Úgy múlt el az idén a karácsony, ahogy várható volt. A sajtó többnyire kommentárok nélkül idézte a pápa bölcs mondásait, de az újságírók azt is megjegyezték, hogy az egyházfő első karácsonyi homíliája rövidebb volt az elődei által mondottaknál, másrészt stílusában talán újszerűbb és közvetlenebb. Ez akár valamiféle egyházi modernizáció előszele lehet, de az sem biztos, hogy túl mélyreható a jelentősége. A karácsony világszerte – már hagyományosan – inkább üzleti, mint vallási dimenziókban telt el. Bizonyos szempontból úgy is fogalmazhatunk, hogy egy új hit, egy modern kori „vallás” szellemében. Ilyen szempontból talán itt érdemes idézni az 1925-ben született John B. Cobb Junior protestáns teológus gondolatait. Szerinte a XX. század nagy vallása ökonomizmus, amely lényegében a gazdasági növekedésben való feltétlen hitet jelenti. Ahogyan fogalmaz: „Az ökonomizmus istene a gazdasági növekedés, legfontosabb szertartása a fogyasztás, teológusai pedig az egyetemeinken tanító közgazdászok.” Elgondolkodtató momentum az is, hogy szerinte a modern kori közgazdasági viták a legtöbb esetben nem is igazi tudományos dilemmák, hanem valódi hitviták. Jól felismerhető még a „hittérítésnek” az a történelmi ismérve is, miszerint: aki nem tart velünk, azt kitagadjuk, sőt aki nincs velünk, az ellenségünk. Cobb megállapítása az is, hogy – hasonlóan a nagy világvallásokhoz – az ökonomizmus is magába foglalja az üdvösség és megváltás reményét, valamint annak propagálását, tanítását is. Az ökonomizmus „szentírása” szerint egyedül a gazdasági növekedés vezet el bennünket a paradicsomi állapotokhoz. Hinnünk kell az elvekben és meglátjuk, eljön a mennyei állapot, mellyel egyben megszűnik a szegénység is a Földön.
Cobb szerint az ökonomizmus vallástörténeti szempontból leginkább az egykori Római Birodalom vallásához hasonlítható. Mindaddig türelmes ugyanis más hitrendszerekkel szemben – egy kvázi „vallásszabadságot” hirdetve – amíg azok képviselői hajlandóak áldozatokat bemutatni az uralkodó vallás istenének (is). Esetünkben a gazdasági növekedésnek. Cobb egyik művében arra is felhívja a figyelmet, hogy komolyabban kellene tekinteni azokra a tanulmányokra, melyek világosan kimutatták: a gazdaság teljesítménye és az emberek boldogsága között nincs kizárólagos összefüggés, az emberiség jóléte nem csupán a gazdasági növekedéstől függ. Akkor lehetne egy fenntartható (gazdasági) világrend létrehozásán gondolkodni, ha az emberi elégedettség és a növekedés hosszú távú következményei is számszerűsíthetőek, mérhetőek lennének.
