A történelem attól válik érthetővé és érdekessé, ha bemutatják az ok-okozati összefüggéseket, ha egy adott múltbéli jelenség kialakulásának gyökeréig hatolnak vissza, ha feltárják egy folyamat fejlődési hátterét és működési mechanizmusait. A közember számára akkor válik érdekfeszítővé egy történet, ha olyan nyelvezettel mutatják be a múltat, a folyamatokat, ami könnyen érthető a számára. Sáfrány Attila történelmi olvasókönyve a történelem-beteljesítő forradalmakról, melynek címe Valósággyűlölő eszmék fogságában a fenn leírt nyomvonalakon halad.
Hogy mi is a forradalom, hogy miként osztályozhatók, kategorizálhatók a forradalmak, milyen jellemzőkkel bírnak, mióta léteznek, hogyan működnek és merrefelé viszik a történelmi fejlődést? Ezekre és sok más kérdésre igyekszik választ adni a könyv, amely négy nagy egységre bontható. Le kell szögezni azonban mindjárt e könyvismertető elején, hogy nem szakkönyvről, történelmi szakkiadványról van szó, mert nem is annak készült, ezért nem is kell a kötetben függeléket, fogalom- és névjegyzéket, lábjegyzeteket és egyéb szakirodalmi apparátust keresni. Viszont kiváló előszóval, terjedelmes szakirodalom-jegyzékkel és egy igencsak kurta életrajzzal találkozhatunk a kötetben.
Sáfrány Attila pontosan tudja, kinek is írja történelmi olvasókönyvét, mert egyszerű, könnyen érthető nyelvezetre törekszik, kiérződik az író publicisztikai vénája. A könyv esszék és ismeretterjesztő írások füzére. Mivel azonban a témája – a politikai vallásként is működő önbeteljesítő forradalmak boncolgatása – nagyon komplex, összetett, ezért az író nyelvezete sem tud folyamatosan egyszerű, közérthető maradni. Vannak bekezdések, mondatok, fejezetrészek, amelyeket többször is el kell olvasni, nem azért, mert nem érthető a nyelvezet, hanem mert rengeteg irányból közelítve egységesíti a gondolatait a szerző.
Mint már jeleztem, a könyv négy nagyobb egységre bontható. Az első az európai ember identitástudatából indul, a demokrácia eszmefejlődésén át az elvilágiasodásig, a felvilágosodás egyház-ellenességéig ér, majd onnan az európai birodalomépítés hagyományának bemutatásán keresztül jut el a bolsevik forradalomig. A második részben a szerző a totalitárius államok eszmerendszerét és működési mechanizmusait veti össze a nyugati vallások mögött álló működési elvvel, szerkezettel, és építi fel a világi, politikai vezér valamint a várva várt megváltó, Isten közötti tükröződéseket, párhuzamokat, eljutva a politikai vallásként is működő szélsőséges társadalmak bemutatásáig.
