2024. október 6., vasárnap

Százötvenmillió dollár balkáni közműfejlesztésre

A Világbank bejelentette: 150 millió dollárt ad a nyugat-balkáni országoknak a legfontosabb közlekedési útvonalak hatékonyságának és a kereskedelmi kapcsolatoknak az erősítésére. A cél az, hogy a határátkelőkön egyszerűsítsék az eljárást, hogy fejlesszék a logisztikai szolgáltatások hatékonyságát és a korszerű okostechnológiák alkalmazását. Ennek eredményeképpen felgyorsulna az utasforgalom és az áruszállítás.

„A nyugat-balkáni országoknak mindebből évi egymilliárd dollár hasznuk származik” – jelentette ki Kristalina Georgieva, a Világbank végrehajtó főigazgatója Szófiában, ahol részt vett a balkáni regionális integráció erősítéséről tartott konferencián. Ezen Ana Brnabić szerbiai kormányfő is jelen volt.

A Világbank értékelése szerint „noha a nyugat-balkáni vezetők jelentős eredményeket érnek el, az elemzések a mostani növekedési ráták alapján azt mutatják, hogy hat évtizedre lesz szükség ahhoz, hogy a térségben a jövedelem szintje elérje az Európai Unió szintjét. Megfelelő reformokkal és a makrogazdasági stabilitás megteremtésével azonban az átlagos éves gazdasági növekedés elérheti az 5 százalékot, a jövedelem szintje pedig mindössze húsz év múlva megközelítheti az uniós értékeket”.