2024. október 6., vasárnap

Táncparádé 2024

Vajdasági modern táncegyüttesek mutatkoztak be az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Szombaton este Táncparádé 2024 címmel szerveztek rendezvényt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, amelyen a vajdasági modern táncegyüttesek mutatkoztak be. Az első Táncparádéra  Óbecsén 1996-ban került sor, azóta minden évben megtartják ezt a nagy érdeklődést kiváltó eseményt. Az idén társas táncot, hip-hopot, showtáncot és mazsorett produkciót is láthatott a közönség.

– Ebben az évben is az óbecsei önkormányzat és a helyi Kaktusz virágüzlet támogatásával sikerült megszervezni a hagyományos modern táncműsorunkat, amelyen bemutatjuk a tánc különböző műfajait, szépségét és sokszínűségét. Azokat a modern tánccsoportokat hívtuk vendégként, akikkel az elmúlt évek folyamán együtt dolgoztunk, és ők is meghívtak bennünket saját rendezvényeikre, illetve együtt utaztunk egy-egy fellépésre vagy versenyre. A műsoron mintegy 160 fellépő mutatkozott be, a Petőfi kultúrkör modern táncosai mellett moholi, adai, bácsföldvári, péterrévei, zentai és királyhalmi táncosokat is láthatott a közönség a színpadon – fogalmazott Ricz Róbert, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke.

A mintegy másfél órás műsorban fellépett a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör tánccsoportja, a királyhalmi Rhythmical Dance Club, a moholi-zentai Merkur Midnight Táncegyüttes, az adai Venus+ tánccsoport, valamint a Petőfi kultúrkör bácsföldvári és óbecsei tagozata. Horvát Sárkány Krisztina, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör modern tánccsoportjának művészeti vezetője elmondta, hogy az idén összesen 10 saját koreográfiával készültek a műsorra.

A péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör tánccsoportjának produkciója, a Japán csajok (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele)

A péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör tánccsoportjának produkciója, a Japán csajok (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele)

A bácsföldvári midi csoport táncosai a múzsák bőrébe bújtak (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele)

A bácsföldvári midi csoport táncosai a múzsák bőrébe bújtak (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele)

– Az óbecseiek 8 koreográfiával léptek színpadra, öt csoportos és három szóló produkcióval, míg a bácsföldvári kihelyezett tagozatunk tagjai két csoportos koreográfiát táncoltak el. A fiatalabb korcsoportjaink a Cirkusz és a Spanyol lányok elnevezésű produkcióikat mutatták be, majd a mini-midi csoportok Hupikék törpikék, Grease és Múzsák című táncai kerültek bemutatásra, amit az idősebb korcsoport Tik-tak és Macskák című koreográfiái követtek. A szóló táncosok közül Nagy Noémi, Ződi Kinga és Bánki Noémi mutatták be tehetségüket a színpadon. Külön köszönetet érdemelnek koreográfusaink: Varnyú Kinga, Beretka Karina, Tóth Martina, Bozsóki Nina, Kovács Emese, Milinkov Jasmina, Dávid Annabella, Gulyás Bognár Renáta, illetve Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke, aki nélkül a műsor nem jöhetett volna létre. Amint a bemutatott produkciók is mutatják, tavalyi évadunk igen sikeresnek mondható. Az idén a fiatalabb táncosaink is belekóstolhattak a versenyzés világába. Két első, három második és egy negyedik helyezéssel tértek haza egy palicsi táncversenyről. Jelenleg a junior csoportunk készül egy neves magyarországi nemzetközi táncversenyre. Szeptemberi toborzásunk alkalmával több mint tizenöt új taggal bővült egyesületünk, közülük legtöbben ovisok és alsósok. Jelenleg 101 fővel bővelkedik a csoport. A tavalyi évadhoz képest kissé megfogyatkoztunk, ugyanis néhány egyetemista, illetve középiskolás táncosunk a távolság miatt nem tudja folytatni a gyakorlást, viszont ettől függetlenül tárt karokkal várjuk őket vissza egy-egy vendégszereplés, illetve verseny alkalmával – közölte Horvát Sárkány Krisztina.

Nyitókép: A Petőfi kultúrkör modern tánccsoportjának legfiatalabb tagjai igazi spanyol hangulatot varázsoltak a színpadra (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele)