Fóliasátrak kialakítására és felszerelésére szóló újabb támogatási szerződéseket írtak alá tegnap a vajdasági termelők a Tartományi Képviselőházban. A 42 pályázó többsége azokból a kategóriákból került ki, amelyeknek külön figyelmet szentel a tartományi titkárság. A támogatottaknak több mint a fele negyven évnél fiatalabb, a női termelők, valamint azoknak a gazdáknak a soraiba tartozik, akik nehéz körülmények között végzik a munkájukat – mondta Mladen Petković mezőgazdasági segédtitkár. A támogatás összértéke 25 millió dinár, a tartományi titkárság 17 millió dináros részvételével.
A nagybecskereki Szabó Csilla fiatal vállalkozóként édesapja húszéves múltra tekintő gazdaságát vette át. A virágtermesztésben látja a fejlődés lehetőségét.
– Fóliasátrak felújítására pályáztunk a Tartományi Titkárságnál. Virágtermesztéssel foglalkozunk, főként fokföldi kékmargitvirágot és kálát termesztünk. A támogatást fel tudjuk használni a tetőrendszerek kialakítására, valamint minden egyébre, ami a virágtermesztéshez szükséges – mondta Szabó Csilla.
Madarász Gyula, a muzslyai Császárkert igazgatója elmondta, hogy minden évben igénylik a tartományi támogatást.
– A tartományi pályázatok lehetőségekeit használjuk ahhoz, hogy megvalósítsuk a céljainkat. Környékünkön rossz minőségűek a termőföldek, ezért kevés földterület van a gazdák tulajdonában. A jövőt a fóliasátras termelésben látjuk – mondta Madarász Gyula, és hozzátette, hogy a fóliasátrak kiépítése mellett minden évben pályáznak öntözőrendszerek kialakítására is.
– Mintegy150 négyzetméter területen emelünk fel fóliasátrat ebből a pénzből. A fóliasátoros termelés olyan terület, ahol az ember ellenőrizheti a termelés körülményeit. A termelő többször meg tudja fordítani az év folyamán a termelési ciklust, ami azt jelenti, hogy több lehetőség nyílik a pénzkeresésre. Ha véletlenül rosszul alakulnak az árak vagy nem a tervek szerint alakul a termelési technológia, akkor is van lehetőség az év folyamán arra, hogy pozitív irányba forduljanak az eredmények, hiszen fóliasátorban különböző növényeket lehet termeszteni, ennek folytán pedig különböző irányban lehet gondolkodni. E terület keretében magas színvonalú agrotechnika alkalmazható, amelynek révén megfelelő minőséget, mennyiséget lehet elérni, és mindazt, amit a piaci feltételek diktálnak – ecsetelte Madarász Gyula.
A vajdasági termelők között olyan is akad, akit a hazai termőföld visszacsábított. A bácskossuthfalvi Kocsis Dušan Németországból tért vissza a szülőfalujába. Külföldön mérnökként dolgozott, majd úgy határozott, hogy mégis itthon, a mezőgazdaságban kamatoztatja tudását.
– Szerettem volna visszajönni az országba, azon gondolkodtam, mit lehetne csinálni itthon, Vajdaságban. Ismerősöm ajánlatára a termőföld vásárlása mellett döntöttem. Főleg paprika és paradicsom termesztésével foglalkozom. Az első lépések megtételében nagyon jól jött a tartományi titkárság támogatása – mondta Kocsis Dušan.
A szilbácsi Srđan Rodić termelő a gazdaságán eddig 4,5 ezer négyzetméteren elterülő fóliasátor volt, a támogatás révén azonban még 1700 négyzetméteres sátrat kialakíthatnak, amelyekben majd paradicsomot, salátát és újhagymát termesztenek.
– A családi gazdaság hagyományait szeretnénk folytatni. Négy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy a nagyapám birtokára költözök és megpróbálkozom a növénytermesztéssel. Támogatások nélkül nem tudnánk fennmaradni. Kitartunk az elhatározásunk mellett, mert fiatalok vagyunk, és reménykedünk a jobb idők eljövetelében – mondta Srđan Rodić.