Ámazonban mi is a Zacsekpeti barátommal ünnepi díszbe vágtuk magunkat a dicső nemzeti ünnepünk tiszteletére, és felléptünk a ziskolai gálaműsorban, ahol kórusban elszavaltuk a Talpramagyart. Amitől a zösszes szülő és nagyszülő totál elérzékenyült, pláne attól, hogy: „hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak”.
De az ünneprontó Peti megkérdezte a magyartanárnőt: igaz-e, hogy a Petőfi Sándor idejében is divatozott a gyalázkodó falfirkálás, mint nálunk mostanában a Telepen meg más hasonló, manyinások lakta városrészekben?
– Honnan szeded eme butaságot, Tepeti? – csodálkoza a tanárnő.
– A Nemzeti Dalból, tanárnő kérem, melyben azt írja a mi nagy költőnk, hogy:
„A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a suhancok,
Lemossuk a gyalázatot!”
Amama pedig azon sóhajtoza, hogy milyen boldogok lennének a márciusi ifjak, ha látnák, hogy megvalósultak az áhított 48-as ideálok! Például beteljesült a szent szabadság meg a demokrácia, és Magyarország Európa része lett.
– Egyáltalán nem biztos Tematild, hogy boldoggá tenné eme lánglelkű forradalmárokat az, amit ma látnának – kontráza atata. – Azt hiszem, hogy a szegény Sándort teljesen lesújtaná, amit napjainkban tapasztalna az anyaországban. De a mai nemzedék se repes a boldogságtól.
– Így van – bólogata a Zacsek. – Én ugyan nem találkoztam Pesten olyan honfitárssal, aki ujjongva a nyakamba borult volna a Keleti pályaudvaron, hogyaszongya: ugye, milyen szép ez a szabadság, délvidéki testvérem? Vagy hogy a Váci utcában, ahol a dúsgazdag honleányok és honfik sétálgatnak, valaki megveregette volna a vállamat: na, mit szól, uram, ugye milyen nagyszerű ez a mi demokráciánk? Csak egy szakadt pali szólított meg az aluljáróban, de ő se a szabadságot éltette, hanem egy százast kért sörre.
– A tévéműsorokban is csak azt hallani, hogy mennyire elviselhetetlen ez a vég nélküli civakodás, amit parlamenti demokráciának csúfolnak – folytatá atata. – És nem a kurva német az oka a veszekedésnek, ahogy koszorús költőnk mondaná, hanem saját véreink. A képviselők éppen úgy gyötrik és macerálják egymást, mint Belgrádban.
– Nem csodálnám, ha ők is fizetetlen szabadságot vennének ki, hogy kipihenjék magukat, mint a Csanák – okoskoda amama. – Neki is biztosan elege lett a radik macerájából.
– Matild, ne beszélj hülyeséget! Eme vajdasági autonómista nem pihenés végett hiányzik a szkupstinából, hanem mert benevezett a Nagy Testvér című tévéműsorba. Ő az első politikus, aki szerepet vállalt egy valóság shaw-ban. Meg kell küzdenie a többi bentlakóval, és bizonyítani rátermettségét.
– Na, arra kíváncsi vagyok, hogy hogy állja meg a helyét a cicis cicák meg a bunkó hapsik között – röhöge a Zacsek. – Alighanem egy-kettőre kiszavazzák a nézők! Akkor aztán lőttek a képviselőségnek is!
– Egyáltalán nem biztos, hogy szégyent vall, Zacsek. Gondoljon arra, hogy milyen gazdag előképzésben vett részt a szkupstinában, hol már régen inkább shaw-műsor folyik, mint komoly törvényhozás. Sőt, még gyarapodhat is a népszerűsége.
– Talán még mozihősnek is felcsap a Nenád! – sóhajtoza amama. – És akkor tényleg messzire viheti. Elképzelem, mint nyalka kaubojt, amint lovagol a vajdasági prérin, és üldözi az autonómia ellenes belgrádi banditákat.
– Hogy jut eszedbe ilyen marhaság Tematild? – izgula atata. – És miért pont tehenészt alakítana?
– Azért, mert a Ronald Régen is vadnyugati kaubojként kezdte, és utána amerikai elnöknek választották. Ha Amerikának jó volt egy moziszínész vezető, nekünk is jó kell, hogy legyen.
Jaés még az átkos komcsi időkben a Nemzeti Dalból felelteti a tanítónő a gyerekeket. Rajzban kell kifejteni a vers mondanivalóját.
Ádámka kimegy a táblához, és felrajzol egy patakot, egy hidat, és a patakban mosakodó embereket.
Ezt írja alá: "Mit ránk kentek a századok, lemossuk a gyalázatot!"
– Rendben van Ádámka, ötös.
Másodikként Lajcsika megy ki, felrajzol néhány dombot meg sírokat. Ezt írja alá: "Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak."
Ő is ötöst kap.
Kimegy Móriczka, és felrajzolja Rákosi elvtárs képét.
A tanárnő döbbent hangon megszólal:
– Na, de Móriczka, hogy jön Rákosi elvtárs a Nemzeti Dalhoz?
– Ő a sehonnai bitang ember!
