A barbarizmus vérszagot árasztó szele újult erővel öntötte el a Nyugatot. Adrenalinnal van tele a levegő: a koronavírus miatti médiahisztériával felerősített félelem és a háttérből megtámogatott, Amerikából indult BLM-forradalomnak egyelőre többnyire csak a szobrokon kiélt tömegdühe adja a hormonlöketet a civilizáció véráramába.
A Black Lives Matter (BLM) kifejezésben a fekete szó mást jelent annak, aki társadalommérnöki, forradalmi hevülettel hisz az ügy világjobbító elhivatottságában, és mást annak, aki azt érzi, hogy valami bizonytalanba taszító, örvénylő homály, valami átláthatatlan, ijesztő feketeség kezdi eluralni az életet, és olyan erővel követel helyet magának az elméjében, hogy számára már csak ez számít, semmi más. Így hatalmasodik el a félelem az emberen. És mi következik ezután szinte törvényszerűen? A menekülés a bizonytalantól. A szabad fegyverviselés hazájában például fegyvert vásárol magának az állampolgár: a fehér azért, hogy megvédje magát a feketétől, és a fekete azért, hogy megvédje magát a fehértől. A következő eshetőséget már jól ismerjük a kilencvenes évek Jugoszláviájából.
A puskaporos hordó berobbanásához elég lehet egyetlen szikra. Megéri ezt a veszélyt kockáztatni azért, hogy az általuk főgonosznak kikiáltott Trumpot eltávolítsák a hatalomból? A háttérből irányítóknak, a káoszteremtés nagymestereinek, a zavarosban halászóknak és gazdagodóknak, a kizárólag a saját önző érdekükben „társadalommérnökösködőknek” miért ne érné meg egy ilyen apró kockázat, amely meggyőződésük szerint őket negatív formában sehogyan sem érintheti? Csak a vagyonuk és a hatalmuk növekedhet az irányított káosz által, gondolhatják ők, és ebben talán igazuk is van.
Fél-világ 2020-ban a Nyugat, nemcsak abban az értelemben, hogy a világnak ma már legfeljebb a felét uralja a valamikor az egész Földet gyarmatosító Európa és Amerika, hanem abban az értelemben is, hogy a tudatosan gerjesztett félelem lett a világ ezen a felén az úr. A félelem vezeti biztos lépésekben az embereket oda, ahova a pánik egyedül vezethet: a káosz és a minden együttérzést eltörlő önzés világa felé, amelyben nincsenek már közösségek, együttérzés, szolidaritás, csak egyének, önérdek és a kíméletet nem ismerő harc a túlélésért.
Ismert már a szimbóluma is a 2020-as évnek Nyugaton: ez a szájmaszk.
A szájmaszk, mint kézzelfogható jelkép, amelyet lassan már a szabadtérben is fel kell húzunk. A szájmaszk, amely jelképesen értve bizonyos szavak kimondásának a tiltását jelenti. Korunk nyugati jelképének e jelképes értelemben vett jelentése az igazán fontos, az a kézzelfogható maszk is, amit az arcunkra illesztünk, e siralmas korszimbólum súlyát hivatott megerősíteni bennünk a tudatalattin keresztül. Akkor is így van ez, ha viselésének egy egészen másfajta, konkrét veszélyre visszavezethető félelem, a járványtól való félelem a tényleges indítóoka. (Vagy indoka, ha figyelembe vesszük azt az állítást, hogy az egyszerű maszk nem jelenthet védelmet a „láthatatlan ellenséggel”, a koronavírussal szemben.)
Közben a BLM mellett van szerencsénk más kifejezéseket is megtanulnunk, például azt, hogy Nyugaton ma az eltörlés kultúrája (cancel culture) az uralkodó irányvonal. Szájmaszkkultúrának is nevezhetnék az eltörléskultúrát, de nem a szavakon van a hangsúly, hanem azon, amit kifejeznek. A cancel culture bizonyos szavak kimondásának, leírásának a tiltását jelenti, például annak, hogy a fehér életek (is) számítanak, vagy annak, hogy minden élet számít. Volt, aki már az életével fizetett az utóbbi mondatért, ezért az ilyenkor szokásos szankciók, a delikvens meghurcolása, megbélyegzése, megfosztása a munkahelyétől még enyhének is mondhatók.
Az eltörléskultúra nemcsak a szavak, hanem a gondolatok világára is felségjogot hirdet. Már az is főbenjáró bűn lehet, ha valaki nem hirdeti elég lelkesen a BLM-forradalom eszméi iránti elköteleződését. Mire utalhat ugyanis a lelkesedés hiánya? A gondolatbűn jelenlétére, azaz arra, hogy az illető igazából nem egyezik a forradalmi tettnek tartott szobordöntögetéssel vagy azzal a rasszista-ellenesnek mondott eszmével, amelyben nem nehéz fölismerni a fehérellenes rasszizmust.
Az eltörlés kultúrája a gondolatbűnnél sem áll meg, a múltra is ki kívánja terjeszteni ítélkezői hatalmát. Innen eredeztethető a szoborrongálás gyakorlata, amely már május vége óta, George Floyd erőszakos halála óta napirenden van az Egyesült Államokban, és már nemcsak ott.
Ezen a ponton válik az eltörlés kultúrája az öneltörlés kultúrájává. Mit jelent ugyanis a történelmi hősöket ábrázoló szobor vagy a keresztény templom, amelyeket a szobordöntögetés nyomán szintén vandál támadások érnek az utóbbi hetekben? A múlt emlékeztető jelenlétei és a Nyugat identitásának a sarokkövei ezek az emlékművek, az a civilizáció pedig eltörli önmagát, amely elveti és meghamisítja a múltját, gyűlöli és megtagadja az identitását. Forradalmi, öneltörlői hevülettel eltelve a nyugati – identitása szerint keresztény – civilizáció ezt teszi már több mint kétszáz éve. Csak idő kérdése a végleges eltűnése, ami azonban – mivel egy hatalmas egységről van szó – nem fájdalommentesen és nem is egyik napról a másikra fog végbemenni.
Amerika mai képe előrevetíti számunkra a Nyugat végnapjainak az idejét: színes bőrű a fehér ellen és fehér a színes bőrű ellen, muszlim a keresztény ellen és keresztény a muszlim ellen, az új világrend híve az identitásmegőrző ellen, az identitásmegőrző az új világrend híve ellen, fiú az apa ellen és apa a fiú ellen. Az álmaikban új világot építő forradalmárok ma még csak a szobrok nyakára raknak kötelet, hogy ledöntsék azokat, holnap már az emberek nyakára fogják helyezni ugyanazt a kötelet.
