„Hideg időben melegítőben, / meleg időben hidegítőben / lenni lenne jó.” – írta Tárkony, a nemköltő költő, akinek világnagy álma, hogy híres költő lehessen belőle. Legalább olyan híres, hogy a tejesdobozokra felkerülhessenek az alkotásai. Ez pedig, Tárkony számára, nem egykönnyen megvalósítható álom, annak ellenére sem, hogy az imént idézett, Öltözködős vers című alkotása reményre adhat okot, ami Tárkony költői kvalitásait és a világhírnevet illeti. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy Kollár Árpád mesekönyvének hőse, Tárkony, a Völgy nevű, zárt kis közösségben él, valahol a Nagy Büdös Semmi közepén, a gát és a présház között félúton, és országos cimboráin meg néhány völgybéli lakoson kívül aligha él ott más rajta kívül, tehát az egy völgynyire eső költők száma egy, máris kiviláglik, hogy konkurencia híján, Tárkony, a nemköltő költő matematikailag nagy valószínűség szerint rákerülhet egyszer azokra a bizonyos, világot jelentő tejesdobozokra.
De ki is ez a Tárkony, ez a fűszerember, akiről egy egész könyvet lehetett írni? Kossuth utca 22. alatti lakos, borostás, csatakos hajú, hagymaszagú leheletű, nyafogós, nyavalygós, menthetetlen kávéfüggő egyén, akinek folyton „horkol a lelke, az agya, a kisujja, a kisujj körme alatt lévő piszok is”, akinek reggelente nem jut eszébe a legfőbb tragikusság, akinek lehengerlő másfélsorosa szerint a púpja púpjából csöpög a világ, és aki Szörny nevű kávéfőzőjét egy tündértől vásárolta. Emellett ez a Tárkony saját nevelésű cserjéjének olvassa fel legújabb költeményeit, mindentől fél az égvilágon, jól megy neki a semmittevés, szeret friss zsömlére gondolni, utolsó pöttyös bögréjéből fogyasztja a kakaót és a pacalpörköltet, és fogalma sincs arról, mi az a füttyömfitty.
Egyáltalán nem meglepő hát, hogy Tárkony baráti köre is hasonlóan jól nevelt, művelt és igényes egyénekből áll. Itt van például Csücsök, vele lehet a legjobban unatkozni, és aki szerint Tárkony egy gyáva féreg, de a szórakoztató fajtából. Aztán itt van Lajos, a mindenes, aki szerint postásgumival, gumipókkal és szikszalaggal a világon mindent meg lehet reparálni. Aztán itt van Oregán is, a duci, pókhasú, aki száz palacsintánál képtelen kevesebbet sütni egyszerre. E trióval öröm és vidámság az élet a Völgyben, jókat lehet velük például unatkozni, gondolatfocizni, lesni a felhők vonulását, hírnevet hajszolni, háborút kirobbantani, vadcsízeket menteni, és harcolni a galád színnyalók ellen. Mindehhez asszisztál a mesekönyv szikár, nudlifejű, ötszálhajú kocsmárosa, a nagybetűs Kocsmáros, aki majdnem a legbölcsebb a Völgyben. Nála csak egy bölcsebb van, a szintén asszisztáló, szintén nagybetűs Tündér, aki cseppet sem tündéres, poshadt csicsóka szagú, heverész naphosszat, aki nézésben a legjobb, és aki a Nagy Büdös Semmi közepén felfedezte a Vonalat, amelyről a Völgy lakói addig csak a mesékben hallottak, és fanyalogva vették tudomásul, hogy immár megszűnt a Vonal előtti világ, és lett egy olyan világ, amiben van Vonal, amelyet tilos átlépni.
Az eddigiekből is nyilván sejthető, hogy Kollár Árpád Völgye varázslatos hely, kellően elvarázsolt figurákkal és megfelelően valósághű, ugyanakkor meseszerű történetekkel. Ahogy haladunk az egymásra épülő mesékben, úgy árnyalódik ez a szépen kidolgozott kisvilág, amelyben mintha minden valós lenne, meg kicsit mégsem az. Főhősei, az örök gyerek felnőttek, mintha fél lábbal a való életben, féllel meg a fantáziavilágukban élnének, és főként amiatt szerethetők és kacagtatók, mert megőrizték gyermeki látásmódjukat, és mert önmagukon is képesek mosolyogni.
A kötet illusztrátora, Nagy Norbert ismét csodát alkotott. Korábbi közös munkájukhoz, a Milyen madár című verseskötethez hasonlóan e mesekötetnek is sajátos képi világot teremtett, olyan aprólékos, kidolgozott környezetet, hogy kézbe véve csak lapozzuk, lapozzuk a könyvet, magába szippant a látvány. Az illusztrátor maga is társszerzőnek tekinthető, lévén, hogy nem asszisztált a szöveghez, hanem tovább is gondolta azt, gondosan egyénítette a szereplőket, egy adott korba, környezetbe helyezte őket. Így kapott Mexico86 feliratú pólót Oregán, tornacipőt és rőzsehajat Lajos, így vált csókos ajkú, „japánkát” viselő hölggyé Csücsök, akinek női mivoltára nem esik utalás a szövegben, és így leshetünk be a főhős, Tárkony szobájába, ahol csipketerítővel van igényesen leterítve a tévé, a magyar irodalom nagyjainak arcképei díszítik a falakat, és a Kollár összes első és második kötete is ott lapul a könyvespolcon. Olyan finomságok ezek, amelyek elismerő csettintésre késztetik az olvasót, és amelyek jelentősen hozzájárulnak az összhatáshoz.
A Kollár–Nagy páros ismét izgalmasat alkotott. Megérdemelnék, hogy tejesdobozra kerüljön a nevük. Minimum.
