonyos állat az új kapura, majd előretörnek belőlem az indulatok. Ezt most miért kellett?
Zoran Drobnjak, a Szerbiai Utak Közvállalat igazgatója a napokban bejelentette, javasolni fogja a belügyminisztériumnak, hogy növeljék meg a sebességtúllépés-tolerancia határát. Kiemelte, hogy az autópályákon továbbra is óránkénti 130 kilométer a megengedett sebesség felső határa, és ez ennyi is marad, csupán a toleranciaértéket emelik meg óránkénti 20 kilométerrel. Tehát az autópálya azon szakaszán, ahol 130 a megengedett sebesség, ott óránkénti 150 kilométeres sebességgel is száguldhatunk majd, azokon az útszakaszokon, amelyeken 100 a megengedett sebesség, ott pedig 120-szal is hajthatunk.
Több gondom van ezzel a bejelentéssel. Először is az, hogy egy közvállalat igazgatója – akit a szerb kormány bízott meg cégvezetéssel – törvénysértésre biztat mindenkit. Ha Szerbiában a toleranciaérték óránkénti 150 kilométeres sebesség lesz, akkor nem lesz ember, aki ne annyival menjen. Vagyis akkor mi értelme a 130-as sebességkorlátozásnak? Talán csak azok nem fognak 150-nel száguldozni, akiknek az autójuk szétesne ilyen sebességnél. És mivel 150-nel szabad száguldani, az emberek ezt veszik a a sebességkorlátozás felső határának, vagyis rendre túl fogják lépni ezt a sebességet is. A törvény azért van, hogy betartsák őket, nem pedig hogy megszegjék őket. Nem tudom, milyen európai szabványokról beszél Drobnjak, de ilyen toleranciaértéket csupán Horvátországban és Szlovéniában használnak tudtommal. Milyen törvény, vagy szabálysértés tolerálása lesz a következő? Ha félig megvernek, akkor az nem is megverés? Ha csak egy konzervet lopnak el a boltban kettő helyett, az már nem is lopás? Ha az a cél, hogy 150-nel közlekedjünk, akkor emeljék meg a maximális sebességhatárt és kész.
A másik bajom az egésszel a szerbiai közlekedési kultúra. Ami jobbára nincs. Erre jó példa az, amikor egykori ismerősömmel (teszem hozzá nem szerb) autópályán utaztunk és kitartóan a belső sávban közlekedett. Meg is kérdeztem tőle, hogy miért közlekedik szabálytalanul, mire a válasz az volt, hogy mert mások is ezt teszik, majd megsértődött rám, mondva, ő nagyon jó sofőr (mondjuk halálfélelmem volt mellette, mert többet nézte a tájat, mint a forgalmat). Lehet, hogy annak tartja magát, de a jobbra tartás a közlekedési szabályzatunk egyik alapszabálya, nem pedig egy ajánlás. Ennek értelmében az autópályán nem szabad hosszabb ideig a belső sávban autózni, ezt a sávot előzésre szabad csak használni, és amennyiben mód van rá, vissza kell térni a külső sávba. És ez csak egy példa a szerbiai közlekedési kultúrából, hiszen rengetegen nyomkodják mobiltelefonjukat az autóúton, nem indexelnek sávváltáskor, nem néznek tükörbe, nem tartják be a követési távolságot, levillogják a másikat a sávból stb. Ennek a közlekedési kultúrának köszönhetjük a halálos balesetek túlnyomó részét, ugyanis sokan azt gondolják, hogy egyedül vannak az úton, nem megfelelő sebességgel közlekednek, agresszívak és figyelmetlenek.
A következő gondom az utak minősége. Bizonyos szakaszokon a 130-as sebességkorlátozást le kellene csökkenteni nyolcvanra, mert életveszélyes rajtuk közlekedni. Szétrázzák az autót, kitépik a kormányt az ember kezéből. A tákolt kátyúzások, meg az azok körül esős időben összegyűlő víz pedig meg is dobhatja a gépkocsit, és már meg is van a baj. A közutakról pedig ne is beszéljünk, szörnyű állapotban vannak, kátyú kátyú hátán. Egy óvatlan pillanat, és már ki is törött a kerék. Talán a közvállalat igazgatójának inkább az utakat illene rendbe tennie, nem pedig törvénysértésre biztatnia a polgárokat.
