A görög mester Budapesten

A budapesti Szépművészeti Múzeumban tavaly ősszel nagyszabású időszaki kiállítás nyílt meg El Greco, azaz Domenikosz Theotokopulosz (1541–1614) műveiből. Bár e múzeum őrzi a kontinens egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét, benne öt El Greco-festménnyel, Budapesten mégis első alkalommal láthatott a közönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást, amelyhez madridi, toledói, párizsi, valamint londoni magán- és közgyűjtemények kölcsönöztek képeket. A kiállított csaknem hetven mű közül több mint félszáz a spanyol-krétai mester alkotása, s mellettük helyet kapott tanítványainak néhány remekműve is. A spanyolországi Leticia Ruiz Gómez úgy állította össze a tárlatot, hogy végig vezessen azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult, különös tekintettel a festői formálódását döntően befolyásoló itáliai városokra, Velencére és Rómára, valamint a spanyolországi Toledóra, ahol élete több mint felét töltötte, és ahol művészete a maga teljességében kibontakozott. A kurátor hét tematikus szekcióban időrendbe rakta a kiállított műveket, hogy ezáltal, valamint a fal- és szekciószövegek, képfeliratok és audiovizuális eszközök segítségével a látogatók behatóan megismerhessék a neves festő egyedülálló munkásságát, valamint azt a környezetet, amelyben a művész élt, tanult és alkotott, beépítve műveibe az őt ért hatásokat, több itáliai mester tanítását és a tőlük átvett mintaképeket.

Az életrajz és a szakmai útvonal kiindulópontja Kréta, ahol a 16. század közepén számos festőműhely működött, amelyek főként hordozható ikonok készítésével foglalkoztak. Ezek a népszerű művészeti terméknek számító ikonok ábrázolás- és szemléletmódjukban erősen kötődtek a bizánci művészet hagyományaihoz. Ebben a gazdag krétai művészeti közegben nőtt fel és tanult El Greco, aki ekkor még kisméretű táblákon dolgozott, ötvözve a helyi tradíciót a velencei festésmód iránti érdeklődésével. Későbbi, itáliai tartózkodása alatt egyre jobban megismerte a nyugati művészetet. A Velencében töltött három év meghatározó iskolának bizonyult számára, bár Itália más részein, főként Rómában is folytatott hosszas és jelentős tanulmányokat. A vászonalapú olajfestésben szerzett jártasság mellett a nyugati művészet más alapvető aspektusait is elsajátította, a színkezelést, a jelenetfelépítést, vagy a táj és a tér koncepciójának beható vizsgálatát. Legnagyobb példaképeinek a velencei mestereket tekintette: Tizianót, Tintorettót és Veronesét, hatásuk El Greco színhasználatában, térábrázolásában, 3D-s térérzetének megjelenítésében érhető leginkább tetten. Mivel sem Velencében, sem Rómában nem kapott olyan színvonalú megbízásokat, amelyek megfeleltek volna ambícióinak, Spanyolországba költözött, és hamarosan a toledói vallásos művészeti közeg meghatározó alakjává vált. Egy kisebb műhelyt vezetett, melyben a bonyolult kivitelezésű retablók (oltárfelépítmények) mellett vallási témájú képeket is festettek. Itt lehetősége nyílt rá, hogy kibontakoztassa festői alkotókészségét és eszköztárát. A bizánci, itáliai és spanyol hatások összessége formálta őt egyedi és különleges festővé.

