Katona, pásztor, áfonyagyűjtő, borbély, szakácsnő, gondnok, gépész, erdész, vadász, bányász, szemét-, mész- és szénégető, teológus, fapapucsárus, kocsmáros, kályhásmester, sofőr, tehenészfiú, pincér, késdobáló… lehetne ekképp folytatni a sort, ha Bodor Ádám Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetének félszáznál is több történetéből elő szeretnénk sorolni, ki mindenkiből vált néhány oldal erejéig novellahős, s került ily módon az írói és olvasói figyelem középpontjába. Csupa egyszerű, zömében nevesincs kisember, akik megszülettek, éltek, s meg is haltak anélkül, hogy a világ folyására különösebb ráhatással lettek volna földi jelenlétükkel, hiszen hírük is „alig-alig jutott túl a falujuk határán”. Mi predesztinálta hát őket arra, hogy történethőssé váljanak, hiszen többségükkel egyetlen izgalmas, meghökkentő vagy különös esemény sem esett meg soha? Éppen ez. Ez a hétköznapiság. Ez a mozdulatlanság. Ez a szürke, küszöb alatti, ingerszegény lét, amelynek részei, részesei, alakítói s továbbvivői. Közép-kelet-európai kisemberek, akik sorsukkal, magatartásukkal, világnézetükkel saját közegük (közegünk) jellegzetes embertípusát és annak életkörülményeit jelenítik meg. A kevés szavú, darabos, zárkózott emberét, akit a szegénység, a kiszolgáltatottság és a letargia tesz ilyenné, s aki megszokhatta már, hogy a feje felett elvonuló történelmi események szinte soha nem hoznak előrevivő változást az életébe. A ma és a pillanat túlélői ők, a türelmesek, a kivárók, a saját sorsukba beletörődők, akik közömbösen fogadják a rájuk mért büntetést, adott esetben a halált is. Kötetnyi Meursault-i hős, csak ők a lét abszurditása helyett a lét sivárságát jelenítik meg. Kötetnyi Abe Kóbó-i figura, csak Bodor novellahősei a magányból és a közönyből nem építenek életfilozófiát, ahogy a Homok asszonyának lepkegyűjtője tette, hanem mindezt az élet szükségszerű velejárójaként élik meg. A testi-lelki „börtönállapotot” kutatja Bodor Ádám jelen novelláiban, s a több évtizedes merítésből kikerülő alkotások azt igazolják, hogy e tematika Bodor egész eddigi munkásságát végigkísérte. Minden alkotása annak a közegnek a lenyomata, amelyben született. Térségünké. E tekintetben a Vissza a fülesbagolyhoz legsikerültebb, legkomplexebb darabja A részleg című elbeszélés, amelyet Gothár Péter azonos címmel 1995-ben filmre vitt, s megkapta érte a Magyar Filmszemle fődíját. Megérdemelten. Gothárnak ugyanis sikerült visszaadnia a bodori történet torokszorító abszurditását, mellyel egy zsarnoki rendszer elembertelenítő, lélekölő hatását ragadja meg. A novella főhőse, egy fiatal tervezőmérnök nő, valahol Kelet-Európában él és dolgozik, mígnem kinevezik egy távoli részleg vezetőjévé. Új munkahelyére való utazása önnön személyiségvesztésének véget nem érő útja, melynek során megfosztják magával hozott tárgyaitól (piperecikkeitől, nőies ruhaneműitől, könyveitől), átvitt értelemben egész addigi életétől, s a senki földjére, egy hóval borított katlan közepén álló, jéghideg kalyibába (a Részlegbe) száműzik, nem tudni kik, nem tudni miért, azt sem tudni, meddig kell ott maradnia. A történet azonban nemcsak emiatt az abszurd szituáció miatt megrázó, hanem a főhős magatartása miatt is, ugyanis ő egyszer sem kérdez, nem lázad, nem kísérel meg szökést, nem követel szabadságot – hanem túlélésre rendezkedik be, elfogadja lehetetlen élethelyzetét. A mindenkori önkényuralom „teremtménye” ő, a beletörődő, szófogadó „alkalmazott”, a Rendszer része, aki épp e meghunyászkodó passzivitással járul hozzá az elnyomó hatalom működéséhez. Az elbeszélés, ahogyan a film is, a nyolcvanas években játszódik, mondanivalójával azonban túlmutat egy meghatározott koron, adott helyszínen, s univerzális emberi értékeket, erkölcsi magatartást helyez figyelme középpontjába. Rejtélyes és rideg világa mindannyiunk számára ismerős, ahogy a kötet többi darabjának közege is, lett légyen az eldugott kis hegyi erdészlak, világvégi, pusztuló kisváros, távoli tanya, poros falu, néptelen országút vagy egy hétköznapi hágó. Az ott élők, az arra járók mozzanatszerű életeseményei teszik ezeket a helyeket otthonossá, a szerző fotószerű, szűkszavú ábrázolásmódja pedig az ott megesett, semmi kis mozzanatokat fejleszti történetekké. Műgonddal kimunkált, érdekfeszítő elbeszélésekké, amelyek épp amiatt válnak remekművé, mert az eseménytelenségből teremtenek eseményt. Míg látszólag csak egy lány várakozik zsákja mellé kuporodva az autóbuszra, egy hátrahagyott parókát lenget a szél, egy lábnyomot mos el a víz, egy felhő sodródik arrébb az égbolton – mégis történik valami: körös-körül csendes egyhangúsággal zajlik az élet, sorsok keresztezik egymást, elejtett szavak vallanak titkokról, fátumról, létezésről. Ebbe a lecsupaszított, pontos, filmszerű szövegvilágba a humor, Bodor Ádám szűken mért (helyenként fekete) humora visz színt, egyedi tónust, megkönnyítve az írásművek befogadását.
A Magvető Kiadó vélhetően aktualizáló célzattal jelentette meg ismét a Vissza a fülesbagolyhoz című, eredetileg 1992-ben megjelent válogatást, ugyanis az átdolgozott, bővített, negyedik kiadás éppen e több mint húszéves megjelenésbeli fesztávnak s a több évtizedes alkotói opusnak köszönhetően sajátos portfólióként prezentál egy kimagasló prózaírói munkásságot, ugyanakkor markáns korlenyomatként merevíti ki az idő és a történelem folyamából a tágabb értelembe vett pátriánk múltjának és jelenének egy-egy mozzanatát.
