Csupán szervezés kérdése lenne az egész? Valóban be lehetne osztani a 24 órából álló napot úgy, hogy kb. 48 legyen belőle, és mindenki – szülő és gyerek is – mosollyal fejezze azt? Rengeteg ötlet és tipp érkezik a közösségi oldalakról, a nagyszülőktől, olykor még gyermektelen barátoktól is, milyen problémát hogyan oldjunk meg. Én is szeretem a gyors megoldásokat, és gyakran elgondolkodok, tervezek, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban megcsináljak valamit, hogy legyen még néhány percem a gyerekre vagy magamra. De nem oldható meg mindig minden probléma, mert nincs végtelen mennyiségű energiánk vagy időnk. (Sőt, egyszer rájövünk, hogy esélytelen olyan hatékonnyá válni, hogy mindent elérjünk, amit egy anyától elvárnak.)
Az egyik ismerősöm egyedülálló anyaként a két gyerek körüli teendő és a munkahely bűvkörében próbál egyensúlyozni nap mint nap. A napjai valahogy így néznek ki: felkel, felébreszti a babát, reggelit készít, míg a nagyobbik gyerek rajzfilmet néz. Ezután megeteti, felöltözteti a gyerekeket, ebédet csomagol magának, munkára készül, míg a gyerekek megnéznek egy újabb rajzfilmet, bölcsődébe és óvodába viszi a gyerekeket, elbuszozik a munkahelyére, legalább nyolc órát dolgozik, hazahozza a gyerekeket a bölcsődéből és az óvodából. Bevásárol, vacsorát készít, megfürdeti a gyerekeket, elaltatja a babát, míg a nagyobbik rajzfilmet néz, mesét olvas az ovisnak, miközben próbál ébren maradni. Majd rendbe teszi a konyhát, előkészíti a hátizsákokat, az uzsonnát, az ebédjét – amit hétvégén előre megfőzött – és a ruhákat holnapra, lezuhanyozik és ezzel véget ér a nap. Másnap minden kezdődik elölről.
Mindennek ellenére ritkán panaszkodik. Egyszer azonban, egy szülinapi zsúron megjegyezte, hogy szeretné, ha a gyerekek kevesebbet néznének rajzfilmet, de más nem köti le őket, amíg takarít vagy zuhanyozik. Erre egy másik anyuka megkérdezte: „Miért nem próbálsz meg színeseket és papírt adni nekik?” Az anyuka kissé leverten azt válaszolta, hogy valószínűleg megtehetné, de a rajzfilm az egyetlen biztonságos módja annak, hogy legalább húsz percig lekösse őket.
A tanácsot adó anyuka, persze jóindulattal, úgy gondolta, hogy adott egy olyan ötletet, amelyre a másik anyuka korábban nem gondolt. Ennek ellenére mindez olyan hatást keltett, mintha így sem lenne elég az igyekezete, jobban is végezhetné a szülői feladatokat. Ugyanis, ha egy kicsit hatékonyabbak lennénk, jobban be tudnánk osztani az időt, ha előre elkészített tervvel látnánk neki a napnak, minden problémát és feladatot zökkenőmentesebben oldanánk meg – a gyerekek zsírkrétával rajzolnának tévézés helyett, spenótot ennének sült krumpli helyett, és így tovább…
Nemrégiben én is megkaptam a magamét – a barátaimnak arról meséltem, milyen dilemma elé állított a minap az iskolás fiam. Felvázoltam azt is, hogyan jártam el a kényes ügyben. Mire az egyik barátom kikerekedett szemekkel, nagy hévvel ecsetelni kezdte, hogy ő bizony másként cselekedett volna.
Meghallgattam a véleményét, majd elgondolkodtam, kinek van igaza. Egyikünknek sincs. Minden gyerek más, és minden szülő másként próbál jól eljárni az adott helyzetben.
Mindenesetre néhány év múlva majd megkérdezem, ha apuka lesz…
Nyitókép: Pixabay
