A mi osztályunk is csatlakozott az idei Föld napi városszépítési akcióhoz, amikor is a Julika osztályfőnök vezetésével mindannyian kivonultunk szemetet gyűjteni a kies Duna partra. A Zacsekpeti három zsákot tömött meg mindenféle szutyokkal, aztán elunta a dolgot és leült pihenni a fűbe.
– Mi van, Peti, elfáradtunk? – kérdezte szemrehányóan a Julika.
– Nem azért ültem le, tanárnő kérem, hanem mert teljesen feleslegesnek tartom az akciót.
– Miért lenne felesleges összegyűjteni a hulladékot?
– Azért, mert mi egy napig gyűjtjük, a felnőttek pedig az év többi napján szétdobálják. Akkor meg minek erőlködni?
Deazonban atata szerint is hasznos az ilyen gyűjtés, mert annyira elárasztja a szemét a Kis-Dunát, hogy a horgászok már csak itt-ott találnak egy kis vizet, ahová bevethetik a horgaikat. Emellett az se árt, ha hozzászokunk az effajta tevékenységhez. Ki tudja, milyen pálya vár ránk, ha felnövünk?
– Lehet, hogy a mi fiaink is külföldön fognak boldogulni, mint a sógoromék – bólogata a Zacsek. – Nagyon is szépen megvannak Bécsben, tavaly is Mercédesszel jöttek haza.
– És mivel foglalkoznak a kedves rokonai, zomzéd? – érdeklőde amama.
– A sógor, aki itthon hivatalnok volt, ott köztisztasági asszisztens, a számtantanár felesége pedig anyagcsere menedzser a Mariahilferen.
– Le a kalappal előttük! És hogy mondta, mit csinálnak?
– A férj utcasöprő, a feleség meg vécésnéni.
– Ahogy elhallgatom a kormányalakító Vucsicsot, sokan mennek majd hasonló menedzseri pályára külföldre – jegyzé meg atata. – Már előre felkészítenek bennünket a legrosszabbra, nehogy valaki tévesen azt találja gondolni, hogy az új kormány felvirágzást hoz nekünk. Törődjünk bele, hogy még jobban meg kell húzni a nadrágszíjat.
– Én a szorgalmas vömöszös káderekben bizakodok – szóla amama. – Hátha majd ők meghozzák a fellendülést. Remélem, nem itták le magukat annak örömére, hogy bekerültek a kormányba!
– Honnan szeded ezt a marhaságot, Tematild, hogy a kormánytagok berúgtak volna?
– A Nikolics Tómótól hallottam, Tegyula. Azt mondta, hogy először mindenkinek ki kell józanodni, utána pedig következik a szembesülés a kegyetlen valósággal. Lehet, hogy csak a Dacics Ivica hajtott föl a garatra, amikor megtudta, hogy mégis bevették a kormányba.
A kormányalakítás alkalmából rendezett buli után Vucsics fáradtan dől az ágyba. Az éjszaka közepén azonban felriad.
– Mi baj, kormányfőcském? – kérdi a felesége.
– Jaj! Borzasztó álmom volt.
– Mi volt az?
– Képzeld, azt álmodtam, hogy dübörgött a gazdaság, az emberek jól éltek, megerősödött a dinár.
– És mi ebben a borzasztó?
– Az, hogy már nem én voltam a kormányfő.
Deám az is elég borzasztó volt, hogy Szabadkán majdnem elvitték a Kossuth Lajost!
– Érdekes, hogy Szabadkán milyen sok a műgyűjtő mostanában – okoskoda amama. – Tavaly a Vergődő madár című szobrot vitték el a temetőből, most pedig a Kossuth-mellszobrot akarták ellopni. Biztosan egy szenvedélyes amatőr muzeológus az illető. Nehogy még a Nenád cárt is elvigye a főtérről!
– Egy frászt muzeológus, Tematild! – legyinte atata. – Nem a műalkotás érdekli őket, hanem a bronz, amiből a szobor készült. Összejátszanak a hulladék- felvásárlókkal, akik jó pénzért külföldre szállítják a beolvasztott színesfémet.
– Nem csak a színesfém-tolvajok tartanak össze, hanem a politikusok is – szóla a Zacsek. – A Gojkovics Maja is ennek köszönheti, hogy megválasztották a szerb parlament elnökévé. Hiába, a közös hősi múlt kötelez.
– Kiket kötelez a közös hősi múlt, Zacsek? – csodálkoza atata.
– A volt radikat, a vajda cimboráit. A Tómót, a Vucsicsot meg a Gojkovicskát. Valamikor együtt agitáltak a Sejsejjel Nagy-Zerbia mellett, és kínálgatták a szendvicset a magyaroknak meg a többieknek.
– Ki emlékszik már ezekre az ősrégi időkre, Zacsek? Akkor még fiatalok voltak és bohók, megtévesztette őket az erőszakos vajda. De azóta belátták tévedésüket, és az európai utat választották. Hallotta, hogy az új házelnök is a demokráciát meg az egyenrangúságot emlegette.
– Nekem hiába papol, mert jól emlékszem, hogy miket művelt radikális újvidéki polgármesterként. Százmillió eurós adósságba verte a várost a téves helyen épített buszpályaudvarral, és csak azért úszta meg a felelősségre vonást, mert belépett a haladókhoz. Azt hiszem, nem ő az egyedüli.
Éjnek idején zörögnek a haladó párt helyi vezetőjének ablakán. A párttitkár álmosan vánszorog az ablakhoz, majd kinyitja és így szól:
– Mit akarsz, Milojko?
– Be akarok lépni a haladó pártba!
– Te meg vagy őrülve! Pont most, éjnek idején? De hát miért?
– Hazamentem este, és látom, hogy a feleségem ott fekszik az ágyban a szomszédommal. Így kiáltottam: most megyek, és akkora szégyent hozok rátok, hogy megemlegetitek!
PISTIKE, reménybeli asszisztens és titkos muzeológus
