2024. október 3., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Kiütések

A Bajnokok Ligája keddi találkozóin több mérkőzésen is kiütéses győzelmet arattak az esélyes csapatok. Sajnos a Crvena zvezda sem kerülte el a nagyobb pofont Milánóban. Az első félidőben egy káprázatos szabadrúgásból Hakan Çalhanoğlu szerzett vezetést az Internek. Bár a belgrádiak is próbálkoztak távoli lövésekkel, egyenlíteni nem tudtak. A szünet után nagyobb tempóra kapcsoltak a hazaiak, a vendégvédők több hibát is elkövettek, ennek következtében Marko Arnautović, Lautaro Martínez és Mehdi Taremi is betalált a Zvezda kapujába.

A vörös-fehérek edzője, Vladan Milojević így foglalta össze gondolatait a találkozó után: „Jól kezdtük a találkozót, de megengedhetetlen ilyen gólokat kapni ezen a szinten. Az első gólt egy olyan szabálytalanság előzte meg, amit nem kellett volna elkövetnünk. A második gól eldöntötte a sorsunkat, majd jöttek a hibák a harmadik és a negyedik találat előtt. Nem tehetünk mást, megyünk tovább, de a játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy gyorsabban kell a döntéseket meghozniuk, és gyorsabban kell játszaniuk. Ma a tavalyi döntőssel játszottunk, olyan csapattal, amely idén is el tud jutni a kiírás döntőjébe. Ez nem alibi. De küzdjenek meg a góljaikért. Nem tudom elfogadni, hogy ilyen gólokat kapunk.”

Az este legnagyobb arányú győzelmét a dortmundi Borussia aratta, amely 7:1-re átgázolt a Celticen. Az eredmény azért is megsüvegelendő, mert a 2024/2025-ös idényben a skót csapat eddig még valamennyi tétmeccsét megnyerte. Nem járt sokkal jobban a Young Boys sem, amely a Barcelona vendégeként öt gólt kapott útravalónak, a Manchester City pedig ezúttal Pozsonyban aratott könnyed győzelmet.

Természetesen szorosabb találkozókat is láthattak a nézők. A Leverkusen – bár végig nagy fölényben volt a Milannal szemben – végül mégis csak Victor Boniface-nak a második félidőben született találatával tudta legyőzni a vörös-feketéket. Az Arsenal–PSG találkozó negatív hőse a vendégek kapusa, Gianluigi Donnarumma volt, aki Kai Havertz találatánál és Bokayo Saka szabadrúgásánál is hibázott, és társai a későbbiekben már nem tudták jóvátenni a hálóőr bakijait.

Bajnokok Ligája, 2. forduló: Salzburg–Brest 0:4, Stuttgart–Sparta (P) 1:1, Arsenal–PSG 2:0, Borussia (D)–Celtic 7:1, Barcelona–Young Boys 5:0, Inter–C. zvezda 4:0, Leverkusen–Milan 1:0, Eindhoven–Sporting 1:1, Slovan (B)–Manchester City 0:4.

 

Nyitókép: Karim Adeyemi (labdával) már az első félidőben hármat lőtt a skótoknak (Fotó: Beta/AP)