Követelődző hívást kaptam pár hete egyik barátomtól. Mondjam meg neki, de rögtön, a végleges választ, mehetünk-e idén a Sástó tövébe minőségi emberanyag társaságában igényes zenét hallgatni. Amennyiben a koronavírus miatt nem tartják meg az egyik kedvenc fesztiválunkat, ő arra az időpontra a családja számára lefoglal egy tíznapos üdülést a horvát tengerparton.
A prognosztizálás nem a kenyerem, de elmondtam neki, szerintem nem lesz itt semmi, Nostradamus-énem azt súgta, az igazi bajok a választások után következnek, és megtörténhet, hogy augusztusban újrakezdődik az apokalipszis.
Aztán kiderült, hogy mégis lesz fesztivál, igaz, némileg módosult körülmények között. Persze a már említett barátom addigra már mindent elrendezett a nyaralással kapcsolatban, elvégre a szerb–horvát határt is megnyitották.
Pár hét múlva ugyanez a jeles személy (aki a Mátrába nem jön, nyaralni viszont igen) megkérdezi tőlem (egy szórakozóhelyen, ahol négyzetméterenként négyen állnak), elmegyünk-e a kétnapos, Brutal Assault pótló mini rendezvényre Csehországba.
Én persze erre már nem tudok elmenni, mivel azt hittem, nem lesz semmilyen rendezvény (mivel ez is volt a hír május elején), a szabadságom máshogyan vettem ki.
E bizonyos hét óta persze jött egy másik. Azóta lezárták a horvát határt, megtörténhet tehát, hogy az emlegetett személy a családjával együtt otthon marad, és talán mégis elmehetünk együtt a Sástó tövébe. Persze csak akkor, ha addig Szerbiában nem növekszik meg a megbetegedések száma, ami miatt Magyarország lezárná a határt.
A sokakat foglakoztató kérdés: mi és hányszor változik még az elkövetkező hónapok során? Előttünk negyven nap. Ez idő alatt kitörhet még kétszer a járvány, még háromszor ítélhetnek minket szobafogságra, újból lemondhatnak minden rendezvényt.
De talán ez utóbbi semmilyen forgatókönyv szerint sem történhetne meg, mivel úgy tűnik, a fesztiválok, piacok, vurstlik, lakodalmak, vallási összejövetelek minden körülmények közepette megrendezésre kerülnek. A járványügyi helyzet olykor stabil, olykor kevésbé. Augusztus elejére megint stabilnak kell lennie, mert a tartományi idegenforgalom szempontjából is egy igen fontos esemény lesz.
Akkor jönnének a gazdag nyugati országok ifjai pénzt dobálni Újvidékre.
Aki volt már a péterváradi erődítmény falai között az EXIT fesztiválon, megtapasztalni a kapitalizmus találkozását a kiárusított szabadság hazugságával, színvonalas fellépőkkel, tömegnyomorba préselve, azt tudhatja, ha egy járványt el szeretnénk terjeszteni az ifjú populáció között, akkor ez egy remek helyszín. A vár falai között a fesztivál alkalmával alig tudunk levegőt venni, egymást tapossuk, aztán hajnalban annyira felszabadulunk, hogy már az is jólesik nekünk, amikor vadidegenek a nyakunkba lihegnek, elvégre talán ez az a bizonyos EXIT-törzs érzés, amit a reklám szerint éreznünk kell.
Az EXIT szervezői egyébként a járvány ideje alatt is igen aktívak voltak, több önkéntes akciót is szerveztek, felhívták a figyelmet az otthon maradásra. Nem hivatalos információk szerint igen-igen fentről rájuk pirítottak: EXIT-nek márpedig az idén is lennie kell!
De nemcsak az EXIT-et, hanem szinte mindent megszerveznek, módosított programmal. Mehetünk a Brutal Assault rendkívüli kétnapos kiadására, a Fekete Zaj exkluzív, kizárólag magyar előadókat felvonultató eseményére, a Malom-alkotótáborokba, felugorhatunk a Mount of Artanra, kiléphetünk a Dombos Festre, és hosszasan lehetne sorolni azokat az eseményeket, amelyek dátumát ide-oda tologatják a sok bizonytalanságban. A kulcs csak annyi: felelősséget kell vállalnunk!
