2024. október 2., szerda

Helyben, naprakészen

Gazdaképző lakossági fórumok a Magvető-élőújsággal karöltve

Március 6-áig behálózzák egész Vajdaságot a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége által szervezett, mezőgazdasági témájú lakossági fórumok. Februártól március elejéig összesen tizennyolc településen szervezik meg a rendezvényt a szövetség falugazdászai.

A termelők helyben tájékozódhatnak az időszerű mezőgazdasági történésekről, a gazdaságok bejegyeztetéséről, a kedvezményes hitelvonalakról, valamint a különféle tartományi és köztársasági támogatásokról.

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, hogy a termelőket nemcsak informálják, hanem a falugazdász hálózat munkáját is bemutatják nekik, hiszen, a falugazdászok a gazdák érdekében tevékenykednek, közvetlen kapcsolatot tartanak fenn, és segítenek a mindennapi adminisztrációs ügyek intézésében.

– A rendezvényen szó lesz az új szabályozásokról, a minisztérium által meghatározott regisztrációs feltételekről, a gazdaságok bejegyeztetéséről, természetesen hozzátéve ehhez az összes olyan újdonságot, ami a termelőkre vonatkozik a január 1-je után meghozott határozatok és törvények értelmében. Ide értve azt, hogy milyen támogatásokat fognak kapni az idén a minisztériumtól, hogyan kell a gazdaságokat bejegyeztetni, valamint a támogatások igénylésével kapcsolatos kérdésekre is válaszolnak az előadók – mondta Nagy Miklós.

Kiemelte, hogy a témák között felmerülnek majd azok az újdonságok is, amelyek január 1-je óta léptek érvénybe, mint az idénymunkások bejelentésének módja, és arra is fény derül, hogy milyen költségekkel jár. mindez

A rendezvény előadói a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági és tartományi szakpolitikusai lesznek, akik arról értekeznek, hogy a mezőgazdasági politikában Szerbia szintjén milyen eredményeket lehetett elérni a múlt évben, és mik azok az elvárások és lehetőségek, amelyeket az idén szeretnének megvalósítani a mezőgazdaság fejlesztése érdekében.

– Igyekeztünk évről évre több helyszínen megrendezni a lakossági fórumokat, így az idén 18 helyszínt határoztunk meg. Az eddigi évek tapasztalatai alapján az érdeklődés változó. Egészen a 30-40-es létszámoktól a telt házas, 150–200-as létszámig gyarapodott egyes településeken az érdeklődők száma. Ez attól függ, hogy egy körzetben mennyi termelőt tudunk megszólítani. Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Csantavéren, Palicson, Hajdújáráson jelentős számban érdeklődtek a gazdák. A létszám azonban annyira nem is mérvadó, hiszen a termelők a fórum témaköreiről, a fontosabb információkról később is tájékozódhatnak a falugazdászokon keresztül – nyilatkozta Nagy Miklós.

Ma két helyszínen tartanak lakossági fórumot a szervezet tagjai. Bácsföldváron 16 órakor az Újfalusi klubban, Temerinben pedig 19 órakor a Kertbarátkör helyiségében. Juhász Attila államtitkár és dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese lesz jelen a szakpolitikusok közül, a helyi falugazdászok és a helyi politikum képviselői mellett.

A következő összejövetelek többségén a Magvető csapatával együtt tartják az élőújságokat.