A Jézus Krisztus feltámadását ünneplő húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, és erre hivatott felkészíteni a hitben való elmélyedést szolgáló böjti időszak, mely már a IV. század óta szokás. Az eredeti nagyböjt legszigorúbb betartása a negyvenelés, mikor csak negyvenszer, tehát napi egyszer, napnyugta után ehet a böjtölő. A többség ilyenkor nem eszik húst, tojást és tejtermékeket sem fogyaszt, ám a modern egyház a böjti előírásokon nagyon sokat enyhített.
A katolikusoknak manapság csak hamvazószerdán és nagypénteken kell szigorú böjtöt tartaniuk, de ez is csak annyit jelent, hogy a nap során háromszor ehetnek, de csak egyszer lakhatnak jól. A szabály csak az egészséges 18 és 60 év közöttiekre vonatkozik, a hústilalom 14 esztendős kortól kötelező. Egyébként a nagyböjti időszak minden péntekjén kerülni kell a húsféléket. Az általános böjti szabályok alól kivételt képeznek az utazók, akár hajóról vagy repülőről van szó, és velük a reptéri dolgozók is, de a nagypénteki böjt még nekik is kötelező. Ők más jámbor cselekedettel is pótolhatják a dolgot. A nehéz fizikai munkát végzők vagy közétkeztetésben részt vevők is kiválthatják a böjti napokat. Ha a nagyböjt nem kötelezően húselhagyó napjain a katolikusok húst esznek, akkor jó cselekedetet vagy imát kell fölajánlaniuk helyette.
A böjt azonban nem csupán az ételtől való tartózkodást fedi. Ferenc pápa például azt kérte a hívőktől, hogy mindennap mondjanak le valaki más érdekében vagy javára valami apróságról. Tanácsos a jó megszokott tevékenységeink kordában tartása is: az alkoholfogyasztás, cigarettázás, túlzott internethasználat, esetleg tévénézés szüneteltetése legalább ezekre a napokra vagy akár bizonyos szabályokkal az egész böjtre vonatkoztatva is.
Lexikális szempontból a böjt a mértékletesség erényének cselekedete. Tágabb értelemben minden erkölcsi meggondolásból fakadó önmegtagadás, főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás – a nemiségtől is –, szoros értelemben pedig az önfenntartási ösztön megfékezése az evésben és ivásban. Ugyanakkor teológiai szempontból a böjt nem valami aszketikus hőstett, vagyis célja nem az, hogy vallási vagy pszichológiai túlfűtöttséget idézzen elő. Mivel vallási szempontból az embert test és lélek alkotja, így haszontalannak tűnik egy tisztán spirituális vallás elképzelése, az elkötelezett léleknek ugyanis szüksége van a test cselekedeteire is. Már sokan sokféleképpen megírták, hogy a hit tettek nélkül halott (Jak. 2,17. ).
A böjt indítóoka sokféle lehet, de rendszerint arra az alázatos magatartásformára utal, amely a hívőt isten jelenlétébe való visszahelyezkedésében segíti. Célja a megtisztulás, vagyis a lélek fölemelése a testi vágyak megfékezésével, valamint a bűnbánat és a gyász kifejezése. A böjt minden vallás törvényei között szerepel, és fontos helyet foglal el vallási rítusokban: az iszlám számára például a böjt az isteni transzcendencia megismerésének legfőbb eszköze. A nagy vallásalapítók szerint a böjt segíthet a világ jobb megértésében, érzékenyebbé teszi az embert az isten teremtményeivel és az embertársaival szemben, és erősíti az érzékeket. Buddha, Mohamed, Zarathustra, Konfuciusz, Mahávíra és Jézus is böjtölt.
Manapság viszont a nyugati kultúrkörben a böjtöt nem becsülik nagyra. Egyes esetekben a húselhagyás éppen hogy a más élelmiszerekből történő mértéktelen fogyasztássá fajul. Ha értékelik is az evésben és az ivásban való mértékletességet, szemükben a böjt valamiféle diéta vagy egy ósdi népszokás, amelynek nincs lelki haszna, holott már az ókori próféták is tudták, hogy a böjt gyakorlása könnyen válhat formalizmussá. A Bibliában Jézus éppen ezért szólt a diszkrét böjtölés mellett (Mt. 6,17).
A böjt belső elcsendesülés, lelki önvizsgálat nélkül célvesztetté válik, és a hit válságára figyelmeztet. Legyen szó akár a tett hiányáról, vagy akár formalizmusról, a hit elhalhat. Az elcsendesülés mértékletességre, a mértékletesség pedig alázatra tanít, amely nélkülözhetetlen annak a szeretetnek a megélésében, amely az isten jelenlétébe való visszahelyezkedést és a világgal szembeni érzékenységet fedi.
