A jugoszláv kosárlabda-iskola hat világhírű edzőt nevelt ki. A sportág az 50-es években Aleksandar Nikolićtyal indult el a nemzetközi emelkedés útján, őt Ranko Žeravica követte, majd Mirko Novosel ért el pazar sikereket. A hetvenes évek végén csaknem egyszerre robbant be egy új trió, s Dušan Ivković, Bogdan Tanjević és Božidar Maljković már harmincas éveik elején mesteredzőnek számítottak. Ivković a Partizannal, a görög klubokkal és a jugoszláv majd a szerb válogatottal vitte sokra, Tanjević a Bosnával, a török klubokkal és a válogatottal, Maljković elsősorban a Jugoplastikával, a Limoges-zsal, újabban pedig a szlovén válogatottal sikeres. Ivković a hét elején, az Eb-n elért 7. hely után mondott le, s mivel a négy évvel fiatalabb Tanjević, valamint a 9 évvel fiatalabb Maljković nevét nem is említik a lehetséges kapitányjelöltek között, úgy is mondhatjuk, hogy a jugoszláv kosárlabda utolsó mohikánja köszönt le.
Ivković nemcsak a kosárlabdában, hanem a galambászat terén is világhírt szerzett, s kevesebbet ismert adat, hogy rokonsági kapcsolatban áll a híres tudós Nikola Teslával. Ivković dédöreganyja és Tesla anyja ugyanis nővérek voltak. Érdekes adat, hogy Ivković abban az évben született, amikor Tesla meghalt.
Ivković vezette be a jugoszláv válogatottba az 1987-es ifjúsági vb-n aranyérmes válogatott két spliti tehetségét, Dino Rađát és Toni Kukočot, 2008-ban pedig azt remélte, hogy a 2007-es ifi világbajnokok köré építi majd a válogatottat. Utóbbi esetben a terv nem valósult meg, és az idei Eb-n már egészen új csapattal harcolta ki a következő évi vb-szereplés jogát. Arról is ismert, hogy csak kétszer szegte meg elvét, hisz nem szeret visszatérni oda, ahol korábban már dolgozott. Mindkétszer, az Olympiakosszal és a szerb válogatottal is másodszorra is sikeres volt.
(Fotó: Beta)
Dušan Ivković 1943. október 29-én született Belgrádban. 15 évesen lett a Radnički csapatának kosarazója, pályafutását pedig 25 évesen, 1968-ban zárta. Azonnal átvette az ifjúsági gárda edzését, tíz évvel később a Partizanhoz került, amellyel azonnal országos bajnoki címet és nemzetközi trófeát, Korać-kupát nyert. 1980-ban külföldre szerződött, két évet töltött a szaloniki Ariszban, majd visszatért a Radničkiba, három évig a Šibenka edzője volt, majd további három éven át 1990-ig az újvidéki Vojvodinát vezette. Időközben már Kresimir Ćosić segédje volt a jugoszláv válogatottban, 1988-tól pedig a szövetségi kapitány posztját töltötte be nagy sikerrel. A szöuli olimpián ezüstérmet nyert, 1989-ben az Eb-n, 1990-ben a vb-n, 1991-ben pedig újra az Eb-n aranyéremig vitte a minden idők legjobb fehér csapatának is nevezett jugoszláv válogatottal. E három versenyen a válogatott 19 meccset játszott, s valamennyit megnyerte. Hivatalosan 1996-ig volt kapitány, de az atlantai olimpián csak mint Željko Obradović segédje szerepelt és volt részese az ezüstérem elnyerésének. Közben a szaloniki PAOK – 1992-ban görög bajnok lett – és az athéni Panionioszt edzette, majd 1997-ben átkerült az Olympiakszhoz, amely kispadján görög bajnok, és Euroliga-nyertes. Azután az athéni AEK-hez került, és két görög kupát, valamint Saporta-kupát nyert. A következő hat évet Oroszországban töltötte. A CSZKA-val háromszoros bajnok lett és nyert egy ULEB-kupát, majd 2008-ban újra kapitány, ezúttal a szerb válogatott élén. 2009-ben ezüstérmes az Eb-n, majd megint az athéni Olympiakoszhoz került, amellyel görög bajnok, és újra megnyeri az Euroligát. A válogatottal negyedik a 2010-es vb-n, azóta pedig három gyöngébb eredményt jegyez, hisz csak hetedik a 2011-es és 2013-as Eb-ken, a londoni olimpiára pedig nem jutott ki.
