Polgári engedetlenségre került sor kedden, Kelebián, a Skadarlija utcában. A helybeli lakosok, mivel elegük lett abból, hogy a szűk, szilárd burkolat nélküli (értsd: földes út) utcájukba az ott működő ócskavastelepre éjjel-nappal több tíz tonnás tehergépkocsik járnak be, tönkretéve az utat, sőt a házak állapotát is veszélyeztetve, lezárták az utcát.
Csak látszólag nehezen kibogozható a helyzet, viszont a történet lényege egyfajta kórképet tükröz a szabadkai, de az országos viszonyokról is. Miután a lakók kiharcolták, hogy az utca elején elhelyezzenek egy jelzőtáblát, amely tiltja a 7,5 tonnánál nehezebb gépkocsik részére a behajtást, a tulajdonos olyan végzést kapott kézhez, amely számára mégis lehetővé teszi, hogy öt konkrét tehergépkocsira (rendszám szerint) ez a tiltás ne vonatkozzon. Tehát a tiltás innentől okafogyottá vált.
Ehhez hasonló Szabadkán az úgynevezett gyalogos zónák esete is. A Corvin Mátyás utca (közismertebben az „Engelsova”) erre a legjobb példa. Aki erre jár, biztosan megtapasztalta már, hogy az itt száguldozó és ide behajtó luxusautók sofőrjei kikérik maguknak, hogy egy itt haladó gyalogos miatt lassítaniuk kelljen. Ezeknek az autóknak a legtöbbje „csak úgy”, úri passzióból hajt be ide. Itt van dolga (értsd: üzleti tárgyalás, ebéd, kávé), és talán csak nem fog a szomszéd utcában megállni, ahol ráadásul még fizetős is a parkolás? Az ebbe az utcába behajtó gépkocsik egyikének szélvédőjén láttam, hogy erre is létezik kiskapu. Úgy nevezik: engedély a gyalogos zónába való behajtásra. Persze bizonyos esetekben ez indokolt. Áruszállítás és feltöltés, az üzletek karbantartása és hasonlók. Az is lehetőleg a kora délelőtti órákban. Ide azonban nem ilyen autók hajtanak be, hanem azok, akik ezt megtehetik (helyi szlengben: može im se). Mindannyian ismernek valakit, akinek a jóvoltából az ő autójukért nem jön a pók.
Ez csak két példa, de sorolhatnánk őket a végtelenségig. A normális, rendezett országok azért működőképesek, mert ott azért hoznak meg egy rendeletet, törvényt vagy más jogszabályt, hogy annak betartása révén rend legyen. Szabadkán, Szerbiában ez egészen máshogy néz ki. Itt hoznak egy törvényt, és abban a pillanatban azt is kitalálják, hogy az hogyan ne vonatkozzon egyesekre. Az igazgató, a tanácsos, a felügyelő egykori osztálytársára, teniszpartnerére, sógorára és nyilván rá magára sem. Hol láttunk még olyat, hogy egy utcából egy konkrét vállalat miatt kitiltjuk a nehéz tehergépkocsikat, aztán pont ezzel a vállalattal teszünk kivételt? Ezen a vonalon, azon se kellene csodálkozni, ha a korrupció és pénzmosás elleni törvény mellé egy rendelkezésben felsorolnánk, hogy az kikre nem vonatkozik, vagy a futballhuliganizmust büntető jogszabály pótrendelkezése előírná, hogy a zvezdások meg a partizánosok esetében ezt nem alkalmazzuk.
Másként teszem fel a kérdést: hogyan és milyen alapon várja el a kormányfő, államfő, rendőrfőnök, polgármester… hogy az átlagember bármilyen előírást is betartson, ha a saját szemével tapasztalja, hogy vannak egyenlőbbek, hogy egyesekre külön szabályok vonatkoznak, és ilyen szinten nézik az embereket hülyének? Mindaddig, amíg a „tudod, ki vagyok én?”-mentalitás dominál, itt nem lesz rend. Addig sokan a kivételezettek közé akarnak tartozni, mások polgári engedetlenséggel fejezik ki felháborodásukat, a társadalom, a város pedig tovább süllyed a káosz, kiskapuk és „vezák” mocsarában.
