2024. október 6., vasárnap

Átláthatóbb bevételek – szociális juttatások korlátokkal

Más európai országok mintájára Szerbia is célul tűzte ki a szociális kártyák bevezetését

Az állam elkészíti a szociális juttatásokra jogosultaknak a nyilvántartását – jelentette be Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter.

Az új módszer révén lehetővé válik a szociális juttatások igazságosabb elosztása, a bevételek átláthatósága, valamint a szürkegazdaság visszaszorítása. A szociális kártya segítségével minden fontos információ egy helyen lesz megtalálható az adatbázisban, és minden változást automatikusan nyilvántartanak.

Mindemellett a polgárok könnyebben meg tudják valósítani egyes jogaikat, például a gyerekpótlékra való jogosultságot. Számukra mindez azt jelenti, hogy nem kell többé 15 tolóablaknál ácsorogniuk valamelyik joguk megvalósítása érdekében – mondta Zoran Đorđević.

Az adatok szerint mintegy 700 ezer a munkanélküliek száma Szerbiában. A fiatalok elvándorlása szintén égető probléma. Đorđević szerint azonban az év második felében 11,8 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta – olvasható a Politika napilapnak adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a munkanélküliek számának csökkentését a külföldi befektetők idevonzásával, a pénzügyi fegyelem szigorításával, valamint a felügyelőségek munkájának hatékonyabbá tételével tervezi megvalósítani.

A szociális kártya révén a tervek szerint csökkenni fog a feketén dolgozó munkások száma, és visszaszorul a szürkegazdaság. Mindennek jelentős pénzügyi hatása is lesz Szerbia költségvetésére nézve – véli a miniszter.

Elmondta, hogy nemrég megállapodás jött létre a Munkaügyi Felügyelőség és az Adófelügyelőség között, ennek értelmében a munkaadókat váratlanul, bejelentés nélkül ellenőriznék, így a helyszínen kiderülne, hogy a munkáltatók bejelentették-e a foglalkoztatottjaikat vagy sem.

A miniszter kilátásba helyezte a támogatási rendszer átszervezését is, vagyis az első gyermek után kifizetendő családtámogatás 2018-tól 100 ezer dinárra módosul. A juttatást januártól kezdik fizetni, 24 részletben – mondta Zoran Đorđević.