A Magvető Kiadó évente megjelenő Körkép című antológiájával – a Magyar Napló Az év novellái című hasonló jellegű kiadványával együtt – igyekszik valamiféle keresztmetszetét nyújtani az előző év folyamán folyóiratokban megjelent novelláknak. Bár a kiadó a honlapján úgy reklámozza a könyvet, hogy „az előző év novellatermésének legjava”, sokkal pontosabb a kötetben szereplő meghatározás: „negyven mai magyar író kisprózája”, már csak azért is, mert az első megállapításból nem derül ki, hogy a magyar irodalom vagy többnyire a kiadóhoz közel álló szerzők novellatermésének legjaváról van-e szó (ha figyelembe vesszük, hogy a Körkép és Az év novellái között szinte alig van átjárás, talán inkább a másodikról). Bárhogyan is legyen, jó, hogy van(nak) ilyen gyűjtemény(ek), különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar irodalomban uralkodó meglátás szerint csak akkor lehet valaki „karriert befutott”, „elismert” író, ha az emberiség, a nemzet, a történelem vagy a társadalom nagy kérdéseit feldolgozó regényt ír. Ezt a meglátást a piaci mutatók is erősítik, hiszen manapság a regényt lehet a legjobban eladni, aminek következtében a kiadók a prózaírókat, de olykor még a költőket is regényírásra biztatják. A kanadai Alice Munrónak tavaly odaítélt irodalmi Nobel-díj jelentős mérföldkő lehet a kispróza presztízsének növelése terén, hiszen a Svéd Akadémia először díjazott olyan személyt az elmúlt 112 évben, aki szinte csak novellákat ír, de ennek jótékony hatása a magyar irodalomban még aligha érezhető. Nehéz eladhatósága mellett a novella másik „árnyoldala”, hogy összetett műfaj, amelyben – a regénnyel ellentétben – minden mondat számít. Spiró György írja: „Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni. (...) A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig – bármennyire rövid is – fordulatos.”
A Körkép 2014 tematikailag változatos műveket sorakoztat föl: történelmi jellegű, szociális kérdéseket boncolgató, párkapcsolatokat és családon belüli viszonyokat elemző, társadalmi állapotokat taglaló, szürreális és fantasztikus elemeket tartalmazó novellák egyaránt megtalálhatók a kötetben. Az antológia számomra legizgalmasabb novellája Papp Sándor Zsigmond Az isteni jel című műve, amely a feszültséget mindvégig fenntartva meséli el a forradalom névtelen hősének lecsúszástörténetét. A végrehajtókra várakozó nyugalmazott tanárnőt és volt kamionvezetőt körüllengő hangulatba beleborzong az olvasó. Nem kevésbé megrázó Tóth Krisztina Ahogy eddig című novellájának idős hősnője, aki a gyógyulás reményének látszatáért is kész vállalni a mindennapos fáradozást. Az írónő ismételten bizonyította, hogy a kispróza az igazi terepe. Néhány oldalban képes elmondani egy szomorú sorstörténetet, úgy, hogy közben szinte észrevétlenül a társadalmi háttérre és a benne uralkodó viszonyokra is rávilágít. Schreiner András remekül levezetett Mint aki visszaadja, mit mástól elrabolt című novellájának főhőse egy kezdő pap, aki egy falura száműzött plébános mellé kerül. A mű a bűn fogalmát, megélését és megítélését taglalja a gyóntatásról szóló teológiai értekezések és a hívők gondolatvilága közötti különbségek tükrében. Rendkívül szórakoztató Egressy Zoltán Élénk neon című novellája, amely egy ápolónő legújabb szerelmének elmondott monológja: hómániájáról, volt pasijairól, álmairól és a kórházban uralkodó állapotokról. Parti Nagy Lajos Fejszámoló Szent György című novellájában Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélésének (lehetséges) háttértörténetét meséli el rá jellemző szellemességgel. Az említettek mellett ki kell emelni még Darvasi László, Halász Margit, Kiss Ottó, Kontra Ferenc, Podmaniczky Szilárd, Szvoren Edina és Vészits Andrea nevét, akik úgyszintén figyelemre méltó alkotással szerepelnek a válogatásban.
Egy antológia szerintem akkor nevezhető jónak, ha olvasás közben érzékelem a pontos szerkesztői elképzelést, az összeállítás vezérfonalát, a különböző művek közti összetartozást, a beválogatott szövegek együtt (is) művészi egységet képeznek. Az önmagukban remek alkotások „összegereblyézése” nem eredményez feltétlenül figyelemre méltó kötetet. A Körkép 2014 esetében a belső koherencia egyetlen eleme a műfaji meghatározás, s mivel a kisprózák tagolásáról sem beszélhetünk (a novellák a szerzők ábécé sorrendjében sorakoznak egymás után), a szerkesztői névjegy nehezen (legfeljebb a válogatásban) érhető tetten. Tematikailag változatos antológia esetében ez talán érthető is, lehetett a vezérmotívum éppen a sokszínűség, csakhogy a sokszínűség nem minőségi kategória. Ezzel a kötettel nem is a tematikai változatosság a baj, hanem a minőségi ingadozás: az, hogy több oda nem illő – cselekményben, fordulatban és karakterábrázolásban lapos – mű is átcsúszott a rostán. Még egyes jeles írók is magukhoz képest gyenge művel szerepelnek az antológiában. Természetesen remek író is írhat olykor kevésbé jelentős művet, csakhogy ezt nem ajánlatos efféle „best of” jellegű összeállításokba beválogatni, mert az olvasó nehezen szabadul a gondolattól, hogy itt igazából nem is novellákat, hanem sokkal inkább szerzőket gyűjtöttek össze. Ahhoz, hogy a jövőben a Körkép minőségileg kiegyensúlyozott antológia legyen, és fedje azt a kiadói meghatározást, hogy valaminek a „legjava”, vagy szélesebb merítésből kell válogatni, vagy karcsúbb kötetet kell összeállítani. Mindenesetre nem árt megszívlelni Alice Munro megállapítását, hogy „a novella egy fontos műfaj és nem pusztán valami, amivel eljátszadozik az ember addig, amíg regényt ír” – írás és válogatás közben egyaránt.