A február végén lezárult budapesti kiállításon meg lehetett tekinteni a művész korai, itáliai éveiben, a bizánci ikonfestészet hagyományait még erősen magukon hordozó, kis méretű fatáblákra festett képeinek, a Spanyolországban készült, nagy méretű oltárképeknek, a magánáhítatot szolgáló, közvetlenebb vallásos ábrázolásoknak, a világi portréinak, valamint utolsó korszaka látomásszerű alkotásainak jó néhány darabját. A tárlat különlegessége, hogy a mester életművéből csupán négy rajz maradt fenn, ezekből kettő, a Keresztelő Szent János és a Szent János evangélista című alkotások is bemutatásra kerültek. Erre a nagyszabású bemutatóra El Greco több kiemelkedő műve érkezett Budapestre, például Toledóból, a Santo Domingo el Antiguo-kolostorból kölcsönzött, Krisztus feltámadása című oltárkép, amely eddig még sosem hagyta el a várost. Kiemelt látnivaló még a Sírba tétel című, kis méretű, drámai festmény, amely valószínűleg már Rómában készült, ahova El Greco a velencei tartózkodását követően utazott. A görög mester ezzel a kompozícióval egyszerre tisztelgett az általa nagyra becsült Tiziano és az őt versengésre sarkalló Michelangelo előtt. A Laokoón című alkotás a mester életművében egyedülálló, hiszen a görög mitológia egyik nevezetes témáját, a trójai pap, Laokoón és két fia halálát dolgozza fel. A festő azonban a képen Trója helyett Toledóba helyezi a történetet, abba a városba, amelyet az élete végén több személyes hangvételű, kifejező ábrázoláson örökített meg. A kiállított képek közül nagy figyelmet kapott a Gonzaga Szent Alajos képmása című alkotás, amellyel a közelmúltban gyarapodott a múzeum El Greco-gyűjteménye. Az itáliai arisztokrata családból származó Gonzaga Alajos (1568–1591) fiatal korában Spanyolországban élt, és nagyon korán elkötelezte magát az egyházi hivatás mellett. El Greco akkor festhette róla ezt a portrét, amikor a spanyol udvarba is bejáratos ifjú ellátogatott a ferences rend nagygyűlésére Toledóba. Látható a képen a mester fantasztikus mesterségbeli tudása, amelyet a portréművészetben még Velencében elsajátított. Különös tűz ég a fiú tekintetében. A festménynek magyarországi vonatkozása is van, hiszen a 20. században több magánkollekcióban megfordult, köztük Nemes Marcellében is. A neves műgyűjtő azonban elárverezte Párizsban, hiszen sem a magyar állam, sem a magyar főváros nem tartott rá igényt. Kihagyták ezt a múzeumtörténeti lehetőséget, viszont a közelmúltban sikerült visszavásárolni a festményt, így a Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményébe kerülhetett. A festmény a nagyközönség számára ezen a kiállításon volt először látható. Baán László, a múzeum főigazgatójának sajtónyilatkozata szerint, ha ez a képvásárlási folyamat folytatódik, nem kizárt, hogy a szépművészeti múzeumban lesz a világ legnagyobb El Greco-gyűjteménye Spanyolországon kívül. A tárlat anyagából kiemelendő még személyes kedvencem, a Gyertyát gyújtó gyermek című kép, amely a többi alkotás nagy részétől eltérően nem vallási témájú ábrázolás vagy portré, hanem El Greco mesterségbeli tudásának összemérése az ókori festőkével. Egy fiút ábrázol, aki, hogy belobbantsa a lángot, a gyertyára fúj, és közben a fény felerősödik az arcán. A bravúr a képet létrehozó fény megfestése, amely megváltoztatja a színeket. A kompozíció a festészet metaforájaként is értelmezhető.

Nemcsak a kiemelt művészeti alkotások, hanem a kiállítás teljes képanyaga igazolja készítőjük talentumát. El Grecóról azt beszélték, hogy képeit egy fakereszt letört darabjával festette, javítások nélkül, mert így „minden festékfolt Isten akaratának felel meg”. Az anekdota persze valószínűleg nem igaz, mégis arra utal, hogy olybá tűnik, mintha a képek valamiféle misztikus erő hatására bontakoznának ki a vásznon. Elmosódó festésmód, ragyogó, keveretlen színek, különleges fényhatások, súlytalannak ható, aránytalanul elnyújtott alakok és valószerűtlen léptékváltás jellemzi a művek zömét, nem csoda, hogy a XX. század eleji avantgárd művészeti mozgalmak képviselői egy modern művészet előfutárát látták meg El Grecóban. Különleges láncszem ő a művészet történetében, aki a reneszánszművészet nagyjainak örökségét közvetítve vált a modern művészet legeredetibb, korát megelőző zsenijévé.