BRUTTÓ NEMZETI BOLDOGSÁG
A most 89 éves Cobb gazdasági nézetei hasonlatosságot mutatnak a környezetvédők, de számos baloldali és jobboldali ismert gondolkodó és vallási vezető elképzeléseivel is. Ez csak elsőre tűnik furcsának, másrészt nem annyira meglepő, hiszen a különféle megközelítés még egyáltalán nem zárja ki a probléma azonos, vagy hasonló módon történő beazonosítását, felismerését. A különbségek inkább a megoldáshoz vezető utakról szóló elképzelésekben vannak. Egyértelműnek látszik, és a világpolitikai történések is mutatják, hogy a puszta gazdasági növekedés még nem jelent általános megoldást a társadalmi problémákra. Sokszor ugyanis az uralkodó kapitalista világrend következményeként a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek. Ha nem is mindig igaz ez abszolút értelemben, akkor viszonylagosan egészen biztosan. A korlátlan, vagy a hosszú távon fenntartható folyamatos növekedés egyébként is illúzió lehet csupán, ha figyelembe vesszük élőterünk korlátait. A prognózisok azonban szinte kivétel nélkül minden országban manapság is azon alapulnak, hogy a társadalmi össztermék mekkora csökkenést vagy növekedést mutat, mekkora a költségvetés hiánya, milyen a külkereskedelmi mérleg stb. De vajon mit lehetne ezen kívül még megmérni? A megoldás talán az lehetne, ha a fejlődést és az elégedettséget nem számokban mérnénk. Erre egy példa Bhután esete. A kis himalájai királyságban az alkotmány is azt írja elő, hogy a kormányprogramokat nem a gazdasági eredmény, hanem az általuk generált boldogság alapján kell megítélni. A kis buddhista ország vezetői úgy vélik, ők találták arra választ, hogy mire kell a kormányzatoknak törekedniük. Náluk a GDP helyett a GNH (Gross National Happiness – Bruttó Nemzeti Boldogság) a kormányzati siker megfelelő mértékegysége. Az ottani alkotmány értelmében minden kormányprogramot, legyen az oktatást, mezőgazdaságot, külkereskedelmet vagy bármit érintő, a program boldogsághozadéka alapján kell megítélni. A magyarázat szerint a cél nem maga a boldogság, hanem azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyekkel ennek, vagyis a GNH-nak a növelését el lehet érni országos szinten. Bhutánban a GNH-t 72 indikátor révén mérik. A lelki jólétet az ima és a meditáció gyakoriságával, az önzés, irigység, nyugalom, együttérzés, nagylelkűség, frusztráció és az öngyilkossági gondolatok gyakoriságával írják körül. Mérik azt is, hogyan tölti az egyén a napot, mennyi ideje jut a családjára, a munkájára és a hobbijára.
AZ ÉRTELEM ÉS A MORÁL
A bhutáni gazdaságfilozófia jól felismerhetően a buddhizmusban gyökerezik. Vajon a vallás mennyire befolyásolja a gazdasági teljesítményt? Mekkora szerepe lehet egy adott országban az uralkodó vallásnak abban, hogy gazdaságilag hogyan teljesít? Ha a történelmet vizsgáljuk, megtaláljuk a kapcsolatot a gazdaság és az uralkodó vallás tanításai között? Max Weber – már száz évvel ezelőtt – a protestáns reformációban látta a kapitalizmus gyökereit. Ismert művében, melynek címe A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, rámutatott arra, hogy a protestantizmus puritanizmusa hogyan tette lehetővé az eredeti tőkefelhalmozást és serkentett gazdasági aktivitásra. Weber szerint a pozitív értelemben vett kapitalista gazdálkodás alapja a kereszténységben rejlik, a döntő tényező pedig a kereszténység hite az értelemben. Fontos még a kereszténységnek a demográfiai trendek alakulását befolyásoló tanítása is. Az értelem tisztelete a tudás felhalmozódásának alapjává vált, a keresztény erkölcs pedig elősegítette a népesség gyarapodását is.
Vajon a vallás háttérbe szorulása mennyire befolyásolja a gazdasági folyamatokat? Számos tanulmányban olvashatunk arról, hogy a pravoszláv etika pl. hogyan segítette a kommunista eszmék térhódítását, de ugyanígy vizsgálták az iszlám, valamint a távol-keleti vallások gazdaságra gyakorolt hatását is. A sok ezer oldalas tanulmányok végül többnyire azonos megállapítással fejeződnek be: a vallásos emberek jobban bíznak egymásban, a kormányzatban és a jogrendszerben is, és kevésbé hajlamosak a törvénytelen megoldásokra. A hit ezek szerint jelentős gazdasági tényező! Ez lehet a siker egyszerű receptje. Lehet, hogy itt, a Balkánon pont ezért várat magára a gazdasági fellendülés?
