Ámazonban amama tisztára kikészült a narkósok kolostori kezelésétől, amit a héten a tévében láthattunk a rejtett kamerából kifolyólag. A visszaeső pácienseket úgy eltángálták lapáttal a szenvedélybetegeket kezelő Crna Reka-i lelki gondozóban, hogy nem tudtak lábra állni. Azután pedig a térdterápia következett, amikor addig nokautírozták a szerencsétleneket a térdükkel, amíg el nem ájultak.
– Látod Tepisti, milyen veszélyes dolog a drogozás – aggóda amama. – Nehogy megkóstold ezt a szert, melyet ahogy olvasom, úton-útfélen kínálgatnak a naív nebulóknak a rámenős dílerek. Mert akkor te is elkerülhetsz az elvonóba, ahol a jóságos Branimir atyának ezzel az új tudományos módszerével gyógyítják a pácienseket.
– Ne beszélj szamárságot Tematild – inté őt atata. – Ennek a közfelháborodást kiváltó kegyetlenkedésnek semmi köze a tudományhoz és a gyógyításhoz. Brutális, állati ösztönök kiéléséről van szó, és nagy szégyen, hogy egy egyházi felügyelet álló intézményben egy lelkész és a magukat terapeutáknak kiadó verőlegények így bántak a szegény kiszolgáltatott betegekkel.
– Szerintem a kegyetlenkedő Branimir atya is nagyon rászolgált volna egy kis lapátos terápiára – jegyzé a Zacsek. – Először is ocsmányul hazudott, amikor az újságoknak azt állította, hogy egy ujjal sem nyúlt a páciensekhez, aztán a titkos felvétel megcáfolta. Másodszor pedig pénzt fogadott el a drogosok szüleitől, személyenként háromszáz eurót, hogy kigyógyítsa őket. Én bizony a háromszáz lapátütést sem sajnálnám tőle!
– Látja, Zacsek, maga se különb eme csupaszív Branimir atyánál, amikor így elragadja az indulat – figyelmeztete atata. – Érje be annyival, hogy a főnöke, az Artemije püspök a szinódus követelésére leváltotta, és az egyházi bíróság méltó büntetést fog kiszabni rá.
– Na, el tudom képzelni azt a büntetést – füstölge a Zacsek. – Majd tíz Miatyánkra fogják ítélni, ő meg röhög a markába.
– Az a fontos, hogy az eset országos felháborodást váltott ki, és a pravoszláv szinódus is elmarasztalta Branimir atyát, ez majd nevelő hatással lesz rá.
– Ne kacagtasson, zomzéd! – kontráza a Zacsek. – Pont úgy járnak majd a neveléssel, mind az egyszeri apáca, akinek nagyon sértette a fülét a szomszédban dolgozó építőmunkások káromkodása, és elhatározta, hogy megtéríti őket.
Az apáca ebédszünetben megjelenik köztük, magával hozva a maga kis ebédcsomagját is.
– Mondjátok, ismeritik ti Jézus Krisztust?
Nagy csönd, majd az egyik melós odakiált a csarnok másik végében ücsörgő társakhoz.
– Hé! Ismeritek Jézus Krisztust?
– Nem. Mé kérded?
– Mert itt a felesége, hozta az ebédet.
A szkupstinában pedig Darwin elméletéről vitatkoztak a honatyák. Vagyis arról, hogy ki származik a majomtól és ki nem?
– Talán visszatért a szkupstinába a volt oktatásügyi miniszterasszony, az érzékeny lelkületű Lyilyana, akit sértett a rokonság eme szőrös lényekkel, és ezért ki akarta dobni a tantervből a Darwint? – érdeklőde amama.
– Nem, most a haladó Tómó kérte ki magának az ő személyes evolúcióját. Erre a liberális Csédó célozgatott a Tijanics bögötévés főszerkesztő leváltásáról szóló vitában, furcsálva, hogy a Tómó ekkora metamorfózison ment át, és most védelmezi a korábban bírált Tijanicsot. Mire a Tómó azt válaszolta, hogy nála nincs metamorfózis, és mint istenhívő, nem rokona a majomnak, szemben néhány liberális képviselőtársával, akikről ez messziről lesír.
– Lehet, hogy nem rokona a majomnak, de azért a metamorfózis nagyon meglátszik rajta Tegyula – okoskoda amama. – Tisztára sápadt, lehet, hogy ez már a sertésinfluenza tünete?
– Matild! A metamorfózis nem betegséget, hanem átváltozást jelent. Ha sápadt a Tómó, akkor az inkább attól van, hogy nem fogadták el a nemzeti egységkormányra tett javaslatát.
– Elképesztő, hogy mi mindenre futja idejükből ezeknek az elfoglalt és művelt képviselő uraknak – csodálkoza a Zacsek. –Nem lepődnék meg, ha legközelebb arról nyitnának vitát, hogy a Föld forog a Nap körül, vagy fordítva. Mindig ráérnek, csak a vajdasági alaptörvényre sehogy se tudnak időt keríteni.
Jaés a kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg.
– Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?
– Öreg vagyok én már ahhoz, hikk, hogy leszokjak róla.
– Leszokni soha nem késő.
– Akkor még ráérek.
PISTIKE, átváltozott nebuló és lelki terapeuta
