Több mint kétszáz év után tavaly első ízben nem tartottak karácsonyi misét a Notre-Dame-székesegyházban. A francia forradalom óta nem történt ilyen, még a II. világháború idején sem, amikor német katonacsizmák masíroztak Párizs utcáin.
2019. április 15-én, nagyhétfőn, azaz virágvasárnap után egy nappal – máig nem tudni mi miatt kiütött – pokoli tűz okozta azt a felmérhetetlen pusztítást, ami akár a végét is jelentheti a világ legismertebb gótikus katedrálisának. A párizsi székesegyházat – akkoriban nem szokatlanul – csaknem kétszáz évig építették a 12. és a 14. század között, a történelem viharaiban ezután az elkészült katedrálist nagyjából kétszáz évente fel kellett újítani, a 17. században, a 19. században – és fogják most a 21. században.
Ehhez nem fér kétség, a francia kulturális minisztérium szerint – már nemcsak ígéret formájában, mint a kezdeti felbuzdulás idején, hanem ténylegesen is – összegyűlt erre a célra egymilliárd euró, a még a forradalom idején államosított székesegyház tulajdonosa, a francia állam is eltökélt a szándékban, a kérdés csak az, hogy teljesen újjá kell-e építeni az alapoktól kezdve a nagyhírű katedrálist.
A Notre-Dame elöljárója, Patrick Chauvet püspök karácsony után egy nappal azt mondta, hogy csak 50 százalék esély van a gótikus templom megmentésére, fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a tűzben megrongálódott állványzat összeomlik, és ledönti az épület stabilitása szempontjából kulcsfontosságú boltíveket.
Vasárnap, egy nappal vízkereszt előtt az AP hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette ezt az állítást Jean-Louis Georgelin tábornok, a székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos is. A tábornok az idei kényes feladatok között említette az állványzat eltávolítását, szerinte jövőre kezdődhetnek meg a helyreállítási munkálatok.
Macron elnök azt szeretné, hogy a 2024-es párizsi olimpia idejére újra régi pompájában állna a katedrális, ennek azonban a szakértők szerint kicsi a valószínűsége.
Materiális szempontból a jelen pillanatban ennyi tudható a tavaly leégett Notre-Dame-székesegyházról. A fő kérdés, hogy a boltívek megmaradnak-e vagy teljes egészében újjá-e kell építeni a katedrálist, és hogy a felújítás utáni 21. századi templom mennyiben fog hasonlítani eredeti formájára.
Eddig még minden újjáépítés során jelentős változtatásokon esett át, mindegyik felújító (kor) ott hagyta rajta a maga (kor)bélyegét.
AZNAP NAGYHÉTFŐ VOLT
Ezzel be is fejezhetnénk, ha nem tolakodnának elénk a materiális szempontokon túlmutató szimbolikus jelentések. Egy ilyen híres szakrális építmény leégése elkerülhetetlenül arra ösztönzi a jelképes tartalmak iránt fogékony embert, hogy a puszta történésen túlmutató (isteni, szellemi, vallási) üzenetet kezdje el keresni. Találkozhattunk is a világhálón ilyen értelmezésekkel a katasztrófát követő napokban, hetekben, ami azonban felettébb meglepő, mintha teljesen elkerülte volna a szerzők figyelmét a tény, hogy a katasztrófa 2019. április 15-én, a nagyhéten történt, azon belül is a – Jézus Jeruzsálembe való bevonulását ünneplő – virágvasárnap utáni napon, nagyhétfőn. Márk evangéliuma erről szóló szövegrészére alapozva (Mk 11, 15-17) – amely Máté és Lukács evangéliuma számára is mintául szolgált – az egész katolikus világ arról emlékezik meg nagyhétfőn, hogy Jézus megtisztította a templomot, ostort font, és felborítva asztalaikat kiűzte onnan a kufárokat.
Lehet, hogy túl szűk körű vagy felületes volt a keresésem a világhálón, de én – egyetlen árva, visszhang nélkül maradt horvát nyelvű olvasói kommentár kivételével – a jelképes mondanivaló után kutatóknál sehol sem találkoztam ezzel a mély üzenetet közvetítő ténnyel. A következőkben rá fog alapozódni mint értelmezési keretre a katedrális leégésében mélyebb üzenetet kereső, alant olvasható két magyarázat.
