Alig negyven éve indult el a csípő- és a térdprotézisek beültetése, s az elvégzett műtétek számából ítélve máris az ortopédiai operációk sikerlistájának élére került. Egy kis túlzással divat-műtétnek is mondhatók, néha ugyanis nem használunk ki minden lehetőséget a szike elkerülésére.
A szomszédos országokban és hazai viszonylatban is éveket kell várni mindkét segédeszköz beültetésére. Ennek egyik oka a protézisek rohamosan emelkedő ára, amit a szolidáris alapon működő egészségbiztosítók képtelenek fedezni. Az árak emelkedése lényegében minőségfüggő: a hetvenes években még csak 4-5 teherbíró évet ígértek a beültetés napjától számítva, a mai műcsuklók viszont már 15–20 év munkabírást garantálnak, amiben – szerencsés esetben – olyan fizikai tevékenységek is benne vannak mint a tánc, futás, teherhordás. Mondom, szerencsés esetben, s gondolok itt nemcsak a sebészeti munka minőségére, hanem a beteg életkorára és csontállományának az adottságaira is. A fejlődést pedig, még ha az egészségügyről van is szó, meg kell fizetni.
A másik ok meghosszabbodott életkorunkban rejlik, amelynek hozadékai az egymásra települő betegségek sorában az ízületi kopások is. A jelenség 45 év felett felgyorsul, a 65 éves embernél pedig már közelít a 100%-os szinthez. A túlsúlyosoknál ez sokkal korábban jelentkezik, előfordul, hogy 30-40 éves embernek gondot jelent egy hosszabb séta vagy 3-4 emelet megmászása.
Mi, és miért kopik?
Mint említettem, az ízületkopás nem egy hirtelen megjelenő betegség, folyamata van, mégpedig évekig tartó. A magunkra figyelésre tehát bőven van idő, s ha cselekszünk az első jelek észlelésénél, van lehetőség a műtét elkerülésére. Ízületeinket a két csontvég érintési felületénél porc borítja, amit önálló érrendszer híján egy vékony rétegű ízületi folyadék táplál, és egyben védi is a kopástól. Habár az ember két lábra állásának a folyamatában sokszorosára nőtt a gerinc, a csípő és a térd ízületeinek a megterhelése, ezek kellően funkcionálnak mindaddig, míg fel nem lép egy reumatikus megbetegedés, egy hosszan tartó túlsúlyosság állapota vagy harmadik okként a túlzott igénybevétel. A reumatikus megbetegedések mögött genetikai tényezők állhatnak, vagy környezeti károsodás is előidézheti, de az orvostudomány még nem tudja pontosítani a sokféle-fajta reumatikus megbetegedés okait. Tíz kilogramm túlsúly 24 óra alatt hatszorosára növeli ízületeink terhelését. Nem használ ízületeinknek a versenyszerű sportolás sem, drasztikusan megnöveli a reumás artrózis és a vele járó porckopás veszélyét. Ebből azonban korántsem következik az, hogy mozgásszegény életmóddal elkerüljük a porcok sérülését. Az ízületi folyadék folyamatos előállítását ugyanis a rendszeres mozgás biztosítja. Ezért mondják az orvosok: amit mozgatunk, az mozogni fog. A hangsúly itt is, mint az egészséges életvitel egyetemes érvényű javallatában, a mértékletességben van; fizikumunk, de szellemi világunk is a kezdetektől erre van beállítva.
A jelek
Szervezetünk jó előre jelzi az ízületi folyadék csökkenését és ezzel egyidejűleg a porc sérülését. A legkorábbi stádiumban csak teherhordásnál jelentkezik a csípő, illetve a térd környékén a fájdalom, de pihentetésre megnyugszik. A második stádiumban már mozgáskor, hosszabb séta alkalmával is fájdalmasak a beszűkült mozgásterű ízületek. Jellemző a gyakori fájdalom a reggeli felkelés utáni első lépéseknél, ez 15-20 perc „bejáratás” után mérséklődik. A mozgással egyidejűleg gyakran tapasztalható hóropogásszerű hang (crepitatio). Ha ezt a fázist komolyan vesszük, és megkezdjük a későbbiekben javasolt orvoslást, többnyire lelassítható a betegség folyamata, és elkerülhető az operáció. Ha nem teszünk semmit a baj mérséklése érdekében, gyorsan beáll a harmadik fázis, amikor már nyugalmi állapotban is fájdalmas az ízület. Teljes mozgásképtelenség és fájdalmakkal terhes izommerevség jellemzi az utolsó, negyedik stádiumot. E két utóbbi fázisban már csak az operáció segít. Amikor tehát észleljük, hogy hosszabb pihenés után szükséges a „bejáratás”, azonnal kezdjük meg szervezetünk öngyógyító támogatását.
Kezelési módszerek
A műtét megelőzésére igen sok rehabilitációs módszer áll rendelkezésünkre. Javasoltak: a járóbot használata, masszázs, iszappakolások, gyulladáscsökkentő gyógyszerek, porcvédő szerek, infravörös, ultrahangos és mikrohullámú kezelések. A sérült porcot, mint említettem, az aktív mozgás tartja működőképesen. Rendszeres, az ízületet nem terhelő aktív mozgással (kerékpározás, úszás, gyógytorna vízben és odahaza szárazon) elérhető a betegség esetenkénti leállítása, de mindenképpen a folyamat huzamos lelassítása, főként ha az előbb felsoroltakhoz hozzáadjuk a tervszerű súlycsökkentést, az ideális testsúly beállításáig. A testedzés rendszeres legyen, és kis lépésekben növekedjen a terhelés.
Ha mégis műtétre kerül sor, hangsúlyozni szeretném, hogy a csípőprotézis beültetésénél kétféle metódus van: cementes és cement nélküli. A cementes beültetés után járókerettel már másnap sétálhat a beteg, s a rehabilitációs idő nagyon rövid, néhány nap múlva nyugodtan járkálhat a páciens. A cement nélküli műtét után azonban három hónapos lábadozással számolhatunk, mankó segítsége nélkül ez idő alatt nem állhatunk talpra. Nem a beteg feladata a technika kiválasztása: ezt csak az orvos döntheti el. Ha a combcsont vékony, gyönge állományú, nem bírja el a cementezést, s emiatt a cement nélküli beültetést kínálják fel, tekintet nélkül a hosszadalmas lábadozási időszakra.
