Ámazonban a zabadkaiak már megint felvághatnak, mert van egy újabb turisztikai látványosságuk: a Muhádzsir dzsámi. Úgyhogy most már nemcsak a szecessziós városházával, a Zsolnay-szökőkutakkal, a Barátok templomával, a homoki barackpálinkával meg a Nájlonpiaccal dicsekedhetnek, hanem egy echte iszlám imaházzal is!
Ámazonban a zabadkaiak már megint felvághatnak, mert van egy újabb turisztikai látványosságuk: a Muhádzsir dzsámi. Úgyhogy most már nemcsak a szecessziós városházával, a Zsolnay-szökőkutakkal, a Barátok templomával, a homoki barackpálinkával meg a Nájlonpiaccal dicsekedhetnek, hanem egy echte iszlám imaházzal is!
-Őszintén szólva, Tegyula, jobban örültem volna, ha már az újjáépített, európai színházat avatták volna fel szülővárosomban, és nem ezt a muszlim mináretet – keserge amama. –Néha már így is úgy érzem magam a Nájlonpiac környékén a sok gyanús alak között, mintha a Közel-Keletre keveredtem volna.
-Ne legyél ilyen maradi Tematild! – inté őt atata. –Mi ebben a rossz? Legyél toleráns, mert ezt hirdetik a pártjaink is. És gondolj a globalizációra, ami azzal jár, hogy keverednek a nációk és a vallások. Talán a bolhapiacon dolgozó muszlim kereskedőknek is joguk van saját imaházra. Képzelem, hogy a környékbelieket mekkora büszkeség fogja eltölteni, ha majd meghallják a müezzin esti imára szólító énekét a minárett tetejéről!
-Ajjaj, még müezzin is lesz?
-Miért ne lenne Tematild? Az se csinál nagyobb lármát, mint a Cécó-dalokat bömböltető kerthelységek. Ez is egyfajta turisztikai attrakció. Például az ide látogató külföldieknek mostantól nem kell egészen a Szandzsákig utazniuk, ha a műezzin énekét akarják hallani, vagy az Allahhoz hajlongva fohászkodó muszlimokat akarnak látni. Megnézhetik őket nálunk, a Majsai úton is.
-A tolerancia tényleg nagyon szép dolog – bólogata a Zacsek. –Csak nálunk mintha egy kicsit egyoldalú lenne. Folyton tőlünk, manyinásoktól várják el, hogy türelmesek legyünk az idetelepülőkkel szemben. Közben azok oda se hederítenek az őslakosokra, azt se tudják, ki félék, mi félék vagyunk. A múltkor a feleségem magyarul beszélgetett a piacon egy temerini árussal, mire egy kislány kíváncsian megkérdezte: Tetka, maguk milyen idegen nyelven beszélnek?
Jaés egy külföldi turista éppen a majsai úton autókázik, amikor meglát egy kapálgató bácsit a kertjében, amint hirtelen eldobja a kapát, és csinál egy hátra szaltót. Odamegy hozzá, és felajánlja: ha megismétli a mutatványt, és ő lefényképezheti, akkor száz eurót fizet neki.
-Nem, fiam, nem lehet – mondja az öreg.
-Gondolja meg, bácsikám, adok magának kétszáz eurót.
-Idefigyeljen, nincs az a pénz, amiért még egyszer tökön vágnám magam a kapanyéllel!
Ámde a zerb vízipólósok kapanyél nélkül is szaltóztak, igaz, nem a medencében, hanem az olimpiai faluban.
-Elég nagy szégyen, hogy a büszke olimpikonok úgy összeverekedtek az amcsiktól elszenvedett vereség miatt, hogy egyiknek a lába, másiknak a keze tört el – jegyzé atata. –Ráadásul a szakvezetőség megpróbálta átejteni a nagyközönséget, és azt hazudta, hogy a Sapics csatár elesett a síkos lépcsőn, azért kellett visszautaznia Belgrádba.
-Mindig mondtam, hogy a mai vízilabda veszélyes sportág, és inkább küzdősport, mint labdajáték – szóla a Zacsek. –Ahogy elnézem azokat a százkilós böhöm csatárokat, amint a víz alatt bírkóznak egymással. Lassan már az is sikernek számít, ha senki se fullad a vízbe.
-Ma már szerzetesnek lenni is veszélyes – kotyoga közbe amama.
-Honnan szeded ezt a marhaságot Tematild? – izgula atata.
-Onnan, hogy a héten úgy megruházták szegény Szimeon atyát a koszovói décsani kolostorban, hogy őt is gipszbe kellett rakni, mint a pólósokat. Biztosan az ellenfélnek szurkolt az olimpián, azért verték meg.
-Matild, a koszovói papok konfliktusának semmi köze az olimpiához. Ott is az igaz patrióták és a hazaárulók csaptak össze. Az Artemije püspök azért akarta leváltani a decsani rendfőnököt, Teodoszijét, mert felvette a kapcsolatot a pristinai vezetőkkel. Mert ő inkább háborút indítana ellenük. De amikor Szimeon atya át akarta adni a leváltási végzést, a csuhások úgy nekiestek, mint Sefik kapus a kapufának.
-Képzelem, milyen zaftos megjegyzések röpködtek a levegőben a kolostorkapunál! – röhöge a Zacsek. –A szerzetesek egy hétig vezekelhetnek a bunyózás után.
-Akkor lesz itt csak békesség, ha ezek a harcias lelkipásztorok a Muhádzsir dzsámiba járnak barátkozni a muszlimokkal, és közben jóféle homoki papramorgóval koccintanak a mi lelkészeinkkel – szögezé le atata.
Jaés a szabadkai kocsmában egy férfi áll a sanknál, és egyik pálinkát ereszti le a másik után. Megszólítja a cimborája:
-Mi a baj, Józsi? Olyan szomorúnak látszol.
-Szegény feleségem emlékére iszom, aki valóságos szent volt. Minden reggel templomba ment, egész nap a Szentírást olvasta, a templomi kórusban énekelt.
-Tényleg áldott jó lélek lehetett. Kár, hogy magához szólította az Úr...
-Dehogy szólította! Agyonvertem!
