Ámazonban a zőseim is megemlékeztek a bombázás 10-dik évfordulójáról, amikoris a cudar nátósok móresre akarták tanítani a hős Zlóbót, de az egésznek inkább csak mi ittuk meg a levét. Éspéldául úgy akarták megállítani a Koszovóban garázdálkodó dicső zerb tisztogatókat, hogy a Dunába rogyasztották mindhárom újvidéki hidat, tönkrebombázták az olajfinomítót és a tévéházat.
‒ Úgy látszik, Amerikában is épp olyan hitványak a földrajzkönyvek, mint nálunk ‒ kommentálá a Zacsek. ‒ Pedig ott nem is rajzolgatják át minden tíz évben a határokat, mint errefelé.
‒ Honnan szedi ezt a marhaságot, zomzéd, hogy Amerikában rosszul tanítják a földrajzot? ‒ izgula atata.
‒ Onnét, hogy Újvidék legalább hatszáz kilométerre van Koszovótól, és úgy látszik, hogy ezt nem tudták a tábornokok. A mi hídjaink se nem osztottak, se nem szoroztak a koszovói háborúban. Viszont nekünk aztán alaposan megkeserítették az életünket a bombázásukkal. Emlékszem, csónakon kellett átjárnom kamenicai rizlingért, amit a szirénázás elleni nyugtatónak használtam. Nekem, aki mindennap tüntettem a háború meg a rezsim ellen!
‒ Kit érdekel a maga kis problémája, Zacsek? Az volt a cél, hogy megbuktassák a konok balkáni hadurat, és ezt el is érték.
‒ Hiába buktatták meg, ha a cimborái újra visszaszivárogtak a hatalomba ‒ kontráza a Zacsek. ‒ Hallgatom a szoci Dacsics Ivicát, aki most kormányalelnök, és ugyanazt szajkózza, mint tíz évvel ezelőtt: hogy mindenért a nátósok a felelősek. Még véletlenül se az ő cimborái, akik katonákat és rendőröket vezényeltek az albán civilek ellen. Pont úgy viselkedik, mint a sógorom, aki az anyósával való veszekedés közben betörte az ablakot.
‒ Ki volt a tettes?! ‒ vonja felelősségre a betoppanó feleség.
‒ Én ‒ vallja be a sógor. – De az anyád a hibás, mert félreugrott, amikor a fejéhez akartam vágni a leveses tálat.
A koszovói zerbeknek pedig a helyi áramszolgáltató a hibás, mert minduntalan lekapcsolja őket. Ezért a belgrádi kormány segítségét kérik.
‒ Szegény sorstársak ‒ sopánkoda amama ‒ , nem elég, hogy ők is kisebbség lettek, ami önmagában is lesújtó, hanem még az áramtól is megfosztják őket. Képes tönkremenni a sok disznóság a mélyhűtőben!
‒ Nem egészen úgy áll a dolog Tematild, ahogy az itteni tévé állítja ‒ világosítá őt atata. ‒ Vagyis már megint féligazsággal tömik a jónépet: elhallgatják, hogy az érintettek tíz éve nem fizetik az áramot, mert hozzászoktak ehhez a kiváltsághoz a Zlóbóék idejében. Csakhogy a koszovói villanytelep többé nem hajlandó ingyen adni a kilowattokat. Ők ezt úgy állítják be, hogy elnyomják őket.
‒ Hallja zomzéd, engem is eléggé elnyomnak ‒ keserge a Zacsek. -Ebben a hónapban akkora villany-, meg gázszámlát kaptam, hogy lehet, hogy én is a Cvetkovicshoz fordulok segítségért. Merthogy a Gyurcsányhoz most úgy se fordulhatnék.
‒ Lekésett a kérvényével, Zacsek. Látja, hogy minden kormány fogához veri a garast ebben a nagy fene válságban. Képzelheti, milyen rosszul áll a szénájuk, ha még a minisztereknek járó ingyen kávét és üdítőt is megszüntették.
‒ Nahát, arra kíváncsi vagyok, hogyan fognak dolgozni a káderek, ha a bögyös titkárnő nem főz nekik félóránként kaficát! ‒ röhöge a Zacsek. ‒ De ahogy saccolom, legaláb ezer év kellene, hogy a megtakarított kávépénzzel lefaragják a sokmilliós deficitet.
‒ Nem baj, majd kisegíti őket az anyagi gondokból az angol válságkezelő, akit olyan sokat emlegetnek mostanában, valami Robin Hood ‒ okoskoda amama.
‒ Matild! A Robin Hood nem közgazdász, hanem legendás útonálló, aki a középkorban megsarcolta a gazdagokat, és a pénzüket szétosztotta a szegények között. A gazdasági minisztérium most hasonló módszert akart bevezetni, csakhogy akkora felháborodást váltott ki az ötlettel a milliomosok között, hogy rögtön félretették az igazságos Robin Hoodot.
‒ Az se kisebb zsiványság, amit ehelyett kieszeltek ‒ háborga a Zacsek. ‒ Hallom, hogy megadóztatnak mindenkit, akinek 12 ezertől magasabb a jövedelme, a nyugdíjasokat is beleértve. Így tőlem is levonják a válságadót, pedig körülbelül annyira vagyok hibáztatható az államadóságért, mint azért, hogy a szomszédék szemrevaló Icuka lánya gyereket vár.
Jaés a gazdasági miniszter felfigyel arra, hogy több titkárnő is várandós. Aggódva kérdezi a tanácsosát, hogy ki mikor megy szülési szabadságra, hogy gondoskodjanak az utánpótlásról. Kiderül, hogy két titkárnő is szeptember végén fog szülni.
‒ És az a harmadik? ‒ kérdi a miniszter.
‒ Nem tudom, ő nem volt ott a szilveszteri partin.
