Kérdéseinkre választ, problémáinkra megoldást keresünk, naponta újra és újra. Lapozgatjuk a napi sajtót, a hetilapot, böngészünk az interneten, a közösségi hálón zárt csoportok tagjaiként véleményt cserélünk egy-egy témáról, vagy a hozzászólásokból próbálunk tanulni. Pedig magától a Bölcsességtől tanulhatunk: Istentől, aki szólt hozzánk azért, hogy eligazítson világa rendjében. Ott, ahová ő küldött minket. Ahol munkálkodnunk kell boldogulásunkon és éretté kell válnunk az üdvösségre. Az újszövetségi Szentírás egyik levele, a zsidó levél 1. fejezetének 1. verse emlékeztet bennünket arra, hogy Isten sokszor és sokféle módon szólt az atyákhoz a próféták által, végül Fia által szólt hozzánk…
A Bibliában Isten az emberhez emberi módon szól, ezért a helyes értelmezéséhez figyelnünk kell arra, hogy az emberi szerzők mit szándékoztak valójában mondani, és hogy Isten mit akart az ő szavukon keresztül tudtunkra adni.
A Biblia annak ellenére, hogy régi könyv, hiszen a két vagy több évezreddel ezelőtt élt emberek számára íródott, ma is segíthet nekünk problémáink megoldásában. A katolikus Szentírásnak 73 könyve van. A 46 ószövetségi könyv tartalmaz történeti könyveket, amelyek a Teremtés könyvétől a Makkabeusok könyvéig föltárják előttünk, hogyan munkálkodik Isten az emberi történelemben, hogy megvalósítsa a mi örök életünkre és örök boldogságunkra vonatkozó terveit. A Teremtő a választott népnek adta a Törvényét is, hogy az emberek eszerint jól berendezzék életüket. Jób könyvétől Sirák fia könyvéig, a bölcsességi könyvekben és a Biblia költői könyveiben a legkülönfélébb emberi válaszokat találjuk meg Istenről és az életről. A próféták Isten meghívottjaiként és az ő nevében magyarázták a népnek a múltat. Rámutattak a jelenben elkövetett téves lépésekre, és hirdették Isten jövőbeli beavatkozásait.
A 27 újszövetségi könyv közül öt történeti könyv, éspedig a négy evangélium Máté, Márk, Lukács és János evangélistának, azaz a szemtanúknak a beszámolójára épül. Az ötödik, az Apostoli Cselekedetek történeti könyv, amely föltárja előttünk, hogy Jézus halála és föltámadása után miként növekedett az egyház a zsidó és a pogány világban. A 21 újszövetségi levélből is sokat épülhetünk, mert elénk vetítik az első keresztények hitét, életét és problémáit. Mivel a mai keresztények életükben ugyanazokkal a nehézségekkel küszködnek, mint az első keresztények, ma is tanulhatunk belőlük. Jelképes és prófétai beszédben íródott az Újszövetség utolsó könyve, a Jelenések könyve. János apostol látomásait tartalmazza, és azt üzeni: a történelmet Isten irányítja, és a rossz vereséget szenved.
Richard Bewes szerint mint minden könyvet, a Bibliát is emberek írták, a Biblia azonban – minden más könyvtől eltérően – kezdettől végéig Isten terve szerint és vezetésével keletkezett. A Biblia azt mondja önmagáról, hogy Isten az igazi szerzője. Ez a meggyőződés több száz helyen kifejezésre jut: Isten a hírnökei által szólt az Ószövetségben. A zsidó népnek e meggyőződését magukévá tették az Újszövetség írói is, és hangsúlyozzák, hogy Isten az Újszövetség sugallója. Ez volt Jézusnak is az álláspontja, mert ő hitt a Szentírásban és idézte. Az Újszövetség írói is abban a meggyőződésben írtak, hogy nem csupán emberi bölcsességet tanítanak, hanem Isten szavát közvetítik az embereknek.
Tematikailag nem egységes könyv a Biblia. Az írói különböző kultúrákból származnak, műveltségük, életkörülményeik, foglalkozásuk is különbözőek voltak. Akadtak közöttük egyszerű emberek és olyanok is, akik magas társadalmi tisztséget töltöttek be. Írásmódjuk sem volt egyforma.
Mivel azonban a fentebb említett könyveknek a gazdag gyűjteménye mintegy 1500 év alatt nyerte el végső formáját, egységes egészként hat ránk. Üzenete ma is időszerű. Isten népéről van szó, akit vágyaiban és nehézségeiben az eljövendő Üdvözítőbe vetett remény éltet.
Az Újszövetség az Ószövetségben gyökerezik, az Ószövetség az Újszövetségben teljesedik ki. Az egyház a legősibb időktől kezdve mindkét „szövetséget” a keresztény hit és élet végleges mérvadó szavaként fogadta el. A Szentírás minden fönntartás nélkül bemutatja a rosszat és a bűnt is, még akkor is, ha ezzel magas rangú személyeket érint. Következetes könyvként támadja a rosszat, és dicsőíti Jézus Krisztust, a történelem legmagasabb eszményét. Könyv, amely minden embernek azt üzeni: tedd a jót, kerüld a rosszat!
A Timóteusnak írt 2. levél 3,16–17 terjedő verse szerint „minden írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igazi életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen, és minden jóra kész legyen”.
Hogy a nagy művészek ismerték, becsülték a Bibliát, műveikből láthatjuk. Goethe Faustjának prológusát az ószövetségi Jób könyve szerint alakította ki. Mozart Varázsfuvolájában a fecsegő Papagénónak lakatot tesznek a szájára. A szövegíró nyilván olvasta az ószövetségi bölcsesség egyik könyvét (Sir 22,27). Thomas Mann József és testvérei című négykötetes regényében a Biblia világát (Ter 37–50) állította szembe a hitleri nácizmus faji mítoszával.
Ha a Bibliát annyira fontosnak tartanánk, mint a mobiltelefont, mindig a táskában vagy a zsebünkben hordanánk. Naponta ezeregyszer rá pillantanánk. Ha otthon vagy a munkahelyen felejtenénk, gyorsan érte mennénk. A gyerekeinknek legalább egyet ajándékoznánk – a biztonságuk érdekében –, és azért, hogy tudjunk kommunikálni velük. Valójában a Szentírással úgy bánnánk, mintha nem tudnánk nélküle élni. A gyerekeinknek legkisebb koruktól esti ima után a nekik készült gyermekbibliából mesélnénk, s akkor ők ministránsként alig várnák, hogy felolvassák Isten örömhírét a szentmisén.
Manapság az okostelefonunkra letöltött Bibliát bármely pillanatban, bárhol „fellapozhatjuk”. Nem az a fontos, hogy fejből tudjuk a szentírási helyeket, hanem, hogy amikor tanácstalanok, bizonytalanok vagyunk döntéseinkben, eszünkbe jussanak és eligazítsanak bennünket a Szentírásból a témára vonatkozó gondolatok.
Mi, Istent kereső emberek, olvassuk bátran a Szentírást. Isten örömhíre ugyanis nekünk szól. Életünk örömeiben Isten megerősít a jó úton, a nehéz pillanatokban pedig az „én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20b) ígéretével a hűségéről biztosítani minket.
