A mezőgazdaságban nagy lehetőségek rejlenek, vidékünk pedig – a klímaváltozás ellenére – még mindig kiválóan alkalmas növénytermesztésre és állattenyésztésre. A múlt század 80-as éveiben a mezőgazdasági termelésünk színvonala megközelítette az európai országokét, majd a hanyatlás időszaka következett. Kicsit sarkítva azt mondhatjuk, hogy ennek ellenére, azóta is a mezőgazdaság tartja el – úgy-ahogy – az egész országot. Ha nem szeretnénk gyarmati helyzetbe kerülni, hiszen az erre utaló folyamatok is beindultak, meg kell találni azokat a formákat, melyek biztosítják egy olyan típusú – korszerű és versenyképes – mezőgazdasági termelés kialakítását és fenntartását, ami úgy működik, hogy a megtermelt nyereség haszonélvezői is az itteni emberek legyenek. Az útkeresésnél tartunk. Mind többet emlegetik pl. a társas-termelési formák, szövetkezetek, gépkörök megalakításában rejlő lehetőségeket.
A KAPITALIZMUS ALTERNATÍVÁJA
A történelem tanúsága szerint a szövetkezeti eszme kialakulását és fejlődését a kapitalizmus térhódítása váltotta ki. A kapitalizmus térhódításával az egyoldalú tőkeközpontúság fogyatékosságai is megmutatkoztak, ezért keresték az emberek az alternatívákat. Európa számít a szövetkezeti mozgalom bölcsőjének, de a világ más részein is voltak hasonlónak minősíthető próbálkozások. Ezeknek a gyűjtőnéven szövetkezeti mozgalomnak nevezhető próbálkozások általános jellemzője, hogy az önkéntességen és az önszerveződésen alapulnak. Számos változat azonosítható. A legfontosabbak a fogyasztási, beszerzési, hitel-, mezőgazdasági-, közös géphasználói, munkavállalói, lakás-, művész-, és egyéb típusú szövetkezetek. Mivel a kapitalizmus alternatívájaként jelentkeztek, a szövetkezetek legtöbb változata a kapitalista berendezkedésű európai és észak-amerikai országokban jött létre. A közép-, és kelet-európai országokban a kommunista és szocialista eszmék térhódítása nyomán alakultak ki a termelőszövetkezetek, melyek azonban a közhiedelemmel ellentétben nem jelentették a szövetkezeti mozgalom kezdetét. Mint már említettük, a szerveződési forma a kapitalizmus térhódításával bukkant fel. A szerbiai mezőgazdaságban, de más ágazatokban is sikeres és meghatározó gazdasági tényezők lehetnének a piacgazdaság elveit tiszteletben tartó szövetkezeti modellek. Ehhez azonban a legtöbb környezetben hiányzik a megfelelő tájékozottság és a sikeres működéshez szükséges fokú üzleti tisztesség. Pedig egy újabb szövetkezeti mozgalom kialakulásnak nagy szerepe lehetne a már meglévő és a jövőben várhatóan tovább fokozódó szociális feszültségek kialakulásának megelőzésében. A szövetkezeti tagok önérdekeltsége, szabadon választott önszerveződése lehetőséget teremtene gazdasági és vele együtt társadalmi pozíciójuk önerőből történő felemelésére.
