2024. szeptember 10., kedd

Gazdaság

Mától drágább a cigaretta

A januárban és júliusban korrigált jövedéki adó emelése miatt mától 10 dinárral drágul a cigaretta Szerbiában.
A tartományi kormányfő átnyújtja a támogatási szerződést (Fotó: Ótos András felvétele)

Százhetvennégy új munkahely létesült

A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy javítson a munkanélküliek helyzetén, így az idén is pályázatot írt ki a foglalkoztatás serkentése érdekében. Az ú...

Mihajlović: Nem lesznek megszorítások a télen

Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter kijelentette, hogy nem lesznek megszorítások, valamint villanyáramból sem lesz hiány a télen, mivel az állam gondoskodni fog a megfelelő mennyiségű energiaforrás biztosításáról a gazdaság és a háztartások számára is.

Mértéktelen adó, jogok nélkül

Szégyenletes ajánlatot adott a pénzügyminisztérium a szabadúszók adóztatásának rendezésére – mondta szerdán Miran Pogačar, az Interneten Dolgozók Egyesületének elnöke. A Danas napilapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „a freelancerekre vonatkozó javaslat rosszabb helyzetbe sodorja őket, mint amilyen elbánásban 2020-ban részesültek”.

A munkások győztek, az autóipar vereséget szenvedett

Miután a kragujevaci autógyár munkásai kedden új, az eddiginél kedvezőbb ajánlatot kaptak a Stellantistól, Ana Brnabić kormányfő szerda reggel a közszolgálati televízióban közölte: a technológiai fölöslegként elbocsátott 492 embernek a szerdai nap folyamán kezdték meg a szolgálati évenkénti 790 eurós végkielégítés kifizetését, ő maga az utóbbi három napban is tárgyalt a Stellantis illetékeseivel, és az állam folytatja a küzdelmet az összes többi foglalkoztatott jogainak érvényesítéséért.