A kőolajipari vállalat egykori és jelenlegi dolgozói bízhatnak a busás térítményekben
A Szerbiai Képviselőházban a minap elfogadták az energetikai egyezményt, ezzel egyetemben ratifikálták a Szerbiai Kőolajipari Vállalat eladására vonatkozó dokumentumot. Jöhet az egyezkedés, folytatódhatnak a tárgyalások. Nyomban a becikkelyezés után Mlađan Dinkić, a további tárgyalásokkal megbízott szerbiai csoport vezetője, egyébként energetikai miniszter, megjegyezte, hogy olyan megállapodásra törekszenek, amely mindkét fél hasznára válik. Ez salamoni döntés lenne, hogy az oroszok is jól járjanak és Szerbia is elégedett legyen, ahhoz nagyon ravasz tárgyalófeleknek kell lenni, ami megkérdőjelezendő. Mindenesetre azt már elővetítették, hogy legalább 440 millió euró szükséges az ingyenrészvényesek és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat egykori dolgozóiból lett kisrészvényesek kifizetésére. Az előzetes tárgyalások során, mint ismeretes, az oroszokkal a NIS tőkéje 51 százalékáért 400 millió euróban egyeztek meg, valamint abban, hogy kötelesek legalább 500 milliót a továbbfejlesztésre fordítani. Az is fontos feltétel, hogy a Déli Áramlat földgázvezeték Szerbia területén épül ki.
Az elmúlt hetekben Szerbia közvéleménye megszólalt, s általában annak adtak hangot, hogy nagyon rossz feltételek mellett és kedvezőtlen körülmények között ígérték oda az oroszországi Gaspromnak a kőolajiparunkat. A szakemberek, köztük Bošo Mijatović közgazdász, leginkább azt kifogásolták, hogy miért nem a törvény szerint jártak el. A magánosításról szóló jogszabály előirányozza, hogy az állami vállalatokat nem tárgyalás útján, hanem versenytárgyalással vagy árveréssel kell magánosítani. E szabályt az utóbbi időben Szerbia vezetői kezdték megszegni. Így tettek a Zastava esetében is, a bori bányamedence ügyében, de legszembeötlőbb félresikerült tárgyalás volt a Szerbiai Kőolajipari Vállalat ügye. A szerb állami vezetés közvetlenül tárgyalás során egyezett ki az oroszokkal a kőolajipari vállalat eladásának feltételeiről. Ez az ország legértékesebb vállalata, ezt kellett volna a legkevésbé bagolyért eladni.
Az energetikai egyezmény parlamenti vitája során erre a kérdésre többszörösen rávilágítottak azoknak a pártoknak a képviselői, akik később az egyezmény ellen szavaztak – a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Liberális Demokrata Párt és a Magyar Koalíció – de különösen Čedomir Jovanović többször visszatérve felvetette a kérdést: ki fog ezért felelni? Egyértelmű, hogy januárban Koštunica kormánya kötötte meg az oroszokkal a Szerbiára nézve kedvezőtlen egyezmény előszerződését. Čedomir Jovanović felelősségre vonta, de érdektelenség fogadta ezt a felvetést.
A közvetlen tárgyalások útján történő privatizációs egyezkedés egyébként azért nagyon veszélyes, mert lehetőség nyílik a korrupcióra, a megvesztegetésre, azonban ezzel alig foglalkozik valaki. Bizonyára azért van ez így, mert a hatalmi pártok jó része és az ellenzék is egyöntetűen a ratifikáció mellett voksolt. Figyelembe se vették a vajdasági követeléseket, hogy a mamutvállalat 90 százaléka a tartományé, tehát a kedvezőtlen üzlet miatt kártérítés jár. Úgy tűnik, Belgrád megint más vagyonával kufárkodott, s ezért a haja szála sem fog meggörbülni. Pedig a ligások és a Magyar Koalíció képviselői határozottan követelték, hogy Vajdaságot kártalanítani kell.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat dolgozói viszont nagy sikerrel kivédték magukat, mert a szociális program, a 15 százalékos bérnövelés, a foglalkoztatottak leépítése során a lehető legkedvezőbb feltételek kieszközölése bizony belekerült az egyezkedési alapba. Említsük meg, hogy a NIS dolgozóinak végkielégítése esetén évenkénti 750 euró és a szóban forgó vállalatban megvalósított négyhavi átlagjövedelem jár. Ez mind bekerülhetett az egyezkedési alapba, viszont az árkorrekció vagy egyéb más, az ország szempontjából kedvező feltétel, nem.
Ezek szerint marad minden a régiben. Minden jel arra utal, hogy a januári megállapodás szerint a Gaspromé lesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat 51 százaléka, ennek fejében 400 millió eurót fizet, 500 millió euró értékben beruház, a szakszervezet által kiharcolt deklarációban megfogalmazott feltételeket tiszteletben tartja, és megépíti a Déli Áramlatot. A tárgyalásokon már most szeptembertől a szerb felet Mlađan Dinkić irányítja, aki eddig azt tartotta legfontosabbnak kihangsúlyozni, hogy olyan üzletet kötnek, amellyel mindkét fél elégedett lesz és jól jár. Vajon létezik-e ilyen? Kíváncsian várjuk, hogy ugyan ki fog a végén jól járni?
