2024. október 3., csütörtök

Megkülönböztetett figyelem illeti a hiányszakmákat

Hatszáz új munkahely nyílt az idén a gazdasági titkárság támogatásainak köszönhetően

A Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárság az idén megkülönböztetett figyelmet szentelt a hiányszakmákra képzett, egyetemi végzettségű fiatalok foglalkoztatásának. 120 millió dináros támogatással összesen csaknem 600 személy elhelyezkedését tette lehetővé.

Több mint 45 millió dinárt fordított az önfoglalkoztatás serkentésére, a fenntartható üzleti ötletekkel előálló, kezdő vállalkozók segítésére, miközben a nőknek és a rokkantaknak szavatolt elsőbbséget.

A titkárság 60 millió dinárt különített el 309 személynek a munkaadóknál való elhelyezésére, ennek érdekében igen magas adóterhektől mentesítette a munkáltatókat. Ez egyben üzenetként is szolgált a törvényalkotóknak: az adócsökkentés a gazdaság fejlődésének egyik feltétele.

Az idén 15 millió dináros ráfordítással 115 személynek tették lehetővé, hogy közmunkák révén átmenetileg bevételhez jusson.

A gazdasági titkárság összegező jelentése szerint ebben az évben először segítették külön tartományi támogatással a hiányszakmákra képzettek elhelyezkedését. 930.000,00 dinár vissza nem térítendő támogatást juttattak orvosok, fogászok, egészségügyi személyzet, mérnökök és más, hiányszakmára képzett személyek határozatlan időre való foglalkoztatásához, hogy enyhítsék a tömeges elvándorlás nyomán keletkező munkaerőhiányt. Ugyanakkor egyre kevésbé alkalmazzák a nagyvállalatok hagyományos támogatási formáit – közölte a tartományi titkársági sajtószolgálat.