2024. október 3., csütörtök

Dina kártyával több mint 40 eladóhelyen

Használata egyhatodába kerül az üzletek számára

Egyre több eladóhelyen válik lehetővé a Dina kártyával való fizetés. Jelenleg több mint 40 hazai internetes üzletben használható vásárláskor a hazai bankkártya – tette közzé tegnap a Szerbiai Nemzeti Bank.

Az említett pénzintézmény által kiadott Dina kártyával többek között könyvek, sporteszközök, ruházati cikkek, játékok, bútorok vásárolhatók, valamint biztosítási szolgáltatások és az eUprava elektronikus ügyintézési portál szolgáltatásai fizethetők.

A Szerbiai Nemzeti Bank szerint az új kártyák a hazai pénzforgalomban a polgárok, a kiskereskedők és a kézműves műhelyek javát szolgálják. Kiemelték, hogy az Intesa Bank az egyik legnagyobb hazai pénzintézmény, amely az online vásárlás szorgalmazója, és amely úgy döntött, lépéseket tesz annak érdekében, hogy a kiskereskedők körében is terjedhessen az elektronikus vásárlás. A Dina kártya használata ugyanis lehetővé teszi, hogy kedvező feltételekkel, alacsony költségekkel történjen az online kereskedelem. A legtöbb kiskereskedés ugyanis mindeddig a magas kezelési költségek miatt nem fogadta el a bankkártya használatát. Az új lépéssel a Dina kártya használatakor a kártyával történő fizetés alkalmával az egyhatodára csökken a kezelési költség.

A Dina kártya használata tehát olcsóbb, mint a többi bankkártyáé. Egy átlagos tranzakció 2,16 dinárba kerül, a másik két kártya esetében viszont ez az összeg 8–12 dinár.

Mindennek az előnyét legfőképpen az államkassza fogja érzékelni, mivel az átutalások során a közvetítői díj nem a külföldi bankok (Visa, Master) zsebében landol, hanem a Szerbiai Nemzeti Bankon keresztül a szerb államkasszába áramlik. A Szerbiai Nemzeti Bank célja csökkenteni a kezelési költségeket a kereskedők számára is, valamint visszaszorítani a szürkegazdaságot.

Az úgynevezett hazai kártya előnye, hogy a tranzakció feldolgozása során hatékony ellenőrzés alatt áll a hazai felelős intézmény, vagyis a Szerbiai Nemzeti Bank részéről. Ezáltal a bank garantálni tudja a folyószámlához való hozzáférést abban az esetben, ha a rendszer működésében hiba keletkezne, míg más külföldi rendszerek működésének áttekintéséhez a hazai intézmények nem rendelkeznek ellenőrzési jogosultsággal.

A Szerbiai Nemzeti Bank szerint a Dina kártya 15 éve forog már a szerb piacon, és szinte mindegyik bank kiad valamekkora mértékben ilyen kártyát a felhasználóinak. Nagyjából kétmillió felhasználónak van már Dina kártyája. A Szerb Nemzeti Bank egyébként az első volt a régióban, amely saját kártyás fizetési rendszert alakított ki, s az első a nem EU-tagállamok nemzeti bankjai között.

A felmérések szerint eddig a kártyás pénzforgalom 12 százalékát bonyolították Dina kártyákkal, MasterCarddal pedig a tranzakciók mintegy 25 százalékát. A legnagyobb arányban, 63 százalékban Visa kártyát használnak kártyás fizetéskor a szerbiai lakosok. A Dinát a pénzügyi szolgáltatásokkal és kártyás fizetéssel foglalkozó legnagyobb kínai vállalat, a China Union Pay közvetítésével lehet használni külföldön, mégpedig a világ 160 országában.

Az Ikea Vállalat Bútor-részlege tette lehetővé az elsők között a hazai kártya használatát az online vásárlási felületeken. A Szerbiai Nemzeti Bank honlapján megtalálható azoknak a hazai eladóhelyeknek a listája, ahol Dina kártyával tudnak fizetni a polgárok.