A délvidéki magyarság lelkét hosszú évtizedeken át mérgezte a szocialista Jugoszlávia megszületésének véres története, mint ahogyan még sokáig fogja kísérteni a titói állam népeinek emlékezetét annak nem kevésbé véres összeomlása is. Volt egy ország, amely vérben született, és vérben halt meg, miközben jólétet és boldogulást csak a kiválasztottaknak, a kegyetlenségükről elhíresült partizánokból lett Ugrinov és Dimić elvtársaknak hozott. Ők azok, akik töménytelen mennyiségű gyilkosságok árán biztosítottak maguknak – és az osztályuknak – közel fél évszázadra kiváltságokat.
Börcsök László Az örökség című történelmi regénye az 1944-es sajkásvidéki – és Tisza menti – titói megtorlás elképesztően brutális jeleneteinek megidézésével kezdődik, amikor bosszúszomjas „bozontos fejű” és „vörös képű” martalócok serege – az 1942-es razzia megtorlásaként – válogatás nélkül halomra lőtte a környező falvak szerencsétlen magyarjait. Ebben az embertelen leszámolásban veszik oda a Szabados és a Lévay család jószerével valamennyi férfi tagja, hogy azután a kínzások és kivégzések emléke a túlélők, Szabados Sándor és Lévay Ildikó sorsát egy egész életre meghatározza. Sándor a tanyájuk udvarán Tibi öccse tátongó koponyájú tetemére és lelőtt anyja holtestére lelt, majd napokkal később börtöne ablakából végig kellett néznie apja és idősebb testvére kivégzését. Innen, e vérbefagyott létezés mélységeiből elindulva, egy árvaházban kezdi az életet, ám sorsát továbbra is dölyffel és arroganciával vastagon kibélelt pártkatonák, elvtársak irányítják és alakítják. Olykor ugyan támad némi lelkiismeret furdalása, amiért szótlanul és tehetetlenül kénytelen magával cipelni a tragédiát: „még a kisöcsém is megpróbált volna segíteni édesapámnak – tépelődött olykor a történtek felett –, én meg megrettenve lapultam ott fönt a kocsi tetején, a szárkévék között”. Felnőttként is érzi, nincs az rendjén, hogy ekkora terhet kell némán magával vonszolnia. Másként gondol a tragikus történetre Lévay Ildikó, akinek a családja – az anyján kívül – ugyancsak a partizánterror áldozata lett. Ő rendületlenül hiszi, hogy a vétkeseknek meg kell bűnhődniük, hogy „az elszenvedett sérelmeket meg kell torolni”. A lány egész életpályáját a bosszúra tette fel, ám mielőtt valamit is tenne, szerelme, Sándor, felébredt önérzettel és férfias elszántsággal helyette is cselekszik; az „alattomos csúszómászók méltó büntetéseként” ő használja fel azt a kígyómérget, amellyel a gyógyszerész Ildikónak lettek volna határozott tervei.
A jugoszláviai magyarság tragédiájának egyik súlyos története olvasható Börcsök László regényében, melynek három, jól elkülöníthető köre van: 1. a döntően történelmi valóság – a háború eseményeinek leírása, a magyar csapatok bevonulása, a szerb ellenállás, a partizánok megjelenése és a rettenetes megtorlás, az új ország „magyartalanításának” borzalma. Ehhez járul a kommunista társadalom gyors berendezkedése, az ideológiai terror, az államosítás, a beszolgáltatás és az állami hivatalok megszervezése. 2. a történelmi tragédiák hatása és befolyása az egyének lelki világára, a megbántottság, a félelem, a gyász és a nyomában szárba szökkent bosszú, amely méregként járja át a lelkeket, és teszi tönkre nemzedékeken át az életet. A tragédiák emléke azután a szerelmi egymásra találás epizódjának ad igazi, emocionális mélységet. 3. (inkább csak jelzésszerűen) a szociális vetület, ami elsősorban a másodrendűségi érzésben, a kiközösítettség, az örökös megvertség élményében jelenik meg. A bizonyítási kényszernek lelki kivetülése is van, és mint ilyen, válhat életcélokat, terveket és szándékokat meghatározó erővé. Regényében az író jól oldotta meg a történet drámai tömörítését, a változatos lelki dimenziók megjelenítését, ami szikár, érzelemmentes leírással párosul. Van belső feszültsége a műnek, amely jól mutatja meg örökségünk súlyát és lényegét.
Börcsök László Az örökség című regényében egészen kiváló a tragikus történetek színterének sejtelmes kezelése, hisz ezzel az általános felé nyitja, szinte tágítja a történetet. A Centrál épületében székelő népbíróság – ahol a kivégzések is történtek –, a Ferenc-csatorna két zsilipje, a Tisza-part, a Lóstrand, a Pogácsaként ismert központi főtér alapján egyébként jól azonosítható a város, Óbecse, melynek Börcsök László immár elkötelezett krónikásául szegődött. Az örökség – amely ismereteim szerint egy készülő trilógia második könyve – komoly és erőteljes kísérlet irodalmunkban a történelmi regény műfajának újraélesztésére.