KIBUCOK
Az elmúlt száz év utópisztikusnak is nevezhető kísérleteinek egyike az izraeli kibucmozgalom. A zsidó nemzetépítés egyik alapköveként tartják számon az általában növénytermesztésre, vagy állattenyésztésre szakosodott önkéntes vagyoni közösségeket. Az egykori szovjet kolhozrendszerrel, valamint az egykori Jugoszláviában egy ideig működő önigazgatású mezőgazdasági birtokaival is sok szempontból hasonlatosságokat mutató szervezési formában a termelőeszközök és a vagyontárgyak kollektív tulajdonban voltak. A tagok közel egyformán részesedtek a megtermelt javakból. A döntéseket is demokratikus és közvetlen módon a tagság egésze hozta meg. Az államalapítóként számon tartott Ben Guriontól kezdve, Móse Daján hadvezérig az egykori izraeli elit tagjai közül nagyon sokan töltötték életük egy szakaszát kibucokban. Sokan vélekednek úgy, hogy a kommunista elveken alapuló szövetkezeti elképzelés egy igazságosabb formáját sikerült annak idején Izraelben létrehozni. A kibuclakók újabb kori nemzedéke azonban többnyire már szépen beazonosítható piacgazdasági módszerekkel próbálkozik. Az első kibucokat a múlt század elején az akkor még török fennhatóság alá tartozó palesztin területeken hozták létre, főleg Oroszországból elmenekült zsidó emigránsok, akik jól ismerték és részben saját életfilozófiájukként élték meg az októberi szocialista forradalom eszméit. A nincstelenség és a mostoha körülmények között a boldogulásnak talán nem is volt más alternatívája, mint az egyenlősdi és a közös gazdálkodás. Az egykori kietlen tájakon egyébként ma már korszerű mezőgazdasági termelés folyik. A rendszert sokan tekintik túlhaladottnak, de tény, hogy Izrael mezőgazdasági termelésének 30 százalékát még ma is a kibucok adják, sőt, a kibucok az elmúlt évtizedekben már ipari termeléssel is foglalkoznak. A kibucrendszer felemelkedése és hanyatlása elemzők szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nehéz körülmények között hatékony és célravezető rendszer az egyenlősdi. Később azonban a piacgazdaság elemeinek erősödésével feszültségek keletkeznek, összetettebbé válik a menedzselés, így kiütköznek a szervezési mód hiányosságai. Közel száz évvel ezelőtt az első kibuc 12 tagot számlált, majd a rendszer mintegy 75 éven át folyamatosan prosperált. Az 50-es években már 65 000 főt számlált az akkor működő 230 kibuc népessége. A csúcspontot 1989-ben érték el, amikor Izraelben 129 000 ember élt kibucokban, majd lassú, de folyamatos hanyatlás következett. Ma a közel 300 kibucban mintegy százezren élnek. Mára már azonban csak a kibucok egyharmada ragaszkodik az egyenlősdi elvéhez és a régi módszerekhez. A többiek megújultak és átvették a magánvállalkozásokra jellemző munkamódszereket. Turisztikai vetülete is van ma már a mozgalomnak, sokan utaznak el, hogy néhány napon át kipróbálják milyen ott az élet. Ők ugyanúgy élnek egy ideig, mint a valódi kibuclakók. Sokatmondó az egyik ilyen turista beszámolója, aki elmondta, a munkáért csupán kevéske zsebpénzt fizetnek, de napi három étkezést és szállást biztosítanak. A munkába nem lehet beleszakadni, a legnehezebbek közé tartozik az egyik máig sem gépesített művelet, a datolyapálma tüskétlenítése. A legkönnyebb dolguk a beszámoló szerint azoknak van, akik a közös étkezdék konyháján segédkeznek, de néhány óra munka után őket is „elzavarják” az úszómedencékhez, vagy választhatnak más szórakozást is. A kibuclakók a kezdetlegesnek vélt szerveződési mód ellenére a 70-es évektől szinte luxuskörülmények között tengetik napjaikat. A közhiedelemmel ellentétben, a turisták beszámolói alapján, a kibucokban nem fontos a vallási hovatartozás, a legtöbb helyen nincs is vallásgyakorlás. Néhány elemző egyébként egy érdekes paradoxonra hívta fel a figyelmet. Amíg a szovjet típusú kolhozrendszert az elszegényedés, a gazdasági értelemben vett tönkremenés szüntette meg, addig a kibucrendszer valószínűleg saját jólétének lesz az áldozata.
