A 21. század egyik legnagyobb vívmánya és egyben rákfenéje is a kommunikáció és azon belül a közösségi média. Az internetnek köszönhetően gyorsan és könnyen elérjük egymást, valamint jutunk hozzá temérdek információhoz. Felcsapjuk a böngészőt, vagy az okostelefonunkon valamelyik alkalmazást, és már olvashatjuk is a legújabb híreket. Az emberre ráboruló információhegynek azonban van egy igen zavaró, mondhatni kellemetlen és idegesítő tulajdonsága: nem mindegyike valós.
Az álhír jelensége egyáltalán nem új keletű. Példáira ugyanúgy rálelhetünk a 19. század médiájában, mint a 20. századéban és a maiban. Maga az álhír létezése így annyira nem is probléma, az viszont már sokkal inkább, hogy egyre több olyan internetes oldal működik, amely célzottan álhíreket gyárt és az emberek egyre nagyobb számban fogyasztják, majd a közösségi oldalakon megosztják őket. Arról, hogy mi az álhír és miért születik meg, többoldalas tudományos értekezést lehetne írni. Jelen esetben megelégszem annyival, hogy vannak, akik heccből, vagyis mások megtréfálásából gyártanak álhíreket, mások anyagi megfontolásból (ezek az úgynevezett clickbait oldalak, amelyek szenzációval és világméretű leleplezéssel kecsegtetnek, miközben csupán az a céljuk, hogy minél többen látogassák meg az oldalukat, mert a hirdetők a „klikkek” után fizetnek), míg van egy olyan csoport is, amely politikai megfontolásból, vagyis befolyásolásból közöl ilyen híreket. Egy gyakorlott, kritikus hírfogyasztó könnyen felismeri az álhíreket, hiszen ezeknek a tartalmaknak gyakran nincs beazonosítható szerzője, a weboldalának címének különféle .net, .org, .info végződése van, nem található az oldal üzemeltetőjéről információ, a cikkek címei szenzációt és leleplezést ígérnek, ismeretlen névtelen forrásokra hivatkoznak a cikkekben és hemzseg az oldalon a reklám.
Az álhírek terjedése viszont a krízishelyzetekben a legveszélyesebb. Például jelen esetünkben. A koronavírus-járvánnyal egyetemben vírusszerűen terjednek a róla szóló álhírek is. A téma szinte mindenkit érint és foglalkoztat, hiszen jogaink korlátozva vannak, megváltozott az életünk, veszélybe került a megélhetésünk, aggódunk szüleink, rokonaink egészségéért. Napról napra egyre több a megrázó hír, mi pedig kétségbeesettek és idegesek vagyunk, tűkön ülve várjuk, hogy legyen már vége az egésznek. Ezzel a helyzettel élnek vissza sokan, és kezdenek el olyan szenzációs anyagokat gyártani, amelyeket a gyanútlan hírfogyasztók lánclevelekben továbbítanak a közösségi oldalakon, miszerint visszatértek a hattyúk és a delfinek a turistáktól megszabadult Velencébe. Ugyanezek a cikkek ártatlanok és csupán lájkvadászat miatt készültek (a sok megosztás és lájk eufóriát és közösségi élményt ad az álhír készítőjének), a National Geographic szerint hamisak, ugyanis hattyúk eddig is voltak Velencében, a delfines kép pedig Szardínia szigetén készült.
Ezeknél sokkal veszélyesebbek az aggódásunkra és segíteni akarásunkra kihegyezett, de tudatlanságunkat kihasználó áltudományos tanácsok: „igyunk sok vizet, mert az elpusztítja a torkunkban a koronavírust”, vagy „gargarizáljunk sós vagy ecetes vízzel”, „feküdjünk ki a napra, mert attól elpusztul a vírus”. Meg nem nevezett, így vélhetően nem is létező tajvani orvosokra hivatkozva is terjedt egy „jótanács”, hogy a fertőzés laikus diagnosztizálásához elég egy mély levegőt venni és figyelni, fáj-e a mellkasunk, egy olasz orvos pedig meleg teát javasolt a vírus ellen. Az ezekhez hasonló tanácsok már csak azért is veszélyesek, mert egyrészt egyesek közülünk figyelmen kívül hagyják a valódi szakemberek tanácsait, és épp ezért fertőződnek majd meg, másrészt bizonyos szerek túlzott fogyasztása akár életveszélyes is lehet. Rengeteg ilyen sarlatánsággal egyenértékű tanács kering a közösségi oldalakon, holott a tudományosan megalapozott, igazolt és hatékony orvosi információk és kutatások publikálása nem a közösségi oldalakon történik, a kutatást végző orvosok pedig nem burkolóznak névtelenségbe, hanem kemény harcot vívnak, hogy a nevük minél előrébb szerepeljen a tanulmány szerzői között.
Az álhírek között ugyanakkor rengeteg olyan összeesküvés-elmélet is szárnyra kell, miszerint a vírust profitéhes gyógyszergyártó cégek és ördögi nagyhatalmak szabadították a világra: Kína Amerikára, Amerika Kínára, Oroszország az egész világra, vagy, hogy ez nem is vírus, hanem biológiai gázkísérlet. Ezek a konteók bár nem veszélyesek, de igen érdekes jelenségek, ugyanis arról árulkodnak, sokan nem vagyunk képesek elfogadni, hogy mérete és láthatatlansága miatt jelentéktelennek tűnő, de általunk kontrollálhatatlan és veszélyes ellenséggel állunk szemben. Mindenképpen arcot kell neki adnunk, meg kell személyesítenünk, hogy mérgesek lehessünk rá és gyűlölhessük, ezáltal pedig meg tudjunk küzdeni vele. Kútba dobjuk a még most is folyamatban lévő evolúciót, az összes természeti törvényt, csak azért, hogy megmaradjon a felsőbbrendűségünkbe vetett hitünk. Holott nem vagyunk a világ közepe. Sőt, ha a világegyetem mércéjével számolunk és tekintünk magunkra – akár időben, akár térben –, ugyanolyan picik és jelentéktelenek vagyunk, mint a bennünket megtámadó vírusok.