A KÜLSŐ ELVÁLIK A BELSŐTŐL
A Notre-Dame Párizs első számú idegenforgalmi látványossága volt, naponta több tízezer turista kereste fel, csak a belépőjegyekből több millió euró bevétele származott a francia államnak. Emellett természetesen liturgikus célokra is használta az egyház a szakrális építményt.
Az evangéliumok szerint lényegében ugyanez volt a helyzet a Jeruzsálembe való bevonulása utáni napon Jézus által megtisztított zsidó templommal, amelynek a szentélyében továbbra is folytak az áldozatok, a külső terében viszont a vezető papságot és a pénzváltókat gazdagító anyagi haszonszerzés volt az igazi mozgatórugó.
Nemcsak a templom megtisztítása napján leégett Notre-Dame-székesegyházra lehet vonatkoztatni a figyelmeztető szellemi üzenetet, hogy összeegyeztethetetlen az anyagi haszonszerzés vágya a lelki tisztaságot megkövetelő vallási érzülettel. Megszólíttatott ezzel mindenki, aki érintett. A Jézus beszédeiben sokat ostorozott képmutató embernek is lényegében ugyanez a megosztottság az ismertetőjegye, azzal a fontos különbséggel, hogy ő kívül mutatja magát áhítatosnak, belül azonban az önzés uralja tetteit és gondolatait.
A JELKÉPES KATEDRÁLIS
A keresztény Európa, azon belül is a keresztény Nyugat fénykora – Spengler organikus történelemszemléletét alkalmazva – a gótika kora, a keresztény Nyugatot leghívebben tükröző szimbólum éppen ezért a gótikus katedrális. Victor Hugo többször is megfilmesített romantikus regényének köszönhetően a világ legismertebb gótikus székesegyháza vitathatatlanul a Notre-Dame, amely így leégésével – a jelképesen értelmezők közül nagyon sokan kezdettől fogva így is látták – a keresztény Nyugat, a mára vallását vesztett nyugati civilizáció közelgő végére figyelmeztette azokat, akik túl szeretnének látni a puszta anyagi tényeken. Spengler is erről ír híres könyvében, A Nyugat alkonyában, és sokan kigúnyolták ezért a száz évvel ezelőtt tett állításáért, de nem kevesen vannak – e sorok írója is közéjük tartozik –, akik szerint a civilizációs leépülés mind nyilvánvalóbb jelei a német filozófus látleletét igazolják.
A kérdés az, hogy újjáépíthető-e a régi formájában az a szimbolikusan értett katedrális, amit ma nyugati civilizációnak nevezünk, és ha igen, akkor mennyire fog hasonlítani az eredeti alakjára? Ugyanolyan lesz ez a 21. századi nagytemplom, mint amit építői a keresztény Európa fénykorában, a 12–13. században megálmodtak élő hitük, emberi tettrekészségük és alkotóerejük (anyagi és szellemi) kivetüléseként, vagy már csak a nevében fog emlékeztetni régi önmagára?
A mélyebb szellemi üzenet megértéséhez ezen a ponton kell segítségül hívnunk a templom megtisztításának a történetét. János evangéliumában – amely nem a Megváltó utolsó hetére, hanem küldetése kezdetére helyezi az eseményt – Jézus azt válaszolja a tőle csodajelet kérőknek: „Bontsátok le a templomot, én harmadnapra felépítem azt.” A szentíró magyarázatul hozzáfűzi: a templom újjáépítése alatt halálát és feltámadását értette, azaz Jézus az allegória nyelvén saját magát nevezte (az élő) templomnak.
Az elpusztult katedrálissal jelképezett keresztény Nyugatra is ugyanez érvényes, önmagunkon belül és újra Krisztust a középpontba állítva lehet azt újjáalkotni eredeti formájában, a külsőségek szerint megépülő, jelképesen értett katedrális már csak a nevében lenne az Európának vagy nyugati civilizációnak mondott keresztény Nyugat.
Konkretizálva az üzenetet: élő hit nélkül, pusztán csak kulturális értelemben vett „kereszténységre” alapozva nem lehet újjáépíteni Európát eredeti formájában, de még megőrizni sem (hosszabb távon).
Kezdeti témánkhoz visszatérve: ez valószínűleg a leégett székesegyházra nézve is igaz. Felépülhet egy külsőre nézve ugyanolyan katedrális a turistáknak, de a templomon belül ki fog majd az oltár elé járulni?
