–Sokan úgy gondolják, hogy a munkások tiltakozásai botrányosak, hogy értelmetlenek, meg, hogy velük semmit sem lehet elérni. Mert a változások szükségesek, a kapitalizmusba való belépésünket senki sem állíthatja le, és elég volt az önigazgatásból meg a munkások élősködő viselkedéséből… De mindazok, akik részt vesznek a munkások tiltakozásaiban, azt üzenik, hogy azoknak van értelme. A szabadságért, egyenlőségért és a szociális igazságért küzdő mozgalomra mindig szükség van, mondta többek között dr. Nebojša Popov szociológus, a Republika főszerkesztője a nagybecskereki tribünön, amelyet a munkásmozgalom mai értelmezéséről szervezett a Munkástiltakozások koordinációs bizottsága (KORP).
Az elmaradt bérek és végkielégítések, a kifizetetlen járulékok, a rossz privatizációs szerződések több ezer családot hoztak kilátástalan helyzetben, közben az állami szervek sokszor érdektelen szemlélői az eseményeknek. A felsoroltak voltak a fő okai annak, hogy több szerbiai gyár sztrájkbizottsága - a nagybecskereki Šinvoz és a BEK sztrájkolóinak a vezetése alatt - összefogott és létrehozta ezt a független munkásmozgalmat, amely jórészt a nagybecskereki tapasztalatra épült, és amit a szervezők szeretnének kiszélesíteni más szerbiai városokra. Milenko Srećković a KORP képviselője elmondta, hogy Nagybecskerek gazdaságát elsősorban a rossz privatizáció tette tönkre. De szerencsére itt van a Jugoremedija gyógyszergyár példája, amelynek dolgozói háromévi állhatatos tiltakozás után menesztették az új gazdát, aki a csőd felé vezette az egyik legjobb gyárat, majd pedig az új vezetéssel korszerűsítették a gyár berendezéseit és megőrizték a több mint négyszáz dolgozó munkahelyét. Saját egzisztenciájuk megvédése után pedig a Ravnopravnost (Önállóság) Mozgalommal szolidaritást vállaltak a hasonló helyzetbe került többi dolgozóval.
Zdravko Deurić, a Jugoremedijaban történtek vezéralakja emlékeztetett, hogy „önigazgatóknak” és „vörösöknek” bélyegezték meg őket, közben letartóztatták azokat, akik felemelték hangjukat az igazságtalanság ellen. De a munkások jó gazda módján viselkedtek, újraindították a termelést, jelentős beruházásokat valósítottak meg, biztosították a jövőjüket. Szerinte a gyógyszergyáriak sikere megmutatta, hogy csak maguk a munkások harcolhatnak érdekeikért és senki más. Milena Prstojević 31 év után került az utcára, mert, mint mondja a BEK új tulajdonosa tönkre tette a gyárat. Szerinte a hatalom az elmúlt két évtized alatt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tönkre tegye azt, amit a munkások évtizedek alatt létrehoztak.
A Kultúrközpontban megtartott tribünön (amelyen bemutatták Želimir Žilnik: A csődtömeg esete –Slučaj: stečajna masa című dokumentumfilmjét) a szerbiai sztrájkbizottságok képviselői megpróbáltak választ adni arra, hogy a munkások miért fekszenek a sínekre és torlaszolják el az utakat, fognak éhségsztrájkba, vagy végső elkeseredésükben megcsonkítják magukat. Azért szerveződtek, hogy megőrizzék gyáraikat, munkahelyeiket, végső soron családjuk anyagi biztonságát. Mint kihangsúlyozták nem az a céljuk, hogy ráijesszenek a hatalomra, hanem, hogy kiharcolják a munkára való jogot, azt, hogy maguk döntsenek kollektívájuk sorsáról, amelyből élnek ők, a családjuk, de a lokális közösség is.