A közelmúltban egy kérdőívet is kitöltöttem, amiben nagyjából olyan kérdések voltak, viselnék-e maszkot és kesztyűt a fesztiválon, miként vélekedek a távolságtartásról egy rendezvényen stb.
Nos, fesztiválokra nem ezért járunk, hogy olyan dolgokra koncentráljunk, ami elől elmenekülünk (mint például az olyan társadalmi konszenzusok betartása, amelyekkel nem értünk egyet, de megcsináljuk, mert muszáj konformnak lenni a nyilvánosság előtt), semmi értelme nincs frusztrálva, neurotikusan fesztiválra menni, ahol újabb kellemetlen szabályok, megszorítások vesznek körül, amiket nincs kedvünk betartani. Ha távolságot akarok tartani az emberektől, és feszengeni is szeretnék egy kicsit, akkor ezt megtehetem otthon, maszk, kesztyű és távolság-paranoia nélkül.
A fesztiválok jelentőségét most ismerte el sok ország kormánya. Mi lesz az olyan apró településekkel, amelyek szinte egész évben azt a néhány napos fesztivált várják? A pár száz lakosú Rtanj települést a Mount Of Artan alkalmával 500 éhes és szomjas ember lepi el. A pár ezer fős Jozefovot 20 000 ember árasztja el egy hétre, Oromon a mezőgazdasági tevékenységeket nem számítva semmi sem történik azonkívül, hogy a Malomfesztivál idejére évente egyszer megfiatalodik a falu, Újvidéken az EXIT ideje alatt a külföldiek egy hétig dobálóznak a pénzükkel, mindez pedig az idén igen limitálva lesz.
Ugyanakkor ezt a moralizálást, a vállaljunk felelősséget és vigyázzunk egymásra propagandát folyamatosan hallgatjuk. A felelősséget ránk hárítják, a nemtörődöm polgárokra, ha esetleg jön a harmadik vagy az ötödik hullám. Miattunk, akik kihasználva az óvintézkedések enyhülését, pofátlanul elmegyünk mindenhová, kitesszük magunkat a veszélynek, aztán továbbadjuk a járványt.
Egyrészt mindannyian rettegünk, hogy mi lesz, ha megint lezárják a határokat, ha megint jön a kijárási tilalom, másrészt ott van a miért nem mehetnék, ha lehet? Mindenki élni szeretne az alkalommal, ezért megtörténhet, hogy Rtanjban az idén az 500 helyett 5000 ember lesz, az oromi alkotótáborokra elmennek a fesztiválozni vágyók is, és együtt, frusztráltan elmesélhetné mindenki az idei viszontagságait, hogy kinek mi hogyan nem jött össze az év során, miként íródott át az élete. Élni kell ezzel a lehetőséggel is, a kevéssel, ami adatott.
Mi, polgárok, nem vagyunk felelősek semmiért, de a mi nyakunkba varrják. Ez a felelősség a vezető pozícióban lévő személyeket terheli. Mindet! A zavaros sajtótájékoztatók, az összevissza intézkedések, a serkentőcsomagok, az ellentmondásos javaslatok, a végigmasírozás az alkotmányon.
Akkor most ki itt a felelőtlen?
Az egész koronavírus cirkusz azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormányvezetés nem tudja kezelni a legkisebb válsághelyzetet sem. Ha a koronavírus tényleg egy komoly vírusfertőzés lenne, akkor már halomra haltunk volna. Amit itt látunk, az egy összevissza kapkodás és a felelősség áthárítása. A társadalom belekerült egy végletesen anomikus állapotba, amikor a törvények, szabályok meggyengültek, és senki nem tudja, mihez kellene magát tartania. Az emberek egyre frusztráltabbak, a bizonytalanság miatt pedig a gazdaság ismét omladozik.
Az ilyen szituációk elől jó elmenekülni egy fesztiválra, ahol a zene leüvölti a fejed, ahol a kellemetlen alakokat simán elküldheted sötét és szűkebb helyekre, ahol egy jól kidolgozott rendszer részei lehetünk, távol a mi kis életképtelen, szétesett, pénzéhes, kannibalisztikus társadalmunktól, ahol a rendszer urai szerint minden rendben van, minden működik, és ha baj van, akkor arról csakis mi tehetünk.
