Ámazonban a zidén is megünnepeltük a bölcs Szent Istvánunkat, aki annyira előrelátó fejedelem volt, hogy már ezer évvel ezelőtt gondolt a mai kisebbségi magyarokra.
– Biztosan a Csiplity miniszternek is a kezébe kerültek az államalapítónk híres intelmei – okoskoda amama.
– Miből gondolod, hogy a kisebbségügyi tárcavezető olvasta volna az Imre herceghez intézett intelmeket, melyben arra figyelmeztet, hogy az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő? – döbbene atata. – És ezért azt tanácsolja fiának és minden uralkodónak, hogy gyámolítsa és tartsa becsben a más nyelvűeket, ami alatt ma a kisebbséget értjük.
– Abból gondolom Tegyula, hogy nagyon szeret dicsekedni a mi helyzetünkkel. Azt mondta legutóbb is, hogy a környéken sehol máshol nem ilyen jó a kisebbségeknek, mint Szerbiában. Biztosan azért mondta ezt, hogy Szerbia ne legyen esendő.
– Enyhén szólva is költői túlzás, amit az illetékes miniszter állít – bólagata a Zacsek. – Különösen az a kijelentése, hogy egy kezén meg tudná számolni a kisebbségek elleni jogsértések eseteit. Ha felidézem, hogy csak az idén hány magyarverés fordult elő, akkor azt kell mondanom, hogy bizony jó nagy keze van a miniszterünknek, és főleg jó sok ujja!
– Nem az ujjakkal van baj, Zacsek, hanem azzal, hogy a mi nevünkben nyilatkozgatnak a helyzetünkről – bólogata atata. – Talán inkább nekünk kellene arról nyilatkozni, hogy hogy érezzük magunkat.
Atata szerint ez pont olyan, mint amikor a házsártos feleség válik az urától, és a bíróságon elmondja, hogy ő milyen mintafeleség volt, a férje pedig azt csinálhatott, amit akart. Majd így folytatja:
– Tisztelt bíróság, ez a mi kis történetünk az én szempontomból. És most hadd mondjam el a férjem verzióját!
Ámde nemcsak a kisebbség jogait védik Szerbiában, hanem a többségiekét is. Az újvidéki kerületi bíróság például megsemmisítette az ítéletet a rágalmazásért elmarasztalt újfasiszta Davidovic ellen, mert a vádat nem tyirilicával, hanem latín betűkkel írták, amit ő uopste nem ért. A lelkiismeretes bíró, aki kispárnának is az alkotmányt használja, úgy találta, hogy ezzel durván megsértették a Führernek becézett vádlott jogait.
– Biztosan hiányzott a suliból, amikor a latín írást tanulták, mint a hágai Sejsej vajda – találgatá amama. – Annak is szegénynek mennyi baja volt a Delponte Klárival, mert az meg a kocka betűket nem tudta elolvasni.
– Ne marháskodj Tematild – inté őt szép finoman atata. – Ez csak üres kifogás, hogy elutasítsák a félmillió dináros kártérítést, amennyit egy kisebbségi horvát újságíró megsértéséért róttak ki eme fajvédőre, aki Nemzeti Arcvonal nevű szervezetével tűzzel-vassal harcol az idegenek ellen.
– Én meg azt mondom, hogy ezek a háttérben piszkosul összejátszanak – állapítá meg a Zacsek. – Mármint a Führer meg a taláros oltalmazói. Ekkora szégyen már régen érte a szerb igazságszolgáltatást! A Führert felmentik, ugyanakkor a temerini fiúkat hatvanegy év börtönre ítélik, mint a legádázabb háborús bűnösöket. Ráadásul nekik még azt sem engedték meg, hogy egymásközt magyarul beszéljenek.
De most nem ez foglalkoztatja a jónépet, hanem az, hogy új stratégiai partnerünk lesz! Méghozzá az ázsiai tigris: Kína. A Borisz elnök azért repült Pekingbe, hogy aláírja az erről szóló egyezményt. És egy nagy delegáció is elkísérte, hátha összeütnek valami üzletet az újonnan felfedezett ferde szemű barátokkal.
– Ahogy elnézem, előbb utazhatunk vízum nélkül Kínába, mint az uniós országokba – sóhajta a Zacsek. – Mert már megint ellenkező irányba kacsingatnak a vezetők, mint amerre kellene. Előbb a ruszkikkal kötöttek stratégiai partnerséget, aztán jött a kaland az el nem kötelezettekkel, most meg egyszerre Kína lett a kedvenc. Közben égre-földre esküdöznek, hogy az unió a célunk. Az ember beleszédül ebbe a külpolitikai ringlispilbe!
– Hja, Zacsek, az uniótól hiába várnák, hogy belesegítsen a koszovói ügybe – világosítá őt atata. – Ámde ebben az esetben nem is annyira a stratégiai mesék a fontosak, mint a piszkos anyagiak. Vagyis pénzt mentek kunyerálni a büdzsé hajóján támadt lékek betömésére és egy belgrádi híd építésére.
Jaés a szerb politikus elutazik Amerikába, ahol egy híres szenátor látja vendégül. Elhívja vidéki birtokára, és pazar lakomát rendez neki. A vendég diszkréten megkérdezi a házigazdát, hogy miből futja neki erre a fényűzésre?
– Láttad azt a hidat a Potomac folyón?
– Hogyne!
– Nahát, a költségvetés a hídra 10 millió dollár volt, mi felépítettük 5 millió dollárért. Na, ebből iszunk.
Pár hónap múlva a belgrádi látja vendégül az amerikait. Kaja-pia rogyásig. Az amcsi csodálkozik: honnan a pénz?
– Látod azt a hidat a Száván?
– Nem látom.
– Nahát onnan.
