2024. szeptember 12., csütörtök

Jövő héten Vállalkozói Vásár

A rendezvényen külön figyelmet kapnak a régi mesterséget űzők és a női vállalkozók

Az Újvidéki Vállalkozói Vásárt március 21-én és 22-én tartják meg. A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság és az Újvidéki Vásár tavaly közösen indította el a rendezvényt, melynek célja a kis- és középvállalkozók megsegítése volt. Szükségét érezték ugyanis annak, hogy a járvány idején tegyenek valamit a tartományi üzleti légkör javítása érdekében.

Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a mögöttünk álló két év a járványhelyzet miatt kihívásokkal volt teli, de reméli, hogy ennek a korszaknak vége.

Slobodan Cvetković és Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

Slobodan Cvetković és Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

– A Vállalkozói Vásárt tavaly virtuális formában voltunk kénytelen megrendezni, az idén azonban  hagyományos módon tartjuk meg. A rendezvényre 22 kiállító érkezik, és kiemelt figyelmet kapnak a régi mesterséget űzők, valamint a női vállalkozók. A tartományi titkárság ezenkívül számos más kiállításon is jelen lesz – közölte Cvetković, és többek között bejelentette, hogy a 89. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt május 21-e és május 27-e között rendezik meg, és az idei partnerország Magyarország lesz. Emlékeztetett arra, hogy az Újvidéki Vásár az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, örömmel tölti el, hogy az idén hagyományos módon tartják meg a rendezvényeket.

– Ezúttal köszönetet mondok az Újvidéki Vásárnak, hogy részesei lehetünk az eseményeknek. A Vállalkozói Vásárt elsősorban azért indítottuk el, hogy az üzleti élet résztvevői építhessék a kapcsolataikat, tapasztalatot cseréljenek és népszerűsítsék magukat. A rendezvény kiváló alkalom arra is, hogy a vállalkozók értesüljenek az aktuális pályázatokról és a tartományi kormány intézkedéseiről. A vásáron kiemelt figyelmet fordítunk a régi mesterségeket űző kisvállalkozókra, akik sokat tesznek a hagyomány megőrzéséért. A tartományi titkárság az idén is pályázatot ír ki számukra. Nemkülönben nagy hangsúlyt fektetünk a női vállalkozókra, akiket folyamatosan támogatunk – fejtette ki Ivanišević.