2024. szeptember 12., csütörtök

Hat intézkedés az egyetemisták érdekében

Miután az egyetemista szervezetek képviselői több ízben is tárgyaltak Siniša Mali pénzügyminiszterrel helyzetük javításának lehetőségeiről, a kormány igyekszik eleget tenni követeléseiknek. A megbeszélések eredményeképpen az illetékesek hat intézkedést helyeztek kilátásba a tanulmányok megkönnyítése és a fiatalok gyorsabb elhelyezkedése érdekében.

Az intézkedéscsomagot a Szerbiai Egyetemek Hallgatóinak Konferenciája (SKONUS) és a Belgrádi Fiatalok Oktatási és Fejlesztési Központja (CEROB) által szervezett rendezvényen mutatták be.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Az első intézkedés szerint bizonyos számú hallgatónak lehetővé teszik a fizetett szakmai gyakorlatot az állami szervekben és közszolgálatokban. Erre a legjobb eredményeket felmutató harmad- és negyedéveseknek lesz alkalma. Az egyetemeknek egy hetük van arra, hogy eljuttassák a kormánynak a legjobb hallgatók névjegyzékét, majd a fiatalok április 1-jén kezdhetik meg a három hónapos szakmai gyakorlatot a minisztériumok valamelyikében, a helyi önkormányzati egységekben, közvállalatokban és közintézményekben vagy más költségvetési felhasználóknál.

Második intézkedésként jövőre bevezetik az egyetemista kártyákat, melyek használatával/felmutatásával a hallgatók olcsóbban vásárolhatnak egyes helyeken, illetve kedvezményes áron juthatnak be színházba, moziba, művelődési és sportrendezvényekre. További intézkedésként – az egyetemisták indítványára – a kormány kibővíti az Első fizetésem programot, így abba ősztől a tanulmányaik utolsó évén levő hallgatók is bekapcsolódhatnak. A tervek között szerepel az is, hogy 2023. január 1-jétől külön ösztöndíjban részesítik a szegényebb sorsú egyetemistákat, valamint hogy a költségvetésből finanszírozzák a szakfőiskolákon mesterképzésen levő hallgatókat. Az elhangzottak szerint a hatodik intézkedés a rokkant és a roma nemzetiségű egyetemistákat érinti, nekik ugyanis állami finanszírozású helyeket biztosítanak a mesterképzésen.