2024. december 22., vasárnap

Öt év múlva az egész országban 5G mobilhálózat

A következő két évben Szerbia legnagyobb városaiban, a legnépszerűbb idegenforgalmi helyszíneken és az autópályákon már 5G mobilkommunikációs rendszert fognak használni, 2029-ig pedig az egész országra kiterjesztik a hálózatot – idézte a Večernje novosti Mihailo Jovanović tájékoztatási és távközlési miniszter kijelentését.

Mint mondta, az ötödik generációs mobiltelefon-technológia bevezetési folyamatának előfeltétele a telekommunikációs törvény meghozatala volt, ez már meg is történt, az új kormány teendője pedig az lesz, hogy elfogadja az 5G hálózat aukciójának előkészített szabályzatát. Ez határozza meg, hány engedélyt fognak kiosztani, és mennyit kell fizetniük a mobilszolgáltatóknak. Az árverést az elektronikus hírközlést és postai szolgáltatásokat felügyelő ügynökség, a RATEL az év végéig megszervezi, majd megkezdődhet az állomások telepítése. Kedvező körülmény, hogy a már meglevő bázisállomásokra építik rá a jelenleg használt 4G hálózat továbbfejlesztett változatát. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás