Gyermekkoromban, ami nem tegnap volt, a csomagküldő áruházak németországi vendégmunkások által hazacipelt vaskos katalógusaiban láttam először, hogy minden portékát valamennyi márka és 99 pfennigért lehet megrendelni, megvásárolni. Nem igen értettem, mert nálunk akkoriban még kerek összegben tüntették föl az árakat. Aztán hozzánk is begyűrűzött ez a trend, már szinte mindent valamennyi dinárért és 99 paráért kínálnak. Most sem értem, bár már tudom, a reklámszakma nagy felismerése, hogy a tizedesvessző előtti összeg így egy dinárral csökken, a vessző utáni nem számít. Bár az egy parával megkurtított dinár se sokat. Noha a sok kicsi sokra megy elve nyomán dehogynem. A vevő vásárlás esetén „grátisz” nyer egy parát. Egy olyan országban, amelyben a para mindössze fiskális fogalom, készpénz-fizető forgalomban nincsen. Arról nem szólva, hogy egyetlen dinár megtakarítása érdekében száz valamilyen terméket kell vásárolni, ami a legolcsóbb portéka esetében is tetemes kiadás lenne. Gondolom persze, ha az ember kártyával fizet, akkor a bank jegyzi a parákat is, bár ezt nem ellenőriztem.
Viszont nagy becsben van a para, saját bőrömön tapasztaltam. Néhány éve cégvezető mivoltom révén beidézett az adóhatóság, hogy nem stimmel a zárszámadás, bírósági eljárást kilátásba helyezve kérte megjelenésemet. Kérdeztem a számvevőséget, fogalmuk se volt róla, miről lehet szó. Az értesítés postán érkezett, a bélyeg akkor is legalább 22 dinárba került, de könnyen meglehet, valamiféle humanitárius pótbélyeget is kellett rá ragasztania a hivatalnak. Aztán kiderült, 10 para eltérés mutatkozik a végelszámolásban. A hatóság éber ellenőrei tájékoztattak, hogy meg is találták a hiba eredetét, egyszerű elírás történt az egyik tételnél, nem emlékszem már rá, de mondjuk az egyik rovatban 20 helyett 30, vagy éppen 10 para szerepelt, ami hiányzott a végösszegből. Erre írtam egy nyilatkozatot, hogy elismerem a tévedést, majd a könyvelő is írt egy nyilatkozatot, hogy az adott tétel 10 parával több, esetleg kevesebb. Mindezt le kellett hitelesíteni, majd ajánlott küldeményben visszajuttatni a hatósághoz, aminek a költsége bizonyára meghaladta a 22 dináros postadíjat.
Szóval, csak óvatosan a parákkal!
Az egyparás visszakerekítés mellett az akció fogalma is „begyűrűzött” hozzánk. Korábban csupán a kiárusítás és leárazás, esetleg végeladás fogalmakat ismertük, most folyton akciózik mindenki, szerintem már ki is termelődött a társadalomban az „akcióvadász” réteg, amelynek tagjai szórólapokkal a kezükben keresik az akciós termékeket, amelyek általában (már) hiányoznak a polcokról. De nem baj, működik a kereskedelmi pszichológia: a vevőt sikerült becsalogatni, csak vesz valamit. Mert az akciók se pszichológia mentesek: amit ma 400 dinárért kínálsz, és tegnap még ötszázba került, és ezt a vásárló is tudja, hát viszi, mint a cukrot, ha kell éppen neki, ha nem.
De nem is ez bosszant igazán, hanem a folytonos „grátiszozás”. A nagy kiszerelésű toalettpapír csomagolásán föltétlenül ott van a jelzés: 8+2. Meg hogy ilyen, meg olyan illatú. A toalettpapírnak illatától függetlenül adott a használati értéke, a barack-, vagy kamilla-, eper- stb. illat csupán az élvezeti értékét növelheti, bár aligha hiszem, hogy fontos lehet szorító pillanatokban. Viszont a +2 izgat. A csomagolásra nyomtatott üzenet azt sugallja, hogy vásárlóként voltaképpen nyolc gurigát fizetsz, és kettőt kapsz grátisz: ingyen, fizetség nélkül. A bevásárlóközpontok biztonsági őrei bizonyára fiskális számlákból rakott máglyán égetnének el, ha kibontogatnám a csomagokat, és mindegyikből kiszedném a +2 gurigát, hiszen az ingyen jár. Vagy a nagyobb mosópor-csomagokra ragasztószalagozott kisebb zacskót vagy öblítőt, hiszen az is grátisz. Persze ez most úgy hangzik, mintha nem jártam volna logika órákra: annak ingyenes, aki megveszi az alapterméket is. Bár ezt sehol nem tüntették föl.
De menjünk tovább. Egyik vezető tejföldolgozónk – szerencsére rövid ideig – olyan literes kiszerelésű joghurtot forgalmazott, amelynek palackján nagy kiemelésben ennyi állt: + 20%. Kérdem én, ugyan mi? Ennyivel többet sikerült belepréselni a szabványpalackba? Ennyivel többet kell érte fizetni? Ennyivel több benne az erjesztő gomba? Vagy mi a franc?
Aztán jött az egyik üdítőital-gyárunk, három palack italt kínál kettő árán. A csomagban kettő ugyanaz a fajta, a harmadik másmilyen. Eszeltem ezen is, ha az egyik, vagy a másik ízűt kedvelem, megveszem a két palackot, de ha a másikat nem, akkor minek nekem a másik fajtából egy, vagy két palack?
Legizgalmasabb viszont a legutóbbi élményem, úgyszintén egy üdítő. A címke kínált valamit, ami fölkeltette érdeklődésemet, a kosárba raktam egy palackkal belőle. Amikor kibontottam, kiderült, köszönő viszonyban sincs azzal, amire számítottam, de távolról se volt rossz, nem bántam meg a vásárlást. Hanem kezdeti csalódásom után alaposabban megnéztem a palack címkéjét, amelyen megint ott állt a már korábban fölemlegetett + 20%, de azzal a folytatással, hogy: GRATIS!
Gondolom, árban. A palack másfél literes, tehát három deci jár nekem ingyen. Csakhogy az italból nincsen 1,2 literes kiszerelés, hogy láthatnám, valóban annyiért kapom-e a másfél litert, mint a tizenkét decit. Vagy ez is csak egy üzenet lenne az áruházi gondolák közt, hogy: a vásárlásban elgyötört vándor, állj meg egy pillanatra, és grátisz hörpints le három decit az üdítőnkből!
Különben meg mi értelme lenne?
