A gondok és az azokból eredő bizonytalanság továbbra is jelen vannak a világgazdaságban, miközben térségenként merőben eltérő folyamatok tapasztalhatók. A válság fojtogató réme beárnyékolja napjainkat, a kormányok pedig jobb híján a pénzügyi lazítás eszközéhez nyúlnak a növekedés elősegítése érdekében. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED és az Európai Központi Bank lépései között egyaránt felfedezhető a pénzügyi lazítás tendenciája. Nem csak a válság kitörése óta figyelhető meg az a jelenség, hogy a világgazdaságban jelentős likviditási felesleg kering. A keringés nem céltalan, a pénzek – pontosabban az azokat mozgató befektetők – keresik a biztos és jelentős haszonnal kecsegtető lehetőségeket. Nagyon sokan vélekednek úgy, hogy a válság azért robbant ki, mert a bankok több pénzt pumpáltak a rendszerbe, mint amennyit a bővülés indokolhatott. Más részről – sokan vélik úgy – ma a jegybankok teszik ugyanazt, ami egy újabb hatalmas buborékot képez, aminek kipukkanása csak idő kérdése, és melynek következményei azért lesznek súlyosabbak, mert nem lesz egy felettük álló szint, ahonnan intervenciókat lehetne kezdeményezni.
Nem újabb kori jelenség, hogy a világgazdaságban a reálgazdaság igényeihez és mértékéhez képest hatalmas pénzmennyiség van jelen. A folyamat már a múlt század 70-es éveiben elkezdődött. Ismert közgazdasági axióma, hogy a ciklikusan jelentkező válságok feladata és – számos negatívuma mellett és ellenére – pozitív hatása egyben, hogy megsemmisíti a felesleges tőkét és a felesleges kapacitásokat. Abban már sokszor megoszlik a közgazdászok véleménye is, hogy az ilyen folyamatok kialakulásához milyen mértékben járult hozzá az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatpolitikája, és mennyiben a világban jelentkező strukturális aránytalanságok következménye. Mindenesetre valóban – szinte szemmel láthatóan – komoly torzulások vannak a világgazdaságban. Aki kicsit is szakértői szemmel tekint a folyamatokra, az látja, hogy pl. a világ gépkocsigyártásában a kapacitások mintegy harmad része egészen biztosan felesleges, és a szabad piaci folyamatok azt már meg is semmisítették volna, viszont a kormányok stratégiai ágazatként kezelik az autóipart, és megtalálják a módozatait, hogy mesterségesen fenntartsák az egyébként indokolatlan kapacitásokat is. Egy másik szempont viszont, hogy a krízis afféle futótűzként terjedhet, amikor a beinduló folyamatok már nem kontrollálhatók. Ilyenkor történik meg, hogy mivel a piac láthatatlan kezének nevezett hatásmechanizmus nemcsak láthatatlan, de vak is, nemcsak a felesleges kapacitásokat teszi tönkre, hanem a szükségesek egy részét is nehéz helyzetbe sodorja.
ÚJABB LUFIK
Az 1929-es nagy gazdasági világválság megmutatta, milyen következményekkel jár, ha a ciklikusan jelentkező spontán gazdasági mozgások hulláma ellenőrzés, akadály nélkül sodor el mindent. A folyamatot – mely némileg az apály–dagály jelenséghez, vagy a hullámveréshez hasonlítható – már ismerjük, ellenszereként pedig az állami mentőcsomagokat használják, mert hatékonyabbat egyelőre nem találtak. Csakhogy ezzel a szerkezeti problémákat nem oldják meg, sőt újabb torzulásokat eredményeznek, ami esetenként újabb átláthatatlan pénzügyi folyamatokat generál, minek nyomán már nem lehet pontosan megállapítani a torzulások mértékét és fajtáját sem. Sőt, ezen a vonalon még tovább menve, a politika és a pénzvilág összefonódása következtében a megoldások is szinte mindig és jól beazonosíthatóan a legnagyobb pénzügyi érdekcsoportok érdekeit fejezik ki. Ennek eredménye ez az eltorzult világkapitalizmus, ami körülvesz minket, meghatározza sorsunkat, és melynek egyik alapvető jellemzője, hogy ma már a pénzügyi befektetések hozadéka átlagban messze meghaladja a termelőtevékenységekét. Ez a tény viszont annak kell hogy legyen az egyértelmű előjele, hogy a világgazdaságban újabb hatalmas lufik fúvódnak. Mivel azonban a közgazdaság-tudománynak máig sem sikerült olyan előrejelző módszereket kidolgozni – nyilván nem is lesz ilyen, mert a folyamatok nehezen mérhetőek – nem tudjuk, mikor és hol fog a következő lufi kipukkanni. Sejteni, tippelni azonban lehet. A nyersanyagárak, az élelmiszerárak, az aranyár azért esélyes, mert az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedett, ami a felfúvódás tünete lehet, de csak lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy az is.
