2024. október 3., csütörtök

Forintosítható hasznot hoznak a meleg rekordok

Amellett, hogy a szokatlanul meleg őszi idő jelentős károkat okozhat például a mezőgazdaságban, kedvező vonatkozásai is vannak az átlagot jelentősen meghaladó hőmérsékleti viszonyoknak. Az elmúlt öt év átlagánál valamivel alacsonyabban alakult eddig az idei őszi földgázfogyasztás Magyarországon, míg azonban szeptemberben a felhasználás többnyire átlag felett alakult, addig októberben és november elején a nyárias időjárás hatására jelentősen elmaradt attól. November elején volt olyan nap, amikor a fogyasztás kevesebb mint fele volt a korábbi évek átlagának. Mindez jelentősen mérsékelheti a gázszámlák értékét is.

Az idén szeptember elejétől november első hetéig napi átlag 19,174 millió köbméter földgázt használtak fel a fogyasztók Magyarországon, ami több mint 7 százalékkal elmarad a 2014–2017-es évek hasonló időszakainak átlagától (20,696 millió köbméter). Az idei visszaesés egy emelkedő trendet tör meg, ugyanis az elmúlt években folyamatosan emelkedett a magyar országos felhasználás, ami legutóbb 2014-ben alakult az idei ősz átlaga alatt (18,968 millió köbméter) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint.

Az időszakon belül a napi fogyasztási adatok azonban mindkét irányban jelentős kilengéseket mutatnak a többéves átlaghoz képest. Míg az idei szeptemberben a 30-ból mindössze 8 olyan nap volt, amikor az átlagtól elmaradt a gázfogyasztás, akkor is legfeljebb körülbelül 15 százalékkal, 2 millió köbméterrel, addig a többi napon olykor jelentősebb mértékben, akár 40 százalékkal, 6 millió köbméterrel is meghaladta azt.

A többletfogyasztás zöme a hónap utolsó hetében jelentkezett, és még október első napjaira is jellemző volt. Ekkor, október 2-án volt az idei ősz során az átlagot leginkább meghaladó gázfogyasztási nap is Magyarországon: a hazai felhasználás ezen a napon mintegy 28 millió köbméter volt, ami több mint 10 millió köbméterrel, mintegy 60 százalékkal nagyobb a 2014–2017-es átlagnál, és mintegy kétszerese a 2016. október 2-án mért 14,32 millió köbméteres fogyasztásnak.

Október első hete után azonban gyökeres fordulat állt be: ebben az időszakban szinte mindennap jelentősen az átlag alatt maradt az országos gázfogyasztás, két nap kivételével (az egész októberi hónapban mindössze hét ilyen nap akadt). Az eltérés október utolsó, november első napjaiban volt a legnagyobb, rendszeresen 10 millió köbméter felett alakulva. Ez azt jelenti, hogy bő egy hétig legalább 50 százalékkal kevesebb gázt égetett el az ország, mint a 2014–2017-es évek hasonló időszakában.

Ebben az időszakban regisztrálta az MEKH az idei őszön az átlaghoz képest legalacsonyabb napi gázfogyasztási adatot is: november 3-án 18,571 millió köbméterrel kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint a megelőző években átlagosan. Az ezen a napon felhasznált 17,161 millió köbméter kevesebb mint a fele a megelőző időszak átlagának, és nagyjából a korábbi évek szeptember végi fogyasztásának felel meg.

November első napjai mind meleg rekordokat hoztak Magyarországon, a megelőző napokhoz hasonlóan pedig november 3-án is számos hőmérsékleti rekord dőlt meg. Az OMSZ adatai szerint a legmagasabbra Sarkadon kúszott fel a hőmérő higanyszála, ott 24,4 °C-ot mértek, míg Budapesten 21,6 °C-ig melegedett a levegő. Hangsúlyozandó, mindez az idén november 3-án történt.

Ez különösen figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy már a bázisnak tekintett 2014–2017-es időszakban is egyértelműen érzékelhető volt a felmelegedés. A gázfogyasztási adatok alakulása értelemszerűen erősen összefügg a hőmérsékleti viszonyokkal, és amint az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az ECMWF (Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja) előrejelzése alapján készült térképe mutatja, a kontinens nagy részéhez hasonlóan november első heteiben is jóval a sokéves átlag felett alakul a hőmérséklet.

Az adatok alapján valószínűsíthető, hogy a fogyasztók jókora megtakarítást tudtak elérni gázszámlájukban. Ahogyan azonban az átlagot meghaladó hőmérsékleti értékek hatására jelentősen csökkent a fogyasztás, úgy a téli hónapokban egy ellenkező előjelű eltérés esetén akár jelentősen emelkedhet is a gázszámlák összege.