– Milyen madár ez a nyúl, amely a Milyen madár című verseskötet címlapján teker, s tanyát ver odabenn, a könyv testében, a gondosan illusztrált lapok között is, eladdig, hogy a versek főhősévé, mondhatnánk címszereplőjévé válva kevésbé madárszerű, sokkal inkább emberszerű nyúlként nem átall zsakettet és cilindert viselve zeppelinen röpködni, fűben henyélni, tajtékpipa szárát szipókázni, fotelben gunnyasztani, erdőt nézni, szemüvegben pózolgatni, palacsintát sütni, miciben repülni s bicajozni, bicajozni kifulladásig?
– Na és milyen arc ez a Nagy Norbert, aki ahelyett, hogy madarat, netán gyereket pingálna egy madaras verseket feltételező madárcímű, ámde gyerekekről szóló verseskötet versei mögé, elé, alá, afféle illusztraképpen, inkább vadat, halat, s mi jó falat, de főleg nyulat heverít, tekerít, röptet, ugrat és koptat lapról lapra, napról napra szimpatikusabbá téve ötletét – ezt a faramuci állatcserét – a hüledező olvasók s gyanútlan könyvlapozgatók körében?
– A költőről, Kollár Árpádról nem is beszélve! Mert milyen költő az ilyen, aki ahelyett, hogy remekbe szabott, strófás, pofás verseket költene, rendes, jól fésült címmel, rímmel, di-di-da-da lüktetéssel, és rendes gyerekes témákat vinne, pontosabban írna versbe, pont nem ezt teszi, hanem fityiszt mutat, föld alatt meg űrben kutat, létről meg télről ír, hóról meg jóról, halálról meg gurulásról versel, s csupa hülyeséget gépel a Hülyeversbe, ráadásul gyerekes felnőtthöz meg felnőttes gyerekhez egyaránt beszél, pontosabban poetizál, miközben a helyesírás hidegen hagyja, hiszen úgy kérdez, hogy nem jelez, a nevét pedig majdnem csupa kisbetűvel írja, akár hajdan Nemecsekét a fiúk, bár az övébe, mármint Árpiéba, mégiscsak keveredett néhány, rossz helyre írott nagybetű?
– Na és milyen verseskönyv az ilyen, amely külsejében kék, tartalmában meg annyira zöld, hogy zöldebb már nem is lehetne, hisz ötvenhét oldalába belefért egy egész erdő, egy tengerpart, egy napraforgómező, sok-sok levél, óriáseper, az egész világűr s egy tekintélyes állatsereglet is, soraiban 11-féle madárral, 12-féle emlőssel, 9-féle bogárral, 3 hüllőfélével, egy-egy hallal, rákkal, kihalt állattal és egy nemkutyával, a fű- és fafélékről, gombákról nem is beszélve, hisz ennyi minden egy jó tanuló herbáriumába se fér be, talán még egy állatkertbe se, furcsamód mégis belerendeződött 33 versbe, s a sorok közül, a betűk erdejéből csak úgy árad a zöld, a hersenés, a moccanás, a nyári zaj, a zsivaj, a seppegés, a surranás, a szomorúság, a kíváncsiság meg a mosoly is, a kunkori, mikor felfedezed, hogy ennek a zöldeskedésnek, ennek az állatkodásnak van egy slusszpoénja, a borítón lévő ajánlóverset ugyanis egy olyan poéta írta, akinek költői jelneve KAF, ami már egy fél kaffer, egy fél bivaly?
– Végezetül az útról is néhány gondolásnyit, hisz milyen út az, amelyen bandukol ez a csinoska, kék szegélyű, tarka példány, ez a verseskönyv, ez a verstarisznya, miközben hohókat, naugyekat meg lájkokat gyűjt, listákon bukkan fel, könyvstandok élén látni, kirakatokban időz, s a híre megelőzi, úgy hallik: útja során túl jutott a Kárpátokon, az Üveghegyen meg az Óperencián is, és felkerült a 2016-os IBBY Honour Listre, a világ legjobb gyerekkönyvei közé?
– Milyen madár? Milyen ötlet? Milyen költő? Milyen kötet? Milyen? Milyen? Milyen? Milyen? Milyen lenne? Állati!