VANNAK HASZNOS MELLÉKHATÁSOK
Vannak olyan vélemények is, hogy a válságért, a lufik felfújásáért és egyáltalán a világon mindenért a spekulánsok a felelősek. A pénz világában mozgók mindig gyanúsak, sok esetben valóban nem is alaptalanul. Ugyanakkor a tudományos megközelítés mást (is) mutathat. A modern közgazdaságtan már egyébként sem tesz különbséget a befektetés és a spekuláció között. A jövőbeni események kimenetele mindig bizonytalan, így aztán minden pénzügyi döntés spekulációs elemeket is tartalmaz. Más dolog ugyanakkor – és ezt élesen el is kell határolni –, hogy meg lehet különböztetni törvényes és törvénytelen, etikus és etikátlan formáit a befektetéseknek. Vannak azonban határesetek, főleg, amikor a törvénytelent a törvény egy tollvonással történő megváltoztatásával törvényessé teszi. Az etikus és az etikátlan dolgok kérdése is gyakran vitatéma lehet, és nem biztos, hogy minden esetben okosan lehet meghúzni a határokat. Mindenesetre bizonyított tény, hogy a spekulánsok pénzügyi műveletei elősegítik a pénz áramlását, megteremtve az áruk és a szolgáltatások hatékonyabb elosztását. A törvényes kereteken belül folyó, etikus spekuláció így – bármilyen meglepően hangzik – hasznos és a közjót szolgálhatja. Nem ritka például, hogy egy ország sikeres gazdaságpolitikája következményeképpen részben vagy egészben a spekulánsoknak köszönhetően gyorsan csökkennek a kamatok és erősödik a fizetőeszköz. Ők azok ugyanis, akik elsőként bizalmat szavaznak (vagy nem) egy adott gazdaságpolitikának.
A spekulánsok nem azért vesznek valamit, hogy az tönkremenjen, vagy hogy maguk használják fel. Az általuk felvásárolt termékek előbb vagy utóbb, olcsóbban vagy drágábban, de visszatérnek a piacra. A kockázatvállalás csak akkor nyeri el jutalmát, ha megalapozott volt. A spekulánsok sok esetben veszítenek, ami azt jelenti, kénytelenek az árut olcsóbban eladni, mint amennyiért vásárolták. Az eladásaik által lenyomott árak kordában tarthatják a fogyasztói árakat. A spekulánsok – ez statisztikailag bizonyított – hosszú távon mérséklik a szélsőséges áringadozásokat. Nézzünk egy másik hatást is. Gyakran halljuk, hogy a spekulánsok felverik pl. a búza árát. De mit eredményez ez? A termelők nagyobb jövedelemre számíthatnak, ami növeli a vetésterületet. A fogyasztók pedig kevesebb lisztet – pl. kenyeret – fogyasztanak, ami pozitív irányban befolyásolhatja étkezési szokásaikat, mondhatnánk kicsit sarkítva. A kenyér 30 százaléka a szemétben végzi, mert az emberek nem tudják pontosan felmérni a szükségleteiket. Az alacsony búzaár bizonyítottan emeli, a magas pedig csökkenti az említett arányt.
