Amikor az egyetemi alapképzésem utolsó évében a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium falain belül az irodalomórák megtartásával bajlódtam, a mentoromnak köszönhetően rövid idő alatt rengeteg új dolgot tanultam: a pedagógusi szakmáról, magáról az irodalomról, de ami a leginkább megragadt bennem, az a tinédzserekkel való bánásmód. Ady Endre istenes verseit tanultuk éppen, amikor a tanárom felhívta a figyelmem arra, hogy ezzel a témával, azaz a hittel, a vallással, Istennel óvatosan kell bánni. Nekem eszembe sem jutott volna, hogy a költemények bizonyos részei valaki számára tabuként szolgálhatnak, de a tanórán beigazolódott mentorom intelme. Azóta folyton-folyvást keresem a kapaszkodókat, hogy megértsem a fiatalabb, feltörekvő generációkat. Korábban mindannyian a részesei voltunk az általános- és középiskolai drámáknak, amikor megannyi probléma és azok megoldása formálta személyiségünket, manapság pedig talán soha nem látott teher nehezedik a tinikre. A kortárs kapcsolatokra mindig nagy hangsúly kerül a tizenévesek körében, nincs ez másképpen a közösségi médiában sem: folyamatos igény mutatkozik arra, hogy valamivel kitűnjenek, rivaldafénybe kerüljenek, ugyanakkor egy-egy csoport tagjaiként a társadalom hasznos részének érezzék magukat. Nem én vagyok a közösségi média legnagyobb rajongója, ennek ellenére szinte az összesen van legalább egy profilom, nem félve az adathalászoktól. Ami annak idején a Poznanicivel kezdődött, majd az iWiW-vel folytatódott, az első nemzetközi lépésként a Twitterrel teljesedett be. Utóbbi a mai napig a kedvenc platformom, mert itt lehet a leggyorsabban információhoz jutni, de a Facebookot is inkább hírportálként használom, mintsem kapcsolattartásra. Az Instagram a maga audiovizuális jellegével mára elengedhetetlenné vált – ha másért nem, hát azért, mert gyakran előbb jelennek meg sportfotók rajta, mint bármely más hivatalos forrásnál. A Snapchat, a Tumblr és társaik nem nyerték el tetszésemet, de kíváncsiságból ezeket is kipróbáltam. Az év végén megjelenő felmérések szerint azonban nem ezek, hanem egy teljesen új, 2017-ben debütáló közösségi platform rendelkezik a legfiatalabb felhasználói bázissal: ez az applikáció pedig nem más, mint a kínai tulajdonban lévő ByteDance vállalat TikTok nevű alkalmazása.
Mondhatjuk kísérletnek, hogy a 15 éves ismerősöm állandó „tiktokozására” én is telepítettem a programot. Szerettem volna megérteni, miért nő rohamosan a TikTok bázisa, miért használja több mint 500 millió ember és hogy miért vonzó a felület a 12–18 éveseknek. A válasz persze nem is olyan bonyolult: a Facebook „elöregedett”, ezért a fiataloknak olyan teret kellett találniuk, ahol nem futnak össze szüleikkel, nagyszüleikkel. A TikTok tartalmilag nem tér el lényegesen az Instagramtól, ám képek helyett rövid videók és gifek töltik meg az appot. Ami viszont szembetűnő, hogy az ezredforduló környékén születettek óriási vehemenciával vetik bele magukat a különböző „challenge”-ekbe, ahol nemcsak a zenékre tátognak, de táncolnak és (gyakran) magamutogató módon nagyközönség elé tárják egész lényüket. Mindamellett, hogy szülőként igen aggasztó, hogy tizenéves fiúk és lányok teszik közszemlére magukat, meg kell érteni, hogy a Z generáció tartalomfogyasztási szokásai eltérőek az előző nemzedékétől: a környezetvédelem nem 2D-ben, írásban, hanem a TikTokra feltöltött rappel vagy slam poetryvel, a migráció 15 másodperces úti beszámolóval, a kínai átnevelőtáborok sminkelős videónak álcázva, az USA Irán elleni támadása pedig a III. világháború kitörését előrejelző mémek képében kerülnek a tinédzserek elé. És hogy mindez milyen gyorsan mennyi mindenkihez jut el: a TikTokon 17 óra alatt 35 követővel nagyjából 10 ezer emberhez jut el egy rövid poszt, a Twitteren 2800 követővel kb. 1700 elérést generál egy bejegyzés. Igény mindig mutatkozni fog arra, hogy a fiataloknak legyen egy „saját” közösségi felületük, ahol elbújhatnak a felnőttek árgus szemei elől. Nem hiszem, hogy jelentősebb aggodalmat kellene kifejeznünk ezért. Platón az időszámításunk előtti 4–5. században az írásról mondott értékítéletet, szerinte ugyanis az nem a megőrzés, sokkal inkább a felejtés tudománya, amely az élőbeszédnél alacsonyabb rangú. Valahogyan így alakulnak át a szokásaink is, s nem baj, hogy a Z generáció másként szocializálódik, mint a mai „nagy öregek”. Az idősebbekben legfeljebb megmarad a „régen minden jobb volt” érzése. A TikTok már nem kopog, hanem egyenesen betörte az ajtót a világ közösségi felületeinek szobájában, idővel pedig talán a Facebook babérjaira törhet.
Az, hogy mindeközben a kínai ByteDance kedve szerint adja ki a felhasználói adatokat az országok kormányainak és globális vállalatoknak, már egy másik írás témája…
