Kisebbségi létünk százéves történelmének egyik legtragikusabb eseménye az 1944 végén és 1945 elején lezajlott magyarellenes partizán megtorlások. A II. világháborúból győztesen kikerülő titói hatalom borzalmas tömegmészárlásnak engedett teret a délszláv államban, melynek során leszámoltak a rendszer vélt és valós ellenségeivel, valamint az ország nemzeti kisebbségeivel, elsősorban a németekkel és a magyarokkal. Ennek következtében a délvidék magyarlakta városaiban és falvaiban több tízezer embert végeztek ki nemzeti hovatartozásuk miatt. Miután a vérengzések befejeződtek, az eseményekről évtizedekig még beszélni sem lehetett. A tömegsírokat lassan benőtte a gaz, a terhelő dokumentumok jelentős részét eltüntették a hatalom birtokosai, a túlélők közül pedig egyre többen szálltak sírba el nem mondott tanúvallomásaikkal együtt. Ez jelentősen megnehezítette a kutatók dolgát a kommunista rendszer bukása után. Ezért írta Matuska Márton legújabb kötetében a következő sorokat: „Minden helységben külön története van nem csupán a vérengzésnek, hanem a föltárásának, a megemlékezésnek és a kegyeleti hely, illetve a tömegsír, valamint a kínzások és a mészárlások helyszíne megjelölésének.”
A föld alól is eltűntek című, A Sajkásvidék magyartalanításának története alcímű könyvében épp ilyen történeteket olvashatunk a Sajkásvidék településeiről, arról a vidékről, ahol a partizán vérengzés elérte a tetőfokát. Itt az akkori hatalom nem elégedett meg a véghezvitt kínzásokkal és kivégzésekkel. Az életben maradt magyarokat, tekintet nélkül nőkre, gyermekekre, aggastyánokra, háborús bűnösökké nyilvánították, megfosztották jogaiktól, ingó és ingatlan vagyonuktól, majd a Járekon kialakított koncentrációs táborba zárták őket. Aki túlélte a táborban elszenvedett megpróbáltatásokat, nem térhetett vissza szülőföldjére. A vidék így teljesen elvesztette magyar jellegét.
Sajkásvidék településeinek tragikus történetét két csoportra osztva tárgyalja a szerző. Az egyik csoportba tartoznak azok a települések, amelyeken már folytak kutatások az 1944/45-ös eseményekkel kapcsolatban. Ezekben a helységekben kereszt, emlékmű vagy emléktábla is őrzi a mártírok emlékét. Ebbe a csoportba a következő települések tartoznak: Csúrog, Zsablya, Kabol, Tiszakálmánfalva, Mozsor, Sajkáslak. Ezen települések közül nem egyről külön monográfiák is születtek. Elég, ha csak Teleki Júlia csúrogi kutatásaira, és az eredményeit ismertető megrázó könyveire gondolunk. Matuska Mártonnak itt az az érdeme, hogy összefoglalja az eddigi kutatások eredményeit. Így annak is érdemes elolvasnia a kötetnek ezt a részét, aki már jártas a témában, és az ide vágó könyvek legtöbbjét elolvasta.
A másik csoportban hét település történetét olvashatjuk el. Ezek a következők: Tündéres, Dunagárdony, Titel, Káty, Sajkásszentiván, Sajkásgyörgye, Boldogasszonyfalva. Ezek a Sajkásvidék olyan helységei, ahol az 1944/45-ös események még feltáratlanok. Ezért a könyv ezen része nagy értékkel bír. Nem mellesleg rávilágít arra is, hogy a negyvenöt éves kényszeres hallgatás, megfélemlítés és történelemhamisítás milyen károkat okozott a történelemtudomány számára. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Matuska Márton például a Sajkásgyörgyén történteket egyetlen visszaemlékezés alapján tudta csak rekonstruálni.
A sajkásvidéki helységek külön történeteit elolvasva az olvasó megismerheti az egész vidék magyartalanításának eddig ismert történetét, áldozatait és elkövetőit, de még ennél is többet megtudhat. Matuska Márton ugyanis felvázolja a felsorolt települések 1944/45 előtti múltját is. Így olyan érdekességekről is tudomást szerezhetünk, mint hogy a legenda szerint Kabolnál került sor II. András királyunk és Szent Száva találkozójára, vagy hogy Tiszakálmánfalva miért viseli a kiegyezéskori magyar miniszterelnök nevét. Természetesen az 1942-es délvidéki razzia is szóba kerül, amikor a magyar fegyveres erők rendeztek vérengzést a vidék szerb és zsidó nemzetiségű polgárai között. Erre az eseményre hivatkozva követték el aztán a partizánok az 1944/45-ös vérengzéseket. A szerző Kabol példáján rávilágít arra, hogy ez csupán ürügy volt. A mészárlás a razzia nélkül is bekövetkezett volna. Kabolban a falu magyar elöljárói az életük kockáztatásával megakadályozták, hogy a magyar katonák 1942-ben vérengzést hajtsanak végre a falu szerb polgárai között. Ezért a helyi szerbek is megpróbálták megakadályozni az 1944-es magyarellenes vérengzést a faluban, de nem tudtak hatni a legfelsőbb pártvezetés döntésére.
A könyv az áldozatok hosszú névsorával zárul, amely szomorú pontot tesz a történeti ismertető végére. Ez a lista összesen 1649 sajkásvidéki mártír nevét tartalmazza, amely a visszaemlékezésekben, más munkákban vagy esetleg a kevés levéltári dokumentumokban fellelhető nevek alapján lett összeállítva. Nekik állít emléket Matuska Márton ezzel a könyvvel.