A harmadik egység a legterjedelmesebb és a legszerteágazóbb. Ez a fejezet a forradalmi manipuláció működését, feladatait, célkitűzéseit, megvalósításának többé-kevésbé erőszakos voltát mutatja be lépésről lépésre haladva, a forradalmi idea által elképzelt „tökéletes” alattvaló kinevelésétől kezdődően a nem kívánt elemek ellehetetlenítésén át a meg nem tűrtek teljes likvidálásáig. Ezt a következő idézet is érzékelteti: „A baj ott kezdődik, amikor valaki az elképzelései szerint »át szeretné nevelni« az egész környezetét, az egész országot vagy a társadalmat. Ehhez ugyanis senkinek sincs joga. Miért nincs? Azért, mert ezzel erőszakosan beavatkozik a másik ember életébe, elveszi annak születéssel kapott előjogát, hogy szabad akarattal döntsön a rá tartozó dolgokról.” Valamint az alábbi idézet is: „Az állami erőszakszervezettel, a törvényhozói és az ítélkezői hatalommal rendelkezve már gördülékenyen működtetheti a forradalmi élgárda véres diktatúráját, igaz, e korlátlan erőszakhatalmát nemcsak az ellenforradalmárokkal és az ellenforradalmároknak kinevezett elemekkel szemben vetheti be, hanem a vetélytársaknak tekintett elvbarátival szemben is, így a forradalom rendre fölfalja saját gyermekeit.” Sáfrány Attila nem elégszik meg azzal, hogy rámutat és feltárja a forradalmi manipuláció és terror módszereit, működését, hanem tovább boncolgatja a témát, eljutva az istenember, emberisten párhuzamáig. Vagyis a forradalmi tan és vallási tan távlatait, a beteljesülést, a végidő-hit különböző, de egymást át-átszövő jellemzőit veti össze. Kitér arra is, hogy a mai, nyugati értelmiségi körök miért relativizálják a kommunizmus áldozatait a jobboldali totalitárius rendszerekhez viszonyítva, továbbá foglalkozik még sok egyéb elemzéssel. E harmadik egység igazi erénye és hozadéka azonban az, hogy a szerző folyamatosan kitér a posztmodern világ, pontosabban a jelenkori konzumtársadalom forradalmaira. Ezt példázza a következő idézet: „A posztmodern történelem-beteljesítő forradalom módszerei az oktatói kulcspozíciók megszerzése, a tananyag meghatározása, a forradalmi eszme szerint gondolkodó »megfelelő tanárok« kinevelése és kinevezése, valamint a nem megfelelően gondolkodók lejáratása, vagy akár eltávolíttatása az oktatói intézményekből. Ugyanígy kell irányítás alá vonni a posztmodern forradalomban az összes, az emberek gondolkodását alakító rendszert: a médiát, az irodalmat, a filmipart, a politikát. Mindenütt, ahol befolyással bírnak az emberek gondolkodására, ott a nagy és szent eszmében hívő embereknek, a történelmet beteljesítő forradalom követőinek kell a hangadóknak lenniük.”
A könyv negyedik egysége a XX. század jobboldali és baloldali rendszereit hasonlítja össze, a „totalitarizmus fájának” kommunista ágán a szovjet és a kínai modelleket viszonyítja egymáshoz, a jobboldali ágon az olasz fasiszta rendszert a német náci berendezéssel állítja párhuzamba. Sáfrány Attila ezt követően kitér az ezredforduló környékén mind jobban szembeötlő jelenkori társadalmi válságra és annak hozadékaira, egy lehetséges jövőképet is sejtetve. A kötet negyedik fejezetéből kiemelt idézetekkel szeretnék pontot tenni könyvismertetőm végére. „Az eszmehiány, a céltalanság szétszórja atomjaira az emberi közösséget, amely létcél nélkül már csak az anyagi élvezetekben és a szórakozásban találhatja meg az időtöltés egyedüli értelmesnek látszó formáját.” „A modernitás utáni kor halálra ítéltetett, már csak a régihez a régi módon kötődő emberekben él tovább. Már elkezdődött a modernitás utáni kor, de még csak magszerű, embrionális állapotban létezik azon keveseknek a gondolkodásán és életvitelén keresztül megjelenítve magát, akik hallják az új idők szavát.”
Az író a könyvében egy figyelmeztetés átadásának üzenetével szól az olvasóközönséghez, de az üzenetet csak azok fogják érteni és megvalósítani a gondolatváltást, akik eddig is érezték a semmi (nihil) ürességét, akik látják és tudják, hogy a neoliberális társadalom által kijelölt úton lehetetlen tovább haladni. Ennek ellenére nem biztos, hogy a kedves olvasó mindenben egyet fog érteni a könyv szerzőjével. Ám ez a gondolkodó, felelősségteljes, tudatos ember kiváltsága és kötelezettsége is egyben!
