2024. szeptember 12., csütörtök

Újból tölthető kannába üzemanyag

Hátráltatja a vetést a 60 literes korlátozás

A köztársasági kormány csütörtökön módosította a kőolajszármazékok árusítására vonatkozó korábbi rendeletét, és így ismét lehetővé vált, hogy a töltőállomásokon kannába is vásárolhassanak az emberek üzemanyagot, de megint csak van megkötés: maximum 60 liter eurodízelt vihetnek haza a jármű tartályában levő üzemanyagon kívül. Ára a mezőgazdasági termelők számára 179 dinár, vagyis 8 dinárral olcsóbb, mint más fogyasztóknak, és kizárólag a NIS töltőállomásain kapható.

– Nem tudom elhinni, hogy ilyen döntést hoztak! A 60 literrel félig tölthető meg a nagy traktor tartálya. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi vetés idején két napig a benzinkútra kell járnunk, hogy teletöltsük a tartályt? – hitetlenkedett Jovica Jakšić, a Mezőgazdasági Termelők Független Társulásának elnöke.

Bojan Nikolić gazda a Rača melletti Sipić faluból, aki 120 hektárt művel, kijelentette, hogy a 60 liter esetleg csak a tárcsázásra elegendő.

– Vetés idején két traktor naponta 200–300 liter üzemanyagot használ el. Hányszor kell akkor elmenni kannákkal a töltőállomásra, hogy dolgozhassunk? Nem értem, ki írja ezeket a rendeleteket, tudja-e egyáltalán az az ember, hogy milyen munka folyik a falvakban? – tette fel a kérdést Nikolić, s hozzáfűzte, hogy tőlük 30 kilométerre van a NIS kútja, ahol kedvezményes áron vásárolhatnak, vetéskor pedig egy hektár megműveléséhez 40-50 liter gázolaj is elfogy.

A kormányrendeletben egyébként nincs benne, hogy naponta hányszor jelenhet meg a földműves ugyanazzal a 60 literes kannával, hogy azután átöntse például egy hordóba…

Nemcsak az üzemanyag-árusításra vonatkozó, hanem az élelmiszer-kiviteli tilalmakról szóló rendeletét is módosította a kormány. Eszerint a finomított, palackozott étolaj kivitele átmenetileg tilos, de a nyers napraforgóolaj szabadon exportálható